„A legnagyobb felelősség mindig a hatalom kezében van” – Németh Szilárd a politikából való távozásról, Csepelről és a birkózásban megteremtett békéről
A Pirkadat június 15-i adásában Breuer Péter vendége Németh Szilárd volt, aki a közelmúltig a Fidesz alelnökeként és a Magyar Birkózók Szövetségének elnökeként is ismert közéleti szereplő volt, most azonban civil emberként, tanárként, korábbi polgármesterként és sportvezetőként beszélt önmagáról. A beszélgetés Csepel múltjáról, Weiss Manfréd örökségéről, egy meg nem valósult zsidó közösségi központról, a birkózószövetségben végzett munkáról, a politikai vereség utáni visszavonulásról, a családról és a Fidesz jövőjéhez kapcsolódó személyes hitvallásról szólt.
Csepel emlékezete és az önkorlátozó politika
Breuer Péter azzal idézte fel első találkozásukat, hogy egy izraeli nagykövetet kísért el Németh Szilárdhoz, és meglepte, mennyire mélyen ismeri Csepel történetét, kultúráját, filmeket, zenét, irodalmat. A beszélgetés elején Németh arról beszélt: fontos tudni, honnan jövünk, kik vagyunk, és merre szeretnénk tartani.
A politikáról szólva azt mondta, a viták, párton belüli ütközések és ellenfelekkel való mérkőzések természetesek, de egy dolgot nem szabad elfelejteni: a másikról is feltételezni kell a jó szándékot.
„Valahogy azt kell feltételezni, hogy a másiknak is jó szándékai vannak” – fogalmazott.
Szerinte a hatalomnak önkorlátozónak kell lennie, mert a legnagyobb felelősség mindig annak a kezében van, akit a közösség felhatalmazott egy város, falu, ország vagy testület vezetésére.
Egy meg nem valósult zsidó közösségi tér
Breuer Péter felidézte, hogy Németh Szilárd polgármesterként zsinagógát, pontosabban zsidó közösségi teret szeretett volna létrehozni Csepelen. Németh elmondta: egy teljesen közművesített telket adott át az önkormányzat a zsidó közösségnek, gyönyörű terv is készült, amely több építészeti fórumot megjárt.
A cél nemcsak imaház volt, hanem olyan kulturális és közösségi tér, ahol mikve, tanulás, találkozások és szélesebb közösségi programok is helyet kaptak volna. Olyan helyet képzelt el, amely nemcsak zsidó embereknek, hanem mindenkinek nyitott kulturális központként működik.
Németh szerint ennek egyik fő motivációja Weiss Manfréd és családja örökségének méltó elismerése volt.
Weiss Manfréd öröksége
Németh Szilárd hosszan beszélt Weiss Manfréd jelentőségéről. Szerinte a csepeli gyáripar megteremtője nemcsak gazdasági teljesítményt hozott létre, hanem munkakultúrát, ipari kultúrát és közösségi felelősséget is.
„Én vagyok az ország legnagyobb, leggazdagabb embere. Bárói rangot kapok. Hát ha én virilista vagyok és a leggazdagabb ember, akkor adok az enyémből” – idézte fel Németh azt a szemléletet, amelyet Weiss Manfrédhoz köt.
Úgy látja, Csepelen még ma sincs olyan kultusza Weiss Manfrédnak, amilyet megérdemelne. Polgármesterként a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben a Weiss család sírboltjának rendbetételében is szerepet vállalt, és más emlékhelyek méltóbb állapotáért is dolgozott.
A pacal mögött a kultúrember
Breuer Péter egyik legszemélyesebb kérdése arra vonatkozott, miért alakult ki Németh Szilárdról inkább a pacalfőző, kondér mellett álló politikus képe, miközben ő maga egy olvasott, komolyzene- és filmkedvelő, kultúrában otthonos embert ismert meg benne.
Németh erre azt mondta: ez is ő maga. Az evés, a főzés, a közösségi étkezés is része az életének, de érti a kérdést, és elismerte, hogy talán túl sok ment át ebből a nyilvánosságba.
Szerinte a mai közéletben a valódi értékek kevésbé látszanak, a hibák, bukások, leegyszerűsített figurák pedig felnagyítva jelennek meg. Ezért is fájlalja, ha a pedagógiai, kulturális vagy sportépítő munkát háttérbe szorítja egy harsányabb, könnyebben fogyasztható kép.
Tizenegy év a birkózócsalád élén
A beszélgetés egyik központi témája Németh Szilárd lemondása volt a Magyar Birkózók Szövetségének éléről. Azt mondta, azért távozott, mert ha már nem tud hozzátenni a folytatáshoz, sőt esetleg akadályává válna, akkor át kell adni a helyet.
