2003-12-11 20:58:00 Tomi Lapid Izrael Állam Igazságügy minisztere, miniszterelnök helyettese 1931-ben született Jugoszlávia magyarok lakta részén. A második világháborút gyerekként a budapesti gettóban élte át, 1948-ban emigrált Izraelbe. A Tel-avivi Egyetemen szerzett jogi diplomát. Sikeres író, újságíró és televíziós személyiség volt. A politikával csupán néhány éve, 1999-ben kezdett el foglalkozni.
Az Izraeli parlament, a knesszet két bizottságának is tagja: a külügyi és védelmi, illetve a jogi bizottságnak. Tudósítónknak is a Kneszetben adott interjút, ahol természetesen szó esett aktuális politikai kérdésekről, illetve a magyarsághoz fűződő kapcsolatairól. Joszef Tomi Lapid! Ön kiválóan beszéli a magyar nyelvet. Ha magyarul szólna arról pár szót, hogy mi okozhatta azt, hogy Giancarlo Fini, az olasz miniszterelnök-helyettes valahogy másként gondolkodik napjainkban Izraelről, mint azt korábban tette? – Ő sose volt Izrael-ellenes, de az ő pártja eredetileg egy neofasiszta párt volt. De ő már körülbelül nyolc évvel ezelőtt megváltozatta álláspontját és Fini ma egyike a legfontosabb minisztereknek Olaszországban és Európában. Én ugyan nem vettem részt a fogadtatásán, de a mai olasz kormány nagyon Izrael barát és az itteni látogatás ennek a megnyilvánulása volt. – Várható-e, hogy Olaszország után az Európai Unió többi tagállama is másképp kezd el gondolkodni Izraelről? – Mi ezt csak remélhetjük, de nekünk most néhány nyugat-európai állammal súlyos problémáink vannak, mert egyrészt az iszlám befolyása olyan országokban, mint Belgium és Franciaország, másrészt a régi, klasszikus antiszemitizmus, harmadrészt az arab országoknak a pénzügyi és olaj befolyása miatt néhány nyugat európai állam Izrael ellenes álláspontot foglal el. – Izrael Államának nincs belpolitikája, hiszen a belpolitika perceken belül külpolitikává válik. Napjaink egyik legfontosabb kérdése nem csak az izraeli halak kérdése, hogy szabad-e, vagy nem szabad enni, hanem az is, hogy mi lesz azzal a fallal, amit az ellenséges európai országokban „berlini falként” emlegetnek? – Először is, ez nem egy fal. Eddig 120 kilométert építettek ki és ebből nyolc kilométer fal, a többi elektromos jelző kerités, aminek az egyetlen célja az, hogy megakadályozza a terroristák beszivárgását. Ez ellen tiltakoznak a palesztinok és több külföldi állam és nekünk nehéz megmagyaráznunk azt, hogy nincs jobb módszerünk arra, hogy megakadályozzuk azokat, akik beszivárognak Izraelbe és felrobbantják saját magukat és saját magukkal együtt autóbuszok utasait vagy vendéglők látogatóit. Én azt hiszem, hogy Izraelnek szuverén joga úgy védeni magát, ahogy tudja. – Izrael nagyon sok háborút megnyert, viszont úgy tűnik, hogy Izrael a médiaháborúban vereséget szenved. Minden kedves olvasónk tudja, hogy az Ön egyik eredeti hivatása újságíró – valamikor ugyan annál a lapnál voltam kezdő, ahol Ön már akkor főszerkesztő volt. Mint miniszterelnök-helyettes, mit tudna tenni azért, hogy a médiaháborúban Izrael Állama ne veszítsen állandóan? – Nézze, van itt egy nehéz szituáció. A helyzet az, hogy az európai közönség izraeli tankokat lát és palesztin gyerekeket, akik köveket dobálnak a tankokra és ilyenkor ösztönösen a gyerekek mellé áll. Nehéz megértetni azt, hogy az, aki a gyerekeket küldi, az a békét akadályozza és az, aki a tankot küldi, az békét akar. Mert a látvány mást sugall és ezt nehéz befolyásolni. – Van-e lehetőség arra, hogy elkísérje a miniszterelnököt az Abu Alával való találkozásra, vagy talán esély arra, hogy Ön is találkozik a palesztin miniszterelnökkel, vagy akár a Palesztin Nemzeti Hatóság vezetőjével, Jasszer Arafattal? – Arafattal mi nem beszélünk, nem találkozunk és nem tárgyalunk. Abu Alával fogunk tárgyalni, abban a reményben, hogy újraindítja palesztin részről a békefolyamatot, amire mi kész vagyunk izraeli részről. Valószínűleg az első találkozás