„Az elején csak tíz százalékról mond le, a végén már százról” – Oberlander Báruch a kompromisszum veszélyéről
A Pirkadat augusztus 7-i adásában M. Kende Péter Oberlander Báruch rabbival, a Vasvári Pál utcai zsinagóga rabbijával és a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetőjével beszélgetett arról, hogy a cedáká nemcsak pénzt, hanem időt, figyelmet és személyes jelenlétet is jelenthet. A Reé hetiszakasz nyomán szóba került az áldás és az átok, a gyermeknevelésben szükséges határok szerepe, valamint a lubavicsi Rebbe édesapjának sorsa és az a kérdés is, meddig lehet kompromisszumot kötni a vallási elvekkel.
A micvát felnőttként is lehet pótolni
Oberlander Báruch azért nem tudott szerdán részt venni a Pirkadatban, mert két felnőtt körülmetélésén vett részt. Az egyik férfi közel hatvanéves, a másik húszéves volt.
A rabbi hangsúlyozta, hogy a brisz nagyon fontos micva, és ha valakinél nyolcnapos korban nem történt meg, később is pótolható. A közösség időről időre segít ilyen alkalmak megszervezésében azoknak, akik ezt felnőttként vállalják.
Van, amikor az idő többet ér a pénznél
M. Kende Péter Oberlander egyik napi tanítását idézte fel, amely arról szólt, hogy a segítség nem mérhető kizárólag pénzben. Néha az a legnagyobb adomány, ha időt szánunk valakire.
A műsorvezetőnek erről a Hahó, Öcsi! című régi magyar film jutott eszébe, amelyben egy kisgyerek hiába próbálja feltenni kérdéseit a mindig elfoglalt felnőtteknek, végül magát az időt indul megkeresni.
Oberlander egy hasonló történetet mesélt egy gyermekről, aki megkérdezte apjától, mennyit keres óránként, majd felajánlotta a megtakarított pénzét azért, hogy vásárolhasson tőle egy órát. Az apa ekkor döbbent rá arra, hogy miközben a családjáért dolgozik, éppen a családjára nem marad ideje.
Egy jó szó is lehet cedáká
A rabbi egy nagy Tóra-tudós történetét is felidézte, aki külön elment egy távolabbi zsinagógába, hogy bátorítson egy bár micvó fiút, aki nem készült megfelelően.
A lényeg az volt, hogy az ember ne tekintse elvesztegetett időnek azt, amit mások segítésére fordít.
Oberlander a Talmud tanítását is idézte arról, hogy még a szegény embertől is lehet „lopni”: például akkor, ha valaki nem köszön vissza neki.
„Valamikor egy jó szó többet is ér, mint a pénz a szegény embernek. Egy mosoly, egy bíztató gesztus” – mondta.
Az időből is kellene tizedet adni
A pénzbeli tized mintájára Oberlander felidézte egy híres litván rabbi gondolatát, amely szerint az embernek az idejéből is tíz százalékot kellene a közösségre fordítania.
Ez természetesen nem matematikai elszámolást jelent, hanem szemléletet. A közösség szolgálata nem maradhat arra az időre, amikor éppen nincs más dolgunk.
„Ez nem egy luxus, hogy ha ráérek, ha van plusz pénzem, akkor majd a közösségnek segítek. Nem, az embernek kötelező a közösségnek segíteni” – fogalmazott.
„A kezetekben van”
A Reé hetiszakasz egyik központi témája az áldás és az átok, a jutalom és a büntetés. Oberlander szerint ennél is fontosabb Mózes üzenete arról, hogy az embernek választási lehetősége van.
„A kezetekben van” – foglalta össze a tanítást.
Az ember ne gondolja, hogy körülményei miatt képtelen kósert tartani, vállalni a briszt vagy megtartani a szombatot. Mózes tanítása szerint az élet és a halál, az áldás és az átok közötti döntés az ember felelőssége.
A rabbi a negyedik lubavicsi Rebbe mondását is felidézte: egy akadálynál nem alatta kell megpróbálni átjutni, hanem fölötte.
