A BreuerPress és a HetiTV hírei 2025.02.14.
Brüsszel folyamatosan a szuverén magyar érdekek ellen dolgozik, a kormány azonban továbbra is megvédi a rezsicsökkentést – mondta Vitályos Eszter.
Olyan államot építünk, amely mindig ott van és segíti a polgárokat a hétköznapi életben, vagy amikor bajba jutnak – mondta Navracsics Tibor.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet bejelentette, hogy szombaton szabadon enged három túszt a humanitárius segélyek növeléséért cserébe.
Az Egyesült Államok kezdeményezései az ukrajnai háború befejezésére nem jelentik Ukrajna elárulását – jelentette ki az amerikai védelmi miniszter.
Belföldi hírek:
Brüsszel folyamatosan a szuverén magyar érdekek ellen dolgozik, a kormány azonban továbbra is megvédi a rezsicsökkentést – mondta a kormányszóvivő a közösségi oldalán csütörtökön közzétett videóban. Vitályos Eszter közölte, újabb támadást indított Brüsszel a rezsicsökkentés ellen, azt követelik, hogy a szolgáltatók szabadon állapíthassák meg az áram árát a rezsicsökkentett ár helyett. A brüsszeli bürokraták azt sérelmezik, hogy a magyar kormány nem ültette át azt az uniós irányelvet, amely lehetővé tenné a szolgáltatóknak, hogy maguk határozzák meg a villamosenergia árát – folytatta. „Ez a rezsicsökkentés halálos ítéletét jelentené” – mutatott rá Vitályos Eszter. Úgy fogalmazott: egyértelművé kell tenni sokadszorra, hogy a magyar kormány nem enged a nyomásnak, nem hátrál meg, és továbbra is megvédi a magyar családokat és nyugdíjasokat.
Meg kell védenünk Magyarországot, Brüsszelt pedig el kell foglalnunk – közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán. Menczer Tamás a bejegyzésében azt írta, hogy Magyarországon a háború-, bevándorlás- és genderpárti balliberális oldal az elmúlt években folyamatosan kapott pénzt, Súlyos milliárdokat három helyről: az amerikai demokratáktól, Brüsszeltől és Sorostól. „Iszonyatos pénzeket használtak fel, mindent megtettek ellenünk, de nem tudtak bennünket megtörni, legyőzni! Most lebuktak! Donald Trump és Elon Musk lebuktatta a balliberális hálózatot. A guruló dollároknak búcsút mondhatnak, de ezzel a harcnak nincs vége” – fogalmazott a politikus.
Olyan államot építünk, amely mindig ott van és segíti a polgárokat a hétköznapi életben, vagy amikor bajba jutnak – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter az önkormányzatok vis maior támogatásáról szóló oklevelek átadó ünnepségén. Navracsics Tibor úgy fogalmazott, ugyanezt tudják ajánlani az önkormányzatoknak is: partnerségi viszonyt építenek ki az állam, a központi hatalom és a helyi hatalom, a helyi közösségek között. „Tudjuk, hogy ennek a partnerségnek nemcsak akkor kell megnyilvánulnia, amikor látszólag minden rendben, hanem akkor is, amikor baj van, amikor az önkormányzatok természeti csapás következtében vagy önhibájukon kívül kerülnek nehéz anyagi helyzetbe” – magyarázta.
A Demokratikus Koalíció ismét azt javasolja a parlamentnek, hogy kapjanak több pénzt a magukra hagyott csecsemőket ellátó kórházak – erről a párt alelnöke beszélt. Gy. Németh Erzsébet azt mondta, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság január végén levélben kért segítséget néhány fővárosi és Pest megyei kórház igazgatójától a Heim Pál Gyermekkórházban hagyott kisbabák elhelyezéséhez. Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint erre azért van szükség, mert a Heim Pál Gyermekkórházban hagyott csecsemők már „az akut ellátástól veszik el a helyet, ezért veszélyeztetik a betegellátást” – fogalmazott a képviselő.
