Módfelett érdeklődik az Izraellel folytatandó béketárgyalások iránt Bassár el-Aszad szíriai államfő, legalábbis ez áll abban az üzenetben, amelyet egy amerikai szenátorral küldött Ehud Olmert izraeli kormányfőnek
Az üzenet továbbításáról maga a szenátor, Arlen Specter számolt be a 10-es csatorna izraeli tévé műsorában.
Spectert kedden fogadta Aszad elnök Damaszkuszban, majd az amerikai politikus csütörtökön találkozott Ehud Olmert kormányfővel Jeruzsálemben.
Olmert a közelmúltban több ízben is elutasította az Aszad elnök részéről elhangzott, a 2000-ben megfeneklett izraeli-szíriai béketárgyalások felújítására vonatkozó felhívásokat, mondván, azokat mindaddig nem lehet komolyan venni, amíg Damaszkusz be nem szünteti a libanoni Hezbollahnak és a palesztin Hamásznak nyújtott katonai támogatást.
Csütörtökön ellenben az izraeli kormányfő a légierő egy rendezvényén azt mondta: „Izrael odafigyel minden békesuttogásra szomszédainál, éppúgy, ahogy minden fenyegető nyilatkozatra”. „Ha ellenségeink igazán és őszintén békét akarnak kötni, bennünk olyan partnerre lelnek, aki eltökélt arra, hogy békés és baráti kapcsolatokat teremtsen velük” – fűzte hozzá.
Szíria az Izrael által 1967-ben elfoglalt, majd 1981-ben annektált Golán-fennsík visszaszolgáltatását szeretné elérni, noha a területre Izrael 15 ezer állampolgárát költöztette be.
A zsidó állam az utóbbi időben hajlik a szíriai követelés elfogadására, de azzal a feltétellel, hogy az illeszkedjék egy Szíriával kötendő átfogó békeszerződés keretébe.
BreuerPress-info