„Ez egy szociális lehetetlenség” – Szanyi Tibor a lakhatási válságról, a magántőkealapokról és a baloldal esélyeiről
Az európai városok tüntetéseiről, a szociális piacgazdaság válságáról, a lakhatás megfizethetetlenségéről, a brazil és a szerb választásról, valamint a baloldal helyzetéről beszélgetett M. Kende Péter Szanyi Tiborral, az Igen, Szolidaritás Magyarországért Mozgalom alapítójával a Pirkadat október 26-i adásában. A baloldali politikus úgy látja, a nyugati társadalmak azért nem birkóznak meg a szociális kihívásokkal, mert egyre szűkebb, egyre gazdagabb réteg birtokolja a javak egyre nagyobb részét, és ezen csak egy szocialista irányú átalakulás segíthetne.
Lecsúszó középosztály
A műsorvezető a francia nagyvárosok tüntetéseiből indult ki, és azt kérdezte, mennyiben jelzik ezek, hogy a hatvanas évek nagy találmányának tartott szociális piacgazdaság „igencsak köhög”. Szanyi Tibor saját bevallása szerint „nagyon vonalas” választ adott: a kapitalista kizsákmányolás fokozódását látja a folyamat mögött, amit diszkréten társadalmi polarizációnak szoktak nevezni. Ez Magyarországon is megfigyelhető, a leggazdagabbak vagyona szinte korlátlanul nő.
A középosztályról úgy vélekedett, hogy az emberek megmaradnak, csak lecsúsznak, osztályként viszont eltűnhetnek. Még a gazdagok köréből is van lecsúszás, mert a valóban tehetős réteg Magyarországon mindössze három-négyezer emberre tehető. Európa-szerte ma már úgy fogalmazzák meg a tételt, hogy „a mostani generációknak nincs esélyük arra, hogy jobban éljenek, mint a szüleik”, egy fiatal számára pedig a saját tulajdonú lakás reálisan elérhetetlen.
Lakás mint tőkejószág
M. Kende Péter arra kérdezett rá, minek kellene történnie ahhoz, hogy a saját lakás helyett egy mobil bérlakáspiac vegye át a szerepet. A vendég válasza szerint a lakás gazdasági értelemben a tőkejavak közé tartozik, ezért spekulatív folyamatoknak van kitéve: az árakat az ingatlanspekuláció hajtja fel, és ez magával húzza a bérleti díjakat is.
Egy átlagos budapesti környéken egy ötvennégyzetméteres lakás bérleti díja nagyjából háromszázezer forint plusz rezsi, miközben a fiatalok kezdő fizetése inkább nettó négy-ötszázezer forint körül mozog. Majdnem négyszázezer forintot csak a lakhatásra kifizetni – mondta – „ez egy szociális lehetetlenség”. Az államilag támogatott bérlakásépítés nem szerepel a kormányok fontossági listáján, a magyar kormányén sem. Utoljára az MSZP kormányzása idején volt ilyen program, félig állami, félig önkormányzati beruházással, és ma is vannak jó példák korszerű, magas minőségű bérlakásokra.
A spekuláció furcsa következményeként azt írta le, hogy egy üresen hagyott lakás többet hozhat a tulajdonosnak, mint egy kiadott. A bérleti díjak nem nőttek olyan ütemben, mint a lakásárak, a felújítás és a bútorok elhasználódása pedig adott esetben többe kerül, mint amennyi bérleti díj befolyik.
Ki a magántőkealapokkal a lakáspiacról
A lakásépítések mögött Szanyi a legnagyobb tőkét, a magántőkealapokat látja, és ezeket a kapitalizmus legkárosabb formái közé sorolja. Úgy véli, a magyar társadalom ezzel nincs kellően tisztában, a sajtó alig foglalkozik vele, pedig ezek az alapok alkotják az új, virtuális tőkésosztályt.
A Budapesten tervezett, több milliárdos bérlakásprogramtól sem vár sokat: „semmit, előre mondom”. Amíg a magántőkealapokat – a private equityt – adminisztratív eszközökkel ki nem tiltják a lakásfrontról, nem lesz megoldás, mert mindig fel fogják hajtani az árakat. Arra az ellenvetésre, hogy a saját pénzükkel gazdálkodnak, azt felelte: mondjanak, amit akarnak, ki kell tiltani őket, ahogy az oktatásban sincs terepük.
