„A városnak a fejekben és a szívekben is legyen közös identitása” – Tas Krisztián Pozsony gyógyító városfejlesztéséről
A Pirkadat június 19-i adásában Breuer Péter vendége Tas Krisztián, a Településfejlesztési Szövetség képviselője volt. A beszélgetés a „gyógyító városfejlesztés” gondolatát járta körül Pozsony példáján keresztül: hogyan lehet városszerkezeti, táj- és történelmi sebeket nem pusztán építészeti, hanem közösségi és emlékezeti eszközökkel kezelni. Két jelképes helyszín került középpontba: Fadrusz János Mária Terézia-szobrának hányatott története, valamint a Hatam Sofer-emlékhely sorsa.
Egy szobor, amelyben benne van Pozsony történelme
Tas Krisztián szerint Pozsony múltjának egyik sűrített jelképe Fadrusz János Mária Terézia-lovasszobra. A millenniumi ünnepségek idején készült alkotás Fadrusz egyik első nagy köztéri munkája volt: egyetlen tömb carrarai márványból faragta ki Mária Teréziát két magyar nemessel, a talapzaton az ismert felirattal: „Életünket és vérünket.”
A szobor 1897 és 1921 között állhatott eredeti helyén. A bevonuló szlovák nacionalista csapatok egy éjszaka alatt szétverték, a műnek csak töredékei maradtak meg: fejek, márványdarabok, amelyeket később több magyarországi múzeumban őriztek meg.
Tas szerint a szobor helye ezután is szimbolikus csatatér maradt. Később Ľudovít Štúr, „a szlovák Petőfi” szobra állt ott, majd a rendszerváltás után egyre erősebbé váltak azok a kezdeményezések, amelyek Mária Terézia emlékének valamilyen formájú visszaállítását szorgalmazták.
A visszatérés sem egyenes út
A szobor rehabilitációja nem egyetlen lépésben történt. Először a két magyar nemes nélkül rekonstruálták műmárványból, majd ezt elbontották. Végül bronzból készült el az eredeti kompozíciót követő változat, már a magyar nemesekkel együtt.
Tas kiemelte: a bronzszobor meglepően részletgazdag, még a ló palástján lévő magyar királyi címerek is pontosan megjelennek. Ugyanakkor a végleges helye még ma sem teljesen lezárt kérdés. Jelenleg ideiglenesen a Duna-parton áll, de a tervek szerint a felújított pozsonyi Várhegyen kaphat majd méltó helyet.
A szobor története Tas szerint „cseppben a tenger”: benne van Pozsony viharos múltja, identitáskeresése és az a folyamat, ahogy a város újraértelmezi saját többnemzetiségű örökségét.
Hatam Sofer: egy eltemetett temető emlékezete
A másik fontos pozsonyi helyszín a Hatam Sofer-emlékhely. Tas Krisztián felidézte, hogy Hatam Sofer, polgári nevén Moses Schreiber, Frankfurtból származott, de életének jelentős részét a Magyar Királyságban élte le. Korának egyik legnagyobb talmudtudósa és rabbija volt, pozsonyi jesivájában egyszerre több százan tanultak, és tanítványai közül később sok rabbi működött magyar nyelvterületen.
Sírja a régi pozsonyi zsidó temetőben volt, a Duna és a Várhegy közötti szűk területen, egy korábbi Pálffy-birtokon. A temetőben már a 19. században is több rétegben temetkeztek, a korábbi sírokat óvatosan elföldelve.
Alagút, beomlás, vasbeton szarkofág
A temető sorsának egyik nagy törése a 20. század közepén következett be, a Jozef Tiso vezette szlovák bábállam idején. A Pozsonyi Várhegy alatt alagútépítést terveztek, amelynek útjában állt a temető. A források eltérnek arról, hogy szándékosan omlasztották-e be a temető egy részét, vagy az építkezés következtében történt a pusztulás.
Az akkori zsidó közösség csodaként élte meg, hogy Hatam Sofer sírja és legközelebbi tanítványainak sírjai megmaradtak. Az is jelentős eredmény volt, hogy az akkori politikai környezetben sikerült a sírt vasbeton szarkofággal megvédeni. Ez ugyan méltatlanul szűk és nehezen megközelíthető helyzetet teremtett, de legalább biztosította a sír fennmaradását.
