„Az erdőkből egy ilyen agrártájat hoztunk létre” – Gálhidy László szerint a változatos erdők bírják jobban a klímaváltozást
A Pirkadat július 13-i adásában Osváth Sarolta dr. Gálhidy Lászlóval, a WWF Magyarország erdőprogramjának felelősével beszélgetett a magyarországi erdők állapotáról, a klímaváltozás hatásairól és arról, hogyan lehetne ellenállóbbá tenni az erdőket. Szóba kerültek a pusztuló fenyvesek, az Ázsiából érkező kőrisbetegség, a monokultúrák sérülékenysége, az őshonos fafajok szerepe és az örökerdő-gazdálkodás lehetőségei is.
Nem minden kidőlt fa a klímaváltozás jele, de a hatás már látszik
Gálhidy László szerint az erdőkben járva sokféle jelenséget látunk, és nem mindegyik vezethető vissza közvetlenül a klímaváltozásra. Van, ami betegségek, kártevők vagy korábbi erdészeti döntések következménye, de ezek gyakran összeadódnak az éghajlatváltozás hatásaival.
Példaként a kőriseket említette. Kelet-Ázsiából megjelent egy gombabetegség, amely a magas kőrist, a virágos kőrist és a magyar kőrist is pusztítja. Az érintett fák állva halnak el, majd kidőlnek. A problémát onnan lehet felismerni, hogy a kidőlt fa gyökértányérja egészen kicsi: mire a fa ledől, a gyökerei már elpusztultak.
„Nincs, ami támassza” – fogalmazott a szakember.
A lucfenyő sosem volt igazán otthon Magyarországon
A fenyvesek pusztulása látványosabb és sokak számára megrázóbb jelenség. Gálhidy László felidézte: a mai Magyarország területén a fenyők nem őshonosak, az Őrséget leszámítva. A lucfenyőt főként Trianon után kezdték telepíteni olyan helyekre, ahol a táj valamennyire a Kárpátokra vagy az Alpokra emlékeztetett: a Mátrába, a Zemplénbe és más hegyvidéki területekre.
Csakhogy ezek a fafajok természetes körülmények között magasabb tengerszint feletti magasságban érzik jól magukat. Magyarországon már száz évvel ezelőtt sem voltak ideális helyen, a klímaváltozás pedig tovább rontotta az esélyeiket. A legyengült fák könnyebben kiszáradnak, a károsítók is hamarabb megtalálják őket, és a szél is könnyebben kidönti őket.
A pusztulás azért is látványos, mert ezeket a fenyveseket sok helyen monokultúraként ültették. Ha egy faj egyszerre gyengül meg, egész állományok omlanak össze egyszerre.
Az Alföld fenyvesei is kockázatosak
A szakember külön kitért az alföldi fekete- és erdeifenyvesekre is. Ezek szintén telepített erdők, és olyan tájban állnak, amely a folyószabályozások óta eleve erősen kiszáradt. A fenyők a kevés vizet is kiveszik a tájból, miközben rendkívül gyúlékonyak.
A klímaváltozás egyik következménye a tűzveszély növekedése. Gálhidy László hangsúlyozta: bár vannak természetes tüzek, például villámcsapás vagy ritkább esetekben szikrázó kőomlás miatt, a legtöbb erdőtüzet emberek okozzák. Elég lehet egy eldobott cigarettacsikk vagy egy rosszul kezelt sütögetés.
A fenyvesek tehát hosszabb távon várhatóan eltűnnek Magyarország jelentős részéről, de Gálhidy szerint nem a teljes erdőterület nagy szeletéről van szó. A feladat az, hogy ezeket az állományokat fokozatosan olyan őshonos fafajokra cseréljék, amelyek jobban illenek a tájhoz.
Bükk, tölgy, juhar: a helyi fajokra kell építeni
Arra a kérdésre, melyek a magyar erdők őshonos fafajai, Gálhidy László elmondta: a magasabb hegyvidéki területeken, például a Mátrában, a Bükkben és a Zemplénben a bükk az egyik meghatározó faj. Lejjebb a kocsánytalan tölgy, a csertölgy és más tölgyfajok kerülnek előtérbe, a szurdokvölgyekben pedig juharok és más elegyfajok is fontos szerepet kapnak.
