Netanjahu az első vezető, aki hivatalos meghívást kapott Trumptól.

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2025.01.29.Ha a budapesti kerületeket is a járások közé soroljuk, akkor 34 olyan járás van ma Magyarországon, amely gazdasági ereje szempontjából az országos átlag fölött áll – közölte Navracsics Tibor.

Karácsony Gergely a közösségi-oldalán jelentette be, hogy a főváros él az elővásárlási jogával rákosrendezőn, és Parkvárost ígért mini-Dubaj helyett.

Ellentétben azzal, ahogyan a Biden-kormányzat a hivatali ideje alatt nagy nehezen fogadta Netanjahut, ezúttal Netanjahu az első vezető, aki hivatalos meghívást kapott Trumptól..

Izrael megállapodást kötött a NASA-val az első izraeli női űrhajós űrbe küldéséről – közölte Gila Gamliel innovációs, tudományos és technológiai miniszter.

Belföldi hírek:

Ha a budapesti kerületeket is a járások közé soroljuk, akkor 34 olyan járás van ma Magyarországon, amely gazdasági ereje szempontjából az országos átlag fölött áll – közölte a közigazgatási és területfejlesztési miniszter Ózdon, a Területpolitika 2025. – Járási és térségi együttműködések a hatékony tervezésért című konferencián. Navracsics Tibor hozzátette, a 34-ből 22 a fővárosi kerültek egyike. 163 járás az átlagos gazdasági erő alatt helyezkedik el, közülük 55 pedig az országos átlag felét sem éri el – ismertette. A miniszter rámutatott, a vármegyeszékhelyeket magában foglaló járások közül négy: a győri, a székesfehérvári, a tatabányai és a veszprémi teljesít az országos átlag fölött, a salgótarjáni mutató pedig nem éri el az átlag felét sem. Navracsics Tibor leszögezte, ezeket a fejlettségi adatokat csak úgy lehet javítani, ha a településalapú fejlesztési politikai mellett a területi együttműködés programját is elindítják.

Stratégiai együttműködés indul a nukleáris ipar területén Magyarország és az Egyesült Királyság között, ennek célja, hogy mielőbb használhatóak legyenek az energiaellátásban a kis moduláris atomreaktorok – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Londonban. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a brit kollégájával, David Lammyvel folytatott megbeszélését követően, hogy ezen első hivatalos találkozójuk kifejezetten jó hangulatban telt, ami egy újabb bizonyítéka annak a kölcsönös tiszteletnek, amelyen a két ország együttműködése alapul annak ellenére is, hogy bizonyos geopolitikai kérdéseket másként ítélnek meg. Aláhúzta, hogy az álláspontok különbözősége semmilyen módon nem akadálya annak, hogy a magyar-brit kapcsolatoknak a felek kölcsönösen stratégiai jelentőséget tulajdonítsanak.

Karácsony Gergely a közösségi-oldalán jelentette be, hogy megérkezett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) levele, amiből kiderült, hogy Budapest élhet az elővásárlási jogával. A főpolgármester által közzétett levél szerint Budapestnek 50 milliárd 919 millió 203 ezer 964 forintot – négyzetméterenként 59 286 forintot – kellene fizetnie a területért, amely összeg nem tartalmazza a 27 százalékos áfát. Forgalmi adóval együtt tehát 64 milliárd 667 millió 389 ezer 034 forintért vásárolhatná meg a főváros Rákosrendezőt. Bár Karácsony Gergely folyamatosan arról panaszkodik, hogy a fővárosnak nincs pénze, posztjában most jelezte, hogy élnek az elővásárlási jogukkal. Rákosrendezőn Parkváros lesz mini-Dubaj helyett szerinte.