A magyar birkózásban töltött 11 év legnagyobb eredményének a béke és biztonság megteremtését nevezte. Amikor átvette a szövetséget, szerinte erős megosztottság, belső konfliktusok, különálló csoportok és szövetségek jellemezték a sportágat.
A cél az volt, hogy a birkózók újra arra figyelhessenek, ami a legfontosabb: a szőnyegen végzett munkára, a felkészülésre, a magyar sikerekre és az emberi tartásra.
Birkózó életpálya: szőnyegen túl is
Németh a birkózó életpályamodellt is megvédte. Szerinte ezt sokan gúnyolták, pedig világos célt szolgált: ha valaki gyerekként belép a birkózásba, tehetséges, hajlandó áldozatot hozni és bajnokká válni, akkor az élete ne érjen véget a sportkarrierrel.
Ezért tartja jó jelnek, hogy Lőrincz Tamás elindul a szövetségi elnöki posztért. Németh szerint ő maga járta végig azt az utat, amelyet a modell képvisel: kiemelkedő bajnok, olimpiai és világbajnoki aranyakkal, nemzetközi érmek sorával, majd sportvezetői szerepre alkalmas szakmai múlttal.
A sportot a magyar és az egyetemes kultúra részének nevezte. Szerinte a birkózás ősi sport, amelynek története az olimpiákig és az antik görög kultúráig vezet vissza.
Zsidó olimpiai bajnokok emlékezete
Németh a birkózás zsidó vonatkozásairól is beszélt. Felidézte Weisz Richárdot, az MTK egyik alapítóját, az első magyar olimpiai birkózóérmesek egyikét, valamint Kárpáti Károlyt, aki 1936-ban Berlinben, Hitler szeme láttára győzte le német ellenfelét.
Elmondta, hogy Weisz Richárd Kozma utcai síremlékét a Maccabi Játékok idején hozták rendbe, és Kárpáti Károly emlékét is ápolják. Ezeket a gesztusokat a múlt megbecsülésének és a hősök tiszteletének részeként értelmezte.
Távozás a politikából, visszatérés a családhoz
Breuer Péter azt kérdezte, mit kezd most magával Németh Szilárd, miután kilépett a parlamenti és pártpolitikai első vonalból. Németh azt mondta: a helyzet még friss, idő kell, hogy kialakuljon, mivel fog foglalkozni. Hatvankét évesen még bőven érez magában erőt, de most el kell engednie egy világot, legalább egy időre.
Nem indult újra alelnöknek, kijött a parlamentből, és szerinte ezzel megadta a lehetőséget a változtatásra. A családja támogatja ebben, és láthatóan örül annak, hogy többet lehet otthon.
„Nekem a legnagyobb áldozat az volt, hogy velük voltam keveset” – mondta.
Most reggelit készít, teát főz, napirendet próbál kialakítani, és visszatérne azokhoz a dolgokhoz is, amelyekre korábban kevesebb ideje volt: filmekhez, koncertekhez, családhoz, saját kertjéhez.
Fiatalok, lázadás, generációk
A beszélgetés végén Németh a fiatalokról is beszélt. Szerinte nem szabad őket bántani azért, mert mást akarnak, mint az idősebbek. A fiatalok olyanok, amilyennek nevelték őket, ezért először a szülői nemzedéknek kell önvizsgálatot tartania.
Felidézte saját fiatalkori lázadását is, amikor a Rajk-butikból hazavitt ellenzéki kiadványokkal vagánykodott apja előtt, és azt mondta: ő azt akarja, hogy „itt Amerika legyen”. Ma már másképp lát sok mindent, de a fiatalság természetét ugyanúgy értelmezi: húszévesen az ember tele van gondolatokkal, és máshogy akar élni, mint az előtte járók.
Witner Mária üzenete a Fidesz jövőjéhez
Németh Szilárd zárásként Witner Máriáról beszélt, akinek születésnapjára megemlékezést és filmbemutatót szervezett. Felidézte, hogy 2011-ben, amikor Csepelen Witner Mária díszpolgári címet kapott, elmondta neki, miért ült be a Fidesz frakciójába.
Németh szerint Witner Mária a Fideszt olyan politikai erőnek látta, amely az „Isten, haza, család” köré szerveződik, és bajtársi közösségként működik. A Fidesz latin jelentéséből pedig a hitet, becsületet, hűséget és bizalmat emelte ki.
A volt alelnök szerint a párt jövőjének építésében ezeket a mondatokat kell megszívlelni. A beszélgetés így nem politikai búcsúként, hanem önvizsgálatként zárult: hogyan lehet a vereség után visszatérni azokhoz az értékekhez, amelyek miatt egy közösség valaha létrejött.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