A természetes erdőknek van saját megújulási képességük. Ha változik a klíma, akkor nem feltétlenül az történik, hogy az erdő egyszerűen eltűnik. Inkább az, hogy más fajok kerülnek versenyelőnybe. Egy bükkösben például ma is jelen lehet több más fafaj az aljnövényzetben vagy az újulatban. Ha a bükk visszaszorul, ezek a fajok juthatnak fel a koronaszintbe.
Így alakulhat ki később egy változatosabb, elegyes erdő.
A monokultúra kényelmes, de sérülékeny
Gálhidy László szerint a magyar erdők jelentős részét az elmúlt 100–150 év fafajpolitikája alakította át. Sok helyen egyfajú, egykorú állományokat hoztak létre, mert ez a faanyagtermelés szempontjából egyszerűbb volt. Könnyebb kezelni, művelni, gépesíteni, majd egyszerre kitermelni az ilyen erdőket.
„Az erdőkből egy ilyen agrártájat hoztunk létre” – mondta.
A gyakorlat sokban hasonlított a mezőgazdasági logikára: levágni az egészet, újraültetni, majd nevelni, csak éppen nem egy kukoricás, hanem egy 100–120 éves tölgyes időléptékében. A természetesebb felújítás ugyan később előtérbe került, de sokszor ez is egykorú erdőket eredményezett.
Szálalás és örökerdő: régi hagyomány, új jelentőség
A monokultúrás szemléletnek van alternatívája. Gálhidy László az Alpok országait említette, ahol sok helyen sosem egyben vágták le az erdőt, hanem szálaló gazdálkodást folytattak. Magyarországon ennek az Őrségben és a Vendvidéken volt történelmi hagyománya.
A szálalás lényege, hogy nem egyszerre tarolják le az erdőt, hanem egyes fákat vagy kisebb csoportokat vesznek ki. Így az erdő folyamatosan borított marad, sok fafajból és sok korosztályból áll. A szakmai nyelv ma sokszor örökerdő üzemmódként beszél erről.
Ezek a változatos, vegyes erdők jóval ellenállóbbak a klímaváltozással szemben, mint az egykorú monokultúrák.
Gazdaság és természetvédelem nem szükségszerűen ellenségek
Osváth Sarolta felvetette: az erdőgazdaságok faanyagból élnek, míg a természetvédelem sokszor a fakitermelés korlátozását szeretné. Gálhidy László szerint ezt az ellentétet fel lehet oldani.
Magyarországon mintegy 2 millió hektár erdő van, ezért lehetne területileg differenciáltan gondolkodni. Vannak erdők, ahol folytatható a hagyományosabb gazdálkodás, máshol viszont természetközelibb működésre lenne szükség. A nemzeti parkokban például társadalmi elvárás, hogy a természetes tájat tartsák fenn.
Ugyanez igaz egyre inkább a nagyvárosok környékére is. Budapest, Pécs, Miskolc vagy Sopron mellett az emberek olyan erdőket szeretnének, amelyek természetes formát mutatnak, pihenésre, túrázásra és élőhelynek is alkalmasak.
A Pilisi Parkerdő példája
Gálhidy László pozitív példaként említette a Pilisi Parkerdőt, amely Budapest környékén nagy területet kezel, és már évtizedek óta vegyesebb, természetközelibb erdőkezelési módokat alkalmaz. A Nagy-Hárs-hegyet külön kiemelte: a terület Budapest határain belül az egyik legnagyobb örökerdő tömb, ahol hosszú ideje nincs vágásterület, ezért az erdő érintetlenebb hatást kelt.
A Pilisi Parkerdő számításai szerint ez a gazdálkodási mód gazdaságilag is megéri. Gálhidy szerint tehát nem igaz, hogy csak a tarvágásos vagy monokultúrás modell lehet fenntartható pénzügyileg.
A természet kis lékekből újítja meg az erdőt
A szakember a természetes erdőmegújulás működését is leírta. Ha egy erdőben néhány fa kidől vagy kivágják őket, kis világos folt keletkezik. Először az aljnövényzet indul fejlődésnek, majd megjelennek a kis fák. A legversenyképesebb egyedek a fény felé törnek, végül bezárják a léket.
Ez a kis léptékű megújulás a természetes erdők egyik alapfolyamata. Ezzel szemben a nagy, egybefüggő vágásterületek sokkal durvább beavatkozást jelentenek, és kevésbé segítik a változatos élővilág megmaradását.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