Külföldi hírek:

Egy magas rangú, a diplomáciai fejleményeket jól ismerő izraeli forrás jelezte, hogy Izrael azt tervezi, hogy a túszszabadítási megállapodás meghiúsulása esetén újraindítja a katonai műveleteket a Gázai övezetben. „Továbbra is elkötelezettek vagyunk valamennyi háborús célunk elérése mellett. Hősies katonáink bátorsága révén a Hamász gázai katonai képességeinek mintegy 85 százalékát felszámoltuk, és biztosítottuk a túszok nagyjából kétharmadának szabadon bocsátását. Elkötelezettségünk szilárd: Mindenkit haza fogunk hozni, és teljesen felszámoljuk a Hamász képességeit Gázában. Nem kevesebbet” – jelentette ki a magas rangú izraeli forrás az Israel Hayom cikke szerint. Ezeket a megjegyzéseket közvetítették válaszul a jobboldali körök, köztük a korábban támogató szervezetek részéről egyre erősödő kritikákra, amelyek a túszok hazatérésének biztosítása érdekében tett izraeli stratégiai engedményekre vonatkoztak. Ezek az engedmények közé tartozik, hogy több százezer gázai lakos biztonsági ellenőrzés nélkül visszatérhet a Gázai övezet északi részébe, és hogy az IDF kivonulhat a Netzarim enklávéból.

A határrendészet Júdea és Szamáriában állomásozó egyik zászlóalját ideiglenesen a libanoni határra helyezték át, körülbelül egy hónapra, hogy kezeljék a határon lévő rendbontókat, és megakadályozzák a terrorcselekményeket a térségben, jelentette a Ynet hírportál. Körülbelül 100 harcost helyeznek át, akiket elvonnak a zászlóalj rutintevékenységeitől Júdea és Szamária területén, pontosan abban az időben, amikor Izrael terrorcselekmények sorozata után egy hete elindította a Vasfal hadműveletet. Egyébként körülbelül 40 év után ez az első alkalom, hogy határrendész harcosok tevékenykednek a libanoni határon.

Ellentétben azzal, ahogyan a Biden-kormányzat a hivatali ideje alatt nagy nehezen fogadta Netanjahut, ezúttal Netanjahu az első vezető, aki hivatalos meghívást kapott a megválasztott elnöktől. A tűzszünet, amely ekkor lép a harmadik hetébe, szintén döntő ponthoz érkezik a következő fázisra vonatkozó tárgyalások tekintetében. Magas rangú izraeli tisztségviselők ezúttal – a kezdeti nyomásgyakorlással ellentétben – a Hamászra és a közvetítőkre gyakorolt masszív nyomásgyakorlással a túszok visszaszolgáltatásának maximalizálását követelő izraeli álláspont támogatására számítanak. Netanjahu washingtoni útja fényt fog deríteni arra, hogy mi várható a második fázisban, vagy – alternatívaként – a háborúhoz való visszatérésre az összes háborús cél elérése érdekében. Míg Netanjahu múlt heti konzultációin a miniszterek azt a benyomást keltették, hogy a túszok visszatérése után a harcok felújítására szánja el magát, addig nyitva hagyják az ajtót Trump előtt, hogy megpróbálja sarokba szorítani a Hamászt a második fázis és vezetőinek eltávolítása részeként Gázából.

A Fehér Ház közel-keleti megbízottja Steve Witkoff, aki az amerikai delegáció élén részt vett az auschwitzi német náci táborban a nemzetközi Holokauszt Emlékünnepségen, kedden visszatért a régióba és Szaúd-Arábiában találkozott Mohammed bin Szalmán trónörökössel. Ezt követően, Izraelben várhatóan Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel is megvitatja a gázai túsz- és tűzszüneti megállapodás első szakaszának végrehajtását, illetve a második szakaszról szóló tárgyalások megkezdését. Miközben a háború elején kitelepített gázai civilek tömegei indultak el északra a túszalku egyezménynek megfelelően, a meglévő aggodalmak mellett a régióban újabb feszültséget okoztak Trump megjegyzései, amelyek Gáza „kitakarítására” és a palesztinok Egyiptomba és Jordániába való kitelepítésére szólítottak fel.