„Az akadály arra való, hogy átugorjanak rajta.”
A gyereknek határokra van szüksége
Az áldás és a büntetés gondolatát Oberlander a gyermekneveléshez is kapcsolta. A szülő feladata nem merül ki abban, hogy megtanítja a gyereknek a hétköznapi élet szabályait. Irányt is kell mutatnia.
Ehhez hozzátartozik a jutalmazás, de szükség esetén a feddés is.
„A nagyon fontos, hogy a gyerek életében legyenek határok: innentől idáig” – mondta.
A határok hiánya szerinte nem szabadságot ad a gyermeknek, hanem bizonytalanságot. Ha tudja, meddig terjed a mozgástere, biztonságban próbálhatja ki saját lehetőségeit.
M. Kende Péter hozzátette: a gyerek akár próbálja is kitolni ezeket a határokat, de legyen mihez képest elindulnia.
Az élethez szükséges útmutatást otthon kell megkapni
Oberlander szerint az iskola sok mindenre megtanítja a gyermeket, de azt, hogy mi helyes az életben, elsősorban otthon sajátítja el.
„Az iskola nem ad neki útmutatást az életre. Megtanítja őt matekra, történelemre vagy akármire, de az, hogy mi a helyes az életben, azt otthon kell megtanulni.”
Ezért a szülő személyes példája, következetessége és jelenléte legalább annyira fontos, mint az, amit szóban mond.
A Rebbe édesapja nem engedett a sztálini rendszernek
A beszélgetés harmadik nagy témája a lubavicsi Rebbe édesapjának, Lévi Jichák Schneerson rabbinak a jahrzeitje volt.
Oberlander felidézte, hogy a rabbi a mai Dnyipro városában szolgált, és a sztálini diktatúra idején is folytatta vallási tevékenységét. Többször figyelmeztették, hogy ennek súlyos következménye lehet, ő azonban nem hagyta abba munkáját.
Végül letartóztatták, majd Kazahsztánba száműzték. Feleségének visszaemlékezéseiből tudható, milyen rendkívüli nélkülözések között éltek. Éheztek, a nyári hőség pedig szinte elviselhetetlen volt. Amikor a rabbi már súlyosan beteg lett, elengedték Alma-Atába, ahol néhány hónappal később meghalt.
Hol kell ellenállni, és hol lehet engedni?
Oberlander szerint Lévi Jichák Schneerson történetének egyik legnehezebb kérdése az, hogy egy üldöző rendszerben mikor lehet kompromisszumot kötni, és mikor kell ellenállni.
Magánemberként talán békén hagyták volna, ha saját otthonában tanul, és nem vállalja a közösség vezetését. Rabbi volt azonban, ezért úgy érezte, kötelessége másokról is gondoskodni.
A kompromisszum kezdetben gyakran észszerűnek tűnik: az ember enged harminc százalékban azért, hogy megmentse a maradék hetvenet. Oberlander szerint éppen ebben rejlik a veszély.
„A kezdetben harminc százalékról lemondanak, hogy megmentsék a hetvenet, csak sajnos ilyenkor a végén az van, hogy kilencven százalékról lemondanak, hogy tíz százalékot megmentsenek.”
„A végén már csak a lemondás marad”
A rabbi úgy látja, a vallási alapelvekből tett engedmények könnyen további engedményekhez vezetnek. Példaként azt említette, amikor egy család azért küldi gyermekét világi iskolába, mert úgy érzi, ezzel más vallási lehetőségeit megőrizheti. Később azonban kiderülhet, hogy maga a következő nemzedék távolodott el a hagyománytól.
„Az elején csak tíz százalékról mond le, a vége már száz százalékról mond le” – fogalmazott.
Oberlander szerint minden élethelyzetben mérlegelni kell, és nem minden döntés élet-halál kérdése. A saját meggyőződés alapjainak feladása azonban azért különösen veszélyes, mert a következő nemzedék számára is azt üzeni: az elvek szükség esetén mindig félretehetők.
„Amiben hiszünk, azt mi képviseljük” – összegezte.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