Külföldi hírek:
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet bejelentette, hogy szombaton szabadon enged három túszt a humanitárius segélyek növeléséért cserébe. A Hamász terrorszervezet bejelentette a közvetítőknek, hogy szombaton a túszok szabadulását lehetővé tevő eredeti megállapodás szerint szabadon fognak engedni három újabb izraeli túszt, noha korábban a túszok átadásának felfüggesztésével fenyegetőzött. A megállapodás végrehajtásának folytatását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy növelik a Gázai övezet segélyezését, sátrakat, üzemanyagot és egészségügyi felszereléseket juttatnak be, és egyiptomi gyártásuk függvényében lakókocsikat. A katari al-Arabíja tévécsatorna arról számolt be, hogy szerda este sátrakkal megrakott segélyszállító teherautók léptek be a Gázai övezet északi részébe a Zikim átkelőn keresztül. Az ar-Rad egyiptomi tévécsatorna csütörtök reggel azt közölte, hogy a Hamász „megerősítette elkötelezettségét” a túszok szombati szabadon bocsátása mellett.
Míg a Hamász megerősítette, hogy szombaton elenged három túszt, a Miniszterelnöki Hivatal válaszul azt állította, hogy a megállapodásokról szóló jelentés álhír. Izrael az elmúlt napokban egy sor egymásnak ellentmondó nyilatkozatot adott ki, köztük Benjámin Netanjahu miniszterelnök is, amelyek szerint a Hamásznak el kell engednie „elraboltjainkat”, „kilenc túszt” és „mindegyiküket”, hogy a tűzszünet folytatódjon. Netanjahu szóvivője, Omer Dosztri ezt követően tisztázta, hogy „nem léphetnek be mobilházak vagy nehézgépek Gázába, és nincs koordináció sem hozzá”. A részleteket ismerő forrás a KAN közszolgálati műsorszolgáltatónak a következőt nyilatkozta: A Gázában várt nehézgépek és karavánok a Rafah átkelő egyiptomi oldalán vannak, nem pedig az izraeli oldalon. Egyelőre nincs engedély a felszerelés beengedésére az övezetbe. Az engedély megadása után az egyik izraeli átkelőn keresztül kell belépniük, hogy teljes körű ellenőrzésen menjen keresztül.
Az izraeli hadsereg erői több mint 60 palesztin terroristát öltek meg, és több mint 210-et vettek őrizetbe Szamária északi részén, a múlt hónapban indított nagyszabású Vasfal terrorelhárító hadművelet során, közölte a hadsereg. A január 21-én indított hadművelet, mely Dzsenin, Tulkarem és Tubasz térségét érinti, a hadsereg várakozásai szerint még több hétig eltart. A Maglan kommandós egység csapatai megöltek három fegyveres terroristát a Tulkarem melletti Nur Samsz menekülttáborban folytatott tűzváltás során. A tűzharcban egy kommandós közepesen súlyosan megsérült. A hadsereg továbbá elismerte, hogy tévedésből megölt több civilt a hadművelet folyamán, köztük egy kisgyermeket és egy terhes nőt.
Ted Cruz republikánus szenátor azzal vádolta meg az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségét (USAID), hogy dollármilliókban mérhető, „titkos” támogatást nyújtott a gázai Hamásznak. Cruz az állítását a Washington Free Beacon által közzétett leleplező cikkre mutató linkkel támasztotta alá, amely részletesen bemutatja a Hamász és a terrorista szervezetekkel kapcsolatban álló szervezetek USAID általi állítólagos finanszírozásának példáit, valamint az ügynökségnek a zsidó állammal szembeni ellenséges lobbitevékenységét. „A Hamász finanszírozásának teljes története hatalmas, és nagy része titokban történt” – írta Cruz. A szenátor szerint „október 7-e előtt és után a USAID megszámlálhatatlanul sok százmillió dollárt áramoltatott a Hamász felé, ami lehetővé tette számára, hogy támadást indítson, és utána tovább harcoljon Izrael ellen. Ennek a támogatásnak a természetéről hazudtak a nyilvános adatbázisokban, nem voltak hajlandóak felfedni, hogy milyen csoportok kapták a pénzt, és több tízmillió amerikai készpénzt adtak, hogy amerikai felügyelet nélkül osszák szét”.”
Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalán tette közzé, hogy „hosszas és rendkívül termékeny telefonbeszélgetést” folytatott a héten Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és megállapodott abban, hogy „ azonnal” megkezdik a béketárgyalásokat Ukrajnáról. Az Egyesült Államok elnöke bejegyzésében kiemelte, hogy meg akarják állítani a háború pusztítását és az emberéletek elvesztését. „Hosszú és rendkívül termékeny telefonbeszélgetést folytattam Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Megbeszéltük Ukrajnát, a Közel-Keletet, az energiát, a mesterséges intelligenciát, a dollár erejét és számos más témát” – írta közösségi oldalán Donald Trump. „Mindketten egyetértettünk abban, hogy meg akarjuk állítani az Oroszország/Ukrajna elleni háborúban bekövetkező több millió halálesetet.” Az elnök hozzátette: „Megállapodtunk abban, hogy nagyon szorosan együttműködünk, beleértve egymás kölcsönös meglátogatását is.”
Az Egyesült Államok kezdeményezései az ukrajnai háború befejezésére nem jelentik Ukrajna elárulását – jelentette ki az amerikai védelmi miniszter Mark Rutte NATO-főtitkárral közösen adott, a védelmi miniszterek tanácskozását megelőző csütörtöki sajtónyilatkozatában. Nyilatkozata azt követően hangzott el, hogy szerdán az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Hegseth hangsúlyozta, hogy „egyik ország sem vállalt nagyobb elköteleződést” Ukrajna mellett, mint az Egyesült Államok, és kijelentette, hogy Washington több mint 300 milliárd dollárt biztosított Kijev számára. „Az Egyesült Államok befektetett a frontvonalak stabilizálásába az orosz agresszió után. Tehát árulásról szó sincs, inkább arról, hogy mindenki, beleértve az Egyesült Államokat is, elkötelezett egy diplomáciai úton elérendő béke érdekében, amely véget vet a vérontásnak” – jelentette ki. Hozzátette, hogy ez mind Moszkva, mind Kijev részéről olyan lemondásokat igényel, amelyeket „nem akarnak elfogadni”.
Afgán menedékkérő hajtott autóval emberek közé München belvárosában csütörtökön, a legfrissebb hírek szerint legkevesebb 28-an megsérültek – közölte a müncheni rendőrség sajtótájékoztatón. A rendőrség közlése szerint az autót egy 24 éves afgán menedékkérő férfi vezette, akit elfogtak, további veszélyt már nem jelent. Az eset a Verdi szakszervezeti szövetség demonstrációján történt. Egy rendőrségi szóvivő elmondása szerint az autó a demonstrálók és egy rendőrautó mögött haladt, amelyet aztán megelőzött, felgyorsított, és az emberek csoportjába hajtott. Rendőrök és mentők nagy erőkkel vonultak a helyszínre. Több sérült állapota súlyos. Markus Söder bajor kormányfő, a jobbközép Keresztényszociális Unió (CSU) vezetője azt mondta, feltehetően merénylet történt. A BBC értesülése szerint az autó vezetője lopás és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt nem volt ismeretlen a hatóságok előtt.
A Patrióták európai parlamenti képviselőcsoportja jogi úton fogja kikényszeríteni Brüsszelben az aktivista szervezetek támogatásáról szóló uniós szerződések nyilvánosságra hozatalát – közölte Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője. Az Európai Parlament plenáris ülésének szünetében Dömötör Csaba magyar újságíróknak nyilatkozva kiemelte: egyre több tudható arról, hogy az Európai Parlament és az Európai Bizottság aktivista csoportok százait pénzeli szerte Európában. Olyan aktivistacsoportokról van szó, amelyek a liberális brüsszeli politikát képviselik minden országban, és nem a választók akaratát képviselik, hanem egy szűk elitét. A pénzzel „jócskán kitömött” aktivista csoportok az uniós bizottság álláspontját visszhangozzák a gazdákkal szemben, a háború mellett érvelnek a békepártiakkal szemben, vagy a illegális bevándorlókkal karöltve perelnek védekező államokat. A radikális baloldali ideológiát képviselő szervezetek is jelentős pénzt kaphattak – tette hozzá.
Időjárás:
Ma is marad a borult időjárás. Este többfelé kell csapadékra számítani. A hőmérséklet jellemzően 4 – 7 fok körül alakul.














