Purim után
Üdvözlöm a kedves hallgatókat 2025. március 14-én, péntek délután fél kettőkor, avagy a zsinagógai naptár szerint 5785. ádár hónap 14. napján.
Az egyenlőségről, a bennünk meglévő bölcsességről is beszélt Darvas István
rabbi a hetiszakasz és Purim kapcsán.
Most ünnepeltük Purim ünnepét, de mit is lehet tudni róla?
Purim, amikor is minden zsinagógában felolvasásra kerül Eszter könyve, azaz a
Megila, amit másnap reggel meg kell ismételni, a legfontosabb parancsa Purimnak,
hogy ezt a Megilát kétszer kell elolvasnunk, meghallgatnunk. Emellett azonban
minden közösségben, ezt az ünnepet jókedv, vagy inkább féktelen jókedv jellemzi.
Ez mit jelent, leisszuk magunkat és pont a zsinagógában?
Igen, bármilyen furcsa is, ez az egyik kapcsolódó szokása Purimnak, s ezt sokan
micvaként, parancsolatként értelmeznek. Ez a nem mindenki által támogatott szokás
rögzült a zsidó közösségekben, azaz, hogy fokozott alkoholfogyasztással kell
hozzájárulni az ünnep még ünnepélyesebb lebonyolításában.
Persze ez is csak a 18 év felettiekre vonatkozik, rájuk is a fokozatosság legyen a mérvadó.
És így olvassuk fel, ilyen állapotban a Megilat Esztert?
Nem igazán a felolvasásnak kell jókedvvel történnie, a felfokozott hangulatot a
felolvasáson résztvevő gyerekek garantálják, hiszen amikor a negatív főhős, Hámán
nevét olvassuk, akkor ők ezt hangos kiáltozással, pfújolással, kereplővel
hangoskodnak, így elnyomva a mindenkori Hámánok hangját. Az alkoholt illetően a
felolvasás után veszi kezdetét ez az ellentmondásos szokás, de azért azt is tudni
kell, hogy ennek a célja, hogy Eszter könyvének a negatív és pozitív főszereplőjét,
Hámánt és Mordechájt össze tudjuk téveszteni, ehhez valóban sok alkoholra lesz
szükség. Van egy másik magyarázat is, ezt az egyik kedves tanárom mesélte, hogy
ő egy pohár bortól elaludt, s álmában már össze tudta téveszteni ezt a két
jellemében, személyében nagyon is különböző alakot. tehát, akár egy pohárral is
lehet teljesíteni.
Nem szerencsés állandóan aktualizálni, de hol is játszódik Eszter könyve?
Perzsiában játszódik, azon belül is Susan városában, ez volt abban a korban a
főváros. Itt bontakoztak ki azok az események, amelyekről Purim története, csodája,
a zsidóság megmenekülése szól.
Ám Purim mellett is van hetiszakasz, miről is szól a mostani?
Ki tiszá a hetiszakasz címe, ugye ezen a héten kétszer is felolvastuk a Megilát, ami
nem rövid olvasmány, s ehhez jön a most szomabton felolvasásra kerülő, egyik
leghosszabb hetiszakasz, a Ki tiszá. Ennek a középpontjában, sok más fontos téma
mellett, az aranyborjúnak az elkészítése, ennek a bűne áll. Ezzel kapcsolatban
azonban érdemes egy dolgot megjegyezni, Mózes felmegy és 40 napig ott van az
Örökkévalónál, és ezt az időt a zsidóság a hegy lábánál, arra használja ki, hogy
elkészítse ezt az aranyborjút. Ezt a cselekedetet a kommentátorok jelentős része
nem rosszindulattal, sőt éppen ellenkezőleg egyfajta megértéssel fogadják, annak
ellenére, hogy a Tóraadás után vagyunk 40 nappal, hiszen ilyenkor már a
bálványimádás bűnét sokkal súlyosabbnak gondolnánk. A kommentátorok többsége
mind a nép cselekedetét, mind Mózes reakcióját, hogy összetöri a kőtáblát,
megértéssel kezeli. Egyikük szerint nem is az aranyborjú készítése volt a legnagyobb
bűn, hanem ahogy a Tóra írja, azt mondja az Örökkévaló Mózesnek: Látom ezt a
népet, s íme, keménynyakú nép. Ez a makacsság volt az, amelyik úrrá lett a zsidó
népen és ennek a makacsságnak a következményeként, ahogy ezt Áron, a főpap is
mondja, szinte magától kijött a borjú. Egyébként ez a hetiszakasz Istennek a
parancsával indul, mely szerint minden 20 évesnél idősebb férfi hozzon fél sékelt, s
ezáltal végzik el a népszámlálást. Azt mondja a Tóra, hogy a gazdag ne adjon többet
és a szegény ne adjon kevesebbet ennél a fél sékelnél.
Ez akár az egyenlőség jele?
Tulajdonképpen igen. Ezt az egyenlőséget sokféleképpen érthetjük, hiszen ehhez a
mondathoz Ráv Moshe Feinstein a következő kommentárt fűzi: Egészen más
élethelyzetben, ő akkor a XX. századra gondolt, de ez igaz a mostani korra is, ha
megkérdeznek egy átlagembert, miért nem tanul több Tórát, vagy tartja meg nagyobb
százalékban a micvákat, akkor rendszerint az a válasz, hogy ki vagyok én? Hiszen
képtelen vagyok igazi Tóra tudóssá, vagy igaz emberré, cádikká válni. Ez a rossz
értelemben vett alázat a kommentátor szerint nem helyes, és az általam is idézett
verssel is ki lehet küszöbölni, hiszen minden embernek pontosan ugyanannyit kell
nyújtani Isten felé. Legalábbis meg kell próbálni. A verset olvasók rájöhetnek, ők is a
nagy Tóra tudósok közé emelkedhetnek, ehhez csupán erőfeszítésre és
elkötelezettségre van szükség. Van egy olyan mondat, ami látszólag ellentmond
ennek a mondatnak: Minden bölcsnek a szívébe adtam bölcsességet. E szerint nem
egyforma eséllyel indulunk az életbe, hiszen alapvetően bölcsnek kell lenni, hogy
további bölcsességet szerezzen. Egy másik magyarázat, Ráv Blochtól, úgy értelmezi,
a Talmudban azt olvassuk, az anyaméhben a magzatnak megtanítják az egész
Tórát, amit születésekor elfelejt. Ez azt is jelentheti, a bölcsesség nem csak külső
személytől, az oktatás színvonalától függ elsősorban, hanem attól, mennyire bölcs
valakinek a szíve. Az ember elsődleges feladata, hogy megtalálja, felébressze
magában ezt a magzatkorban beléplántált bölcsességet. Ennek megfelelően az a
felvetés, miszerint csak bölcs ember kaphat Istentől bölcsességet, nem valamilyen
ördögi körről van szó, hanem arról, hogy amekkora hajlandósággal keressük saját
magunkban a Tórát, a zsidóság iránti elkötelezettséget, annál nagyobb támogatást
kapunk a Jóteremtőtől.
Köszönöm a beszélgetést, a tanítást.
Breuer Péter