a két miniszterelnök között lesz és azután következnek majd a találkozások a miniszterek között. – A napokban Ön részt vett egy tévévitában, a Politika című műsorban, aminek tulajdonképpen kitalálója és első szerkesztője is volt. Akkor, igaz, még Popolitikának hívták. A műsorban egy képviselőtársa azt mondta, hogy Izrael Állam kikiáltása tulajdonképpen válasz volt a II. Világháború borzalmaira, a Soára. Mi erről a véleménye? – Nézze, elképzelhető – ez egy szomorú dolog -, hogy ha Izrael Állama akkor létezett volna, akkor nem lett volna Holokauszt. Mert nem volt, aki védje az európai zsidóságot, aki kiáll mellette, aki háborúskodik mellette. És lehet, hogy Izrael Államát azért sikerült 1948-ban, három évvel a Holokauszt után kikiáltani, mert az európaiak lelkiismerete olyan rossz volt, hogy nem tudtak ennek ellenállni. – Ön ennek a borzalomnak az egyik túlélője. Ha pár szóval elmondaná, hol élte túl? – Én eleinte egy pesti svéd házban, a Pozsonyi út 14-ben, ahonnan kivittek bennünket a nyilasok, hogy a Dunába lőjenek, de anyámmal együtt megszöktünk és visszaszöktünk a gettóba és ott szabadultunk fel. Viszont sajnos édesapámat elvitték Mauthausenba és ott pusztult el. – Izrael Állama 1958-ban létrehozott egy törvényt, mely szerint megörökítik, ami történt. Ez a törvény a Jad Vasem Múzeummal foglalkozik. Napjainkban Budapesten, 60 éves késéssel, felavatják a Holokauszt Múzeumot és Dokumentációs Központot. Mi erről a véleménye? – Én csak a megelégedésemnek adhatok hangot, és persze már régen meg kellett volna ezt a Múzeumot valósítani. Én minden olyan lépést üdvözlök, amit a magyar kormány vagy a magyar parlament vagy a magyar nép tesz egyrészt, hogy megörökítse az emlékét a hatszázezer magyar zsidónak, akik elpusztultak a Holokausztban, másrészt, hogy felelősséget vállaljon azért, ami történt. Mert a Holokauszt nem történhetett volna meg anélkül, hogy magyar részről együttműködtek a németekkel. Én nagyra becsülöm és üdvözlöm mindazokat, akik ennek a Múzeumnak a felállításában részt vesznek. – Nem is olyan túl régen a magyar fővárosba látogatott, ahol megbeszéléseket folytatott Bárándy Péter igazságügy miniszterrel, ezt követte Bárándy Péter viszontlátogatása Jeruzsálemben. A hírek azonban nem beszélnek arról, hogy a két tárca közötti megbeszéléseknek vannak-e eredményei. A magyar fél nagyon szeretne egy kiadatási egyezményt. Legjobb tudomásom szerint Izraelnek a legbarátibb országokkal sincs kiadatási egyezménye. Erről, ha pár szót mondani! – Nincsenek problémáink a kiadatással, mert mind a ketten a közös európai egyezményeknek a részesei vagyunk és folynak kiadatások Izrael és Magyarország között. Én erről beszéltem dr. Bárándy Péterrel, akivel nagyon szoros baráti kapcsolatot tartunk fenn és ha Magyarország vagy Izrael egyik a másiktól kiadatásokat kér, az európai egyezmények és a két ország törvényeinek értelmében ennek nincs semmi akadálya. – Miniszterelnök-helyettes úr! Arra kérném, hogy három tőmondatban, ha egy képeslapot írna olvasóinknak, mit üzenne Jeruzsálemből, Izrael Állam fővárosából a magyaroknak, úgy is, mint magyar ajkú politikus, aki ott kezdte azon a nyelven az olvasást, az imádkozást? – Minket összeköt a tragikus múlt és a nagyon-nagyon gazdag kulturális kapcsolat, amit a magyar zsidóság és a magyar nép között fennállt két évszázadon át, és aminek itt is vannak megnyilvánulásai, mert a Magyarországról ideszármazott zsidók fontos szerepet játszanak Izrael életében és én fontosnak tartom azt, hogy a mai Magyarországgal mi meleg, baráti kapcsolatot tartsunk fenn és szeretnénk persze minél több magyar turistát látni Izraelben. Izraeliek gyakran látogatnak Budapestre, és persze mi minél szorosabb kapcsolatot akarunk fenntartani a magyarországi zsidósággal, és aki idevándorolni akar, azt nagy örömmel fogadjuk. Olvasóink nevében nagyon köszönöm az interjút. (Breuer Péter BPI)