M. Kende Péter elfogadta, hogy ez a vendég véleménye, de azt kérdezte, addig hogyan lehet felrázni az államokat, hogy ne csak akkor foglalkozzanak a problémával, amikor az emberek az utcára vonulnak. Szanyi válasza az volt, hogy a szavazópolgárok adjanak esélyt a baloldali pártoknak.
Populisták veresége, bevándorlás és nagytőke
A műsorvezető felidézte, hogy több országban erős jobboldali fordulat következett be, Brazíliában és Szerbiában azonban most nem sikerült. Szanyi Tibor örömmel nyugtázta, hogy Lula elnök újra megnyerte a brazil választást, és Belgrádban is ugyanolyan örömünnep volt, mint Magyarországon, amikor Orbán Viktort leváltották. Megjegyezte, hogy Szerbiában szégyenszemre éppen az ottani szocialisták voltak Vučić szövetségesei, Brazíliában pedig kohabitáció van: a népszerű elnöknek nincs többsége a törvényhozásban.
A nyugat-európai tüntetésekről vitatta, hogy a bevándorlók csinálnák a „cirkuszt” Párizsban, Rómában vagy Milánóban: ők is ott vannak, de egy ilyen megmozdulásra mindenki ráül. A szociális válságot és a migrációt egyaránt a nagytőke művének tartja, amely olcsó munkaerőt rángat be, a következményeket pedig az állam nyakába varrja. Az általa karizmatikus baloldalnak nevezett irányzat is bevándorlásellenes, mert a bevándorlás a munkabérek letörésének egyik leghatékonyabb eszköze.
Korrektnek tartotta beismerni azt is, hogy a populistákat leváltó erők – Lula éppúgy, mint a szerbiai egyetemisták listája – nagyon nehezen birkóznak meg a szociális kihívásokkal, és ebből újabb csalódás fakadhat, amire az orbáni reneszánsz gondolata is épít. Igazi megoldást csak a szocialista átalakulás hozhat az Egyesült Államokban és Európában. Hogy ennek most nem a legnagyobbak az esélyei, azt maga is elismerte, de a pótmegoldásokat elutasította: „Az emberi jólétet nem lehet pótolni nem jóléttel.”
Baloldal nélkül a parlamentben
Magyarországon jelenleg egy jobboldali, egy jobbközép és egy szélsőjobboldali párt ül az Országgyűlésben, a baloldalt „kitakarították”. Szellemi értelemben a baloldal ugyanazon a szinten van, mint a polgári oldal, csak nincsenek mögötte vállalkozások és milliárdosok, ami egy reklámosított választási küzdelemben komoly hátrány. A Facebookot is a nemzetközi nagytőke szócsövének tartja. Felidézte egy amerikai milliárdos befektető mondását, akinek a nevére az adásban nem emlékezett: amikor megkérdezték, van-e osztályharc, azt felelte, hogyne lenne, és mindig ők győznek.
Kelet-Európában különösen leszámoltak a baloldallal, főként a rosszul sikerült szovjet típusú berendezkedések miatt; Szanyi mindkettőt hibának tartja. Ha a baloldal legalább lelkiismeretként nem kerül be az Országgyűlésbe, mindenki ugyanazt a mantrát hallgatja majd a gazdasági növekedésről, miközben a tulajdonviszonyokhoz senki nem nyúl. A kormányok gátolják a szövetkezeteket, pedig Dél-Európa több országában és Hollandiában is sikeresen működnek a lakásszövetkezetektől a termelő és szolgáltató szövetkezetekig. Az a kormány, amely nem hirdet szövetkezeti programot, nem fog megbirkózni a „business as usual” típusú kapitalizmussal.
M. Kende Péter azzal búcsúzott, hogy az elkövetkező években érdemes lesz figyelni, milyen változások jönnek Európában és itthon, és lesz még alkalmuk a beszélgetésre.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
