„A talajvíz jöjjön vissza” – Szanyi Tibor szerint Magyarország vízgazdálkodásában nem tanulmányból, hanem döntésből van hiány
A Pirkadat június 29-i adásában Breuer Péter vendége Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom vezetője volt. A beszélgetés a parlamenti közvetítések látványossá válásáról, a kormány első heteiről, az uniós források kérdéséről, majd elsősorban a magyar vízgazdálkodás évtizedek óta halogatott ügyeiről szólt. Szanyi szerint a klímaválság, a szárazság és a talajvízszint süllyedése már nem távoli fenyegetés, hanem jelen idejű válság, amelyhez képest a politika még mindig nem mutat valódi cselekvőképességet.
A parlament mint filmszínház
Breuer Péter elsőként arról kérdezte vendégét, van-e még élet a parlamenten kívül, miközben a parlamenti közvetítések az egyik legnépszerűbb televíziós műsorrá váltak. Szanyi Tibor szerint az Országgyűlés valóban show-műsorrá alakult.
Úgy látja, látványos szócsaták zajlanak, de ezekből az emberek életében kevés konkrét javulás következik. A politika egyre inkább előadásként működik, ahol nem a tények, hanem a narratívák számítanak.
„Ez áttelepült az országgyűlésbe is, és ott tulajdonképpen megy egy movie, egy mozi” – fogalmazott.
Szerinte a néző hazamegy a mozi után, de attól még nem lesz jobb az élete.
Baloldali mérce: jobb lett-e a népnek?
A műsorvezető felvetette, hogy az új kormány 50 nap alatt jelentős eredményt ért el az Európai Uniónál. Szanyi erre azt mondta: baloldali emberként ő azt nézi, hogy a népnek jobb lett-e.
Az uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetősége szerinte fontos, és a korábbi Fidesz-kormány nagy bűne volt, hogy ezeket a pénzeket elpuskázta. Ugyanakkor ő egyelőre nem látja, hogy ezekből az intézkedésekből akár egy fillér is ténylegesen megmozdult volna az emberek javára.
Ebből vezette át a beszélgetést a vízgazdálkodás ügyére, amelyet a mostani kormány első ülésén napirendre vett, de Szanyi szerint azóta nem látható érdemi folytatás.
A vízgazdálkodás nem új probléma
Szanyi szerint a mostani hőség és szárazság drámai helyzetet teremtett. Hetek óta nincs eső, Magyarország kiszáradóban van, a hőmérséklet pedig történelmi csúcsok közelébe emelkedik.
A vízgazdálkodás kérdése azonban nem most jelent meg. Szerinte évszázados problémáról van szó, amelyre rengeteg tanulmány, terv és szakmai koncepció született. A gond nem az, hogy nincs tudás, hanem az, hogy a politika nem választott ki és nem hajtott végre egy valódi programot.
„Vizsgáljuk meg. Hát az agyam megpattan ettől az egész dologtól” – mondta arra utalva, hogy egy felkészült kormánynak nem újra és újra vizsgálódnia kellene, hanem a meglévő opciók közül választania.
A Duna–Tisza-csatorna mint elmaradt döntés
A beszélgetés egyik központi példája a Duna–Tisza-csatorna volt. Szanyi szerint erről 300 éve folyik vita, de ténylegesen alig történt előrelépés. Azt mondta: az egyetlen rezsim, amely valamit épített, Rákosi Mátyás idején 22 kilométert valósított meg.
A csatorna ügyét azonban nem egyetlen műtárgyként, hanem csatornarendszerként kellene értelmezni. Kiágazásokra, beágazásokra, vízlépcsőkre, átemelő rendszerekre és átgondolt vízvisszatartásra lenne szükség.
A cél szerinte nem elsősorban a hajózás volna, hanem az, hogy a víz szervezetten jusson vissza a tájba, és emelje a talajvízszintet.
Nem az öntözés a lényeg
Szanyi hangsúlyozta: a csatornarendszer legfontosabb szerepe nem az lenne, hogy közvetlenül öntözzön. A lényeg az, hogy a víz nyomása a talaj felé dolgozzon, és újra feltöltse a talajvízkészleteket.
„A talajvíz jöjjön vissza” – mondta.
Szerinte az elmúlt 50 évben Magyarországon 6–8 métert is süllyedhetett a talajvízszint, és a növények gyökerei sok helyen már nem érik el a vizet. Ezért nem elég felszíni megoldásokról beszélni.
A csepegtető öntözés hasznos lehet zöldségeknél és sekélyebb gyökerű növényeknél, de nem oldja meg a mélyebb talajvíz problémáját. Szanyi példaként említette, hogy a kukorica gyökere akár 10 méter mélyre is lemehet, de ha a talajvíz ennél is mélyebbre süllyed, akkor már az sem segít.