A későbbi évtizedekben a sírhoz csak egy közműakna-szerű, összefirkált, méltatlan bejáraton át lehetett lejutni. Közben a fölé épült villamosvonal rezgései tovább rongálták a sírköveket.
Méltó emlékhely 2002-ben
A fordulat 2002-ben következett be, amikor Pozsony és az újkori szlovák államiság viszonya saját múltjához már megérett arra, hogy méltó emlékhely jöjjön létre. Tas Krisztián szerint Martin Kvasnica szlovák építész kivételes megoldást alkotott.
Az új emlékhely egy fekete gránit, illetve márvány bejáraton át közelíthető meg, ahonnan szűk folyosó vezet a sírhoz. A tervezés figyelembe vette a halachikus előírásokat is: a kohaniták külön térből imádkozhatnak, nem érintkezve közvetlenül a temető földjével.
A legszebb megoldásnak Tas azt nevezte, hogy a korábbi sírok helyét a felszínen szimbolikus üveglapok jelzik. Ezek áttörik a mennyezetet, így természetes fény jut le a sírboltba. Az élők és a holtak tere elkülönül, mégis kapcsolatban marad egymással.
A villamosvonalat is elvezették a sír fölül, így Hatam Sofer nyughelye ma már háborítatlanabb és méltóbb környezetben látogatható.
Közép-európai történetből európai történet
Breuer Péter szerint mindez klasszikus közép-európai történet: egymásra rakódó birodalmi, nemzeti, vallási és városi emlékezetekkel. Tas Krisztián úgy látja, hogy a jelenlegi állapot már jó értelemben vett európai történetté alakult.
Szerinte Szlovákia fiatal államként természetesen kereste saját múltját és identitását. Pozsony esetében ez óhatatlanul elvezetett a Habsburg-korszak újraértékeléséhez. A szlovák közgondolkodásban Mária Terézia olyan figurává vált, akihez kapcsolódni lehetett. Tas ezt párhuzamba állította azzal, ahogy Magyarországon Erzsébet királynőnek, vagyis Sisinek alakult ki kultusza.
A Mária Terézia-szobor rehabilitációja így nem pusztán szoborállítási kérdés, hanem az identitáskeresés egyik fontos állomása.
Pozsony mint a Monarchia esszenciája
Breuer Péter emlékeztetett arra, hogy Pozsony egykor Európa egyik legerősebb birodalmának fontos városa volt. Tas Krisztián szerint a városban valóban esszenciaként sűrűsödött össze a Monarchia soknemzetiségű, sokvallású világa.
Éppen ezért jelentős, hogy Pozsony az elmúlt évtizedekben egyre inkább képes volt újra felismerni és helyére tenni ezt a múltat. A városfejlesztési és emlékezetpolitikai gesztusok mögött mély szimbolikus jelentések húzódnak meg.
Tas szerint Magyarországról nem feltétlenül kritikus megjegyzésekkel kell illetni Szlovákiát, mert a pozsonyi példák azt mutatják: bizonyos történelmi sebek feldolgozhatók, és a vélt vagy valós sérelmeken túl lehet lépni.
A városfejlesztés mint közösségfejlesztés
A beszélgetés végpontja a gyógyító településfejlesztés alapgondolata volt. Tas Krisztián szerint a város nemcsak utakból, terekből, szobrokból és épületekből áll. A városnak lelki, emlékezeti és közösségi szövete is van.
„A városnak legyen egy olyan, ne csak technikai, ne csak épített szövete, hanem az emberek fejében és a szívében is egy összetartozás és egy közös identitás teremtődjön” – mondta.
Ezért a településfejlesztés végső célja nem pusztán az, hogy rendezettebb legyen a környezet. A valódi tét a közösségi kohézió: hogy egy város múltjának fájdalmas pontjai ne eltakart sebek maradjanak, hanem olyan emlékhelyekké, szimbólumokká és közös történetekké váljanak, amelyekhez több közösség is kapcsolódni tud.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