A Kárpát-medence vízjárta terület volt
Szanyi szerint a magyarok egykor sokkal jobban értették a tájat. A honfoglalás kori és későbbi vízrendszerek szerinte kiterjedt csatornahálózatként működtek, amelyeket aztán a termőföld iránti mohóság és a minél nagyobb művelhető terület vágya miatt fokozatosan eltüntettek.
Úgy látja, a Kárpát-medence eredendően vízjárta terület volt, amelyet tudatosan kiszárítottunk. A folyamat mögött gazdasági érdekek, földéhség és rövid távú bevételi szempontok álltak.
Ezért a mai szárazság nem pusztán időjárási jelenség, hanem történelmi léptékű tájhasználati következmény is.
Tudás van, politikai akarat nincs
Breuer Péter felvetette: Magyarország agrárország volt, nehéz elhinni, hogy az agrártudósok és vízügyi szakemberek ne tudták volna mindezt. Szanyi szerint természetesen tudták.
Magyarországon szerinte elképesztő vízügyi tudás halmozódott fel, világszinten elismert szakemberekkel, akadémikusokkal, intézményekkel. A magyar „vizesek” tudása erős, a tanulmányok és koncepciók rendelkezésre állnak.
A politika azonban soha nem fogott hozzá a megvalósításhoz. Ez Szanyi szerint a legnagyobb probléma: nem szakmai, hanem döntéshozói hiány van.
Saját kormányait is bírálta
Szanyi saját politikai múltjára is kitért. Elmondta, hogy 2002-ben agrárállamtitkár lett, fő feladata az uniós csatlakozás előkészítése volt. Később Medgyessy Péter vidékpolitikai kormánymeghatalmazottá nevezte ki, és akkor sok korábbi koncepcióra építve modern vidékpolitikai tervet tettek le az asztalra.
A kormány ezt elfogadta, de Gyurcsány Ferenc hatalomra kerülése után a projektet besöpörték. Szanyi ezt máig fájdalmas hibának tartja.
Szerinte a mezőgazdasági és nagyüzemi lobbik inkább abba az irányba vitték a politikát, hogy a pénzeket támogatásként osszák ki a nagy szereplőknek, ahelyett hogy hosszú távú vízgazdálkodási fejlesztésekre fordították volna.
A Fidesz sem kezdett vele semmit
Szanyi nemcsak a korábbi baloldali kormányokat bírálta, hanem a Fideszt is. Felidézte az európai szinten sikeres okos falu programot, amelynek szerinte fontos vízgazdálkodási eleme is volt. Európában erre volt igény, Magyarországon azonban ezt nem vették át.
Helyette szerinte a magyar falu program látványos, de nem rendszerszintű fejlesztéseket hozott: térkövezést, épületfelújítást, templomi munkákat. Ezek lehetnek helyben fontosak, de nem oldják meg a vízgazdálkodást.
A probléma lényege szerinte az, hogy a politika mindig azt választja, ami azonnali pénzt vagy azonnali szavazatot hoz. A hosszú távú gondolkodás hiányzik.
Homokhátság: agrárterületből sivatagi besorolás
Breuer Péter arra kérdezett rá, lehet-e Magyarországból újra agrárország. Szanyi válasza pesszimista volt. Szerinte ez a lehetőség már elment, ma inkább kármentésről lehet beszélni.
Példaként a Homokhátságot említette, amely egykor kiváló mezőgazdasági terület volt, ma viszont az ENSZ besorolása szerint sivatagi jellegű területként értelmezhető.
Ez szerinte jól mutatja, milyen messzire jutott az ország a vízvisszatartás és tájgazdálkodás elhanyagolásával.
Örökké tartó munka
Arra a kérdésre, hány évig kellene keményen dolgozni a vízgazdálkodás rendbetételéért, Szanyi rövid választ adott: örökké.
A vízgazdálkodás nem egyszeri beruházás, hanem folyamatos fenntartás, figyelem, tervezés és beavatkozás. Csatornákat, tározókat, talajvízvisszatöltést, mezőgazdasági szerkezetváltást és települési vízmegtartást együtt kellene kezelni.
A probléma szerinte már nem az, hogy mit kellene tenni, hanem az, hogy a politika mikor hajlandó a rövid távú látványosságok helyett hosszú távú nemzeti ügyként kezelni a vizet.
Érdekelt a kormány sikerében
Szanyi Tibor hangsúlyozta, hogy bár nem szavazott a jelenlegi kormányra, és idegenkedik annak politikai világától, mégis érdekelt a sikerében. Magyar emberként nem akarja nézni, hogy az ország tovább romlik.
Szerinte rossz irány, ha a kormány főként a „múltat végképp eltörölni” logikájával foglalkozik. A valódi kérdés az lenne, hogy a vízgazdálkodásban, a mezőgazdaságban és a vidékpolitikában képes-e érdemi, hosszú távú fordulatot végrehajtani.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