Az Izraeli Védelmi Erők közölték, hogy fellépett több fenyegetés és a tűzszüneti megállapodás megsértése ellen a Gázai övezetben. Gáza több területén a csapatok figyelmeztető lövéseket adtak le a feléjük közeledő gyanúsítottakra. Egy észak-gázai incidensben a csapatok egy gyanúsítottat vettek célba, aki az első figyelmeztető lövések után nem vonult vissza. Gáza középső részén dróntámadást hajtottak végre figyelmeztetésképpen, miután egy jármű megkísérelt Észak-Gázába hajtani egy olyan területen keresztül, amelyen a megállapodás értelmében tilos a járműforgalom, és így nem esett volna át ellenőrzésen. Arbel Jehud izraeli túsz ügyének rendezése után, tegnap reggel 7 órától a palesztinok megkezdhették a visszatérést Gáza északi részébe a parti úton és a Szalah a-Din úton keresztül. Egyiptomi vállalkozók és egy amerikai cég ellenőrzőpontokat működtetnek, amelyek megvizsgálják a Szalah a-Din úton keresztül Gáza északi részébe tartó járműveket, hogy fegyveres terroristák ne utazzanak az útvonalon.

Benyújtotta lemondását Milos Vucevic szerb miniszterelnök kedden Belgrádban. Rendkívüli sajtótájékoztatóján kiemelte: miniszterelnökként a lemondással kíván hozzájárulni a társadalmi megbékéléshez. Mint mondta, úgy érezte, hogy miniszterelnöki tevékenységével folytatni tudta a korábban Aleksandar Vucic, majd Ana Brnabic vezette kormány munkáját, és felelősséget vállal mindenért, ami az utóbbi hónapokban történt. A 2023 decemberében szervezett előrehozott parlamenti választásokat követően a Milos Vucevic vezette kormány 2024. május 2-án alakult meg. Milos Vucevic elmondta, büszke mindarra, amit kevesebb mint egy év alatt sikerült elérnie kormányának, és köszönetet mondott az államfőnek a belé fektetett bizalomért. A kormányfő lemondását a parlamentnek is el kell fogadnia. Ezt követően új miniszterelnököt választhat a képviselőház, de az is előfordulhat, hogy előrehozott választást írnak ki.

Az új amerikai adminisztráció beiktatásával megnövekedett a tartós béke megszületésének esélye a világban – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban. A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) egyhetes téli ülésszakának második vitanapján Németh Zsolt közölte, a konzervatívok és patrióták elnökeként elmondott beszédében hangsúlyozta: az új amerikai adminisztrációval immáron karnyújtásnyira van, hogy az ukrajnai tűzszünet és a béketárgyalások megkezdődjenek. Örvendetesnek nevezte, hogy e tekintetben az ukrán vezetés rugalmas álláspontot képvisel, és reményét fejezte ki, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök is erre az álláspontra helyezkedik. Németh Zsolt fontosnak nevezte, hogy az új világrendről, a szabályokon alapuló nemzetközi rend megújításának szükségességéről szóló jelentés kapcsán tartott keddi vita teret nyit annak áttekintésére, hogy milyen változást jelent a világban az új Trump-adminisztráció.

Tartós béke Oroszországgal csak az Egyesült Államok segítségével érhető el – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy interjúban. Donald Trump amerikai elnökkel beszélve az ukrán elnök egy jövőbeni tűzszünethez erős katonai támogatást és biztonsági garanciákat kért, mivel ez az egyetlen mód arra, hogy Oroszország ne tudja később újrakezdeni a 2022-ben kirobbantott háborút – mondta Zelenszkij az Il Foglio című olasz lapnak adott interjúban, amelynek részleteit az ukrán média is közölte. Zelenszkij szerint hiba volt, hogy az ország a Szovjetunió felbomlásakor, több mint 30 évvel ezelőtt lemondott a területén tárolt atomfegyverekről. Úgy vélte, hogy ez volt az alapja a Moszkva által Ukrajna ellen indított háborúnak. Az 1994-es budapesti memorandumban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország erős biztonsági garanciákat adott három volt szovjet köztársaságnak, Ukrajnának, Fehéroroszországnak és Kazahsztánnak, cserébe azért, hogy a területükön lévő összes atomfegyverről lemondanak. Ez „ostoba és felelőtlen” engedmény volt – vélekedett Zelenszkij.

Donald Trump amerikai elnök rendeletet írt alá a koronavírus-járvány idején a vakcina megtagadása miatt szolgálatukból elbocsátott katonák visszavételéről. Az intézkedés Fehér Ház által kiadott szövege szerint a 2021 és 2023 közötti vakcinakötelezettség megtagadása miatt elbocsátott katonák saját kérésük alapján visszakerülnek korábbi pozíciójukba és rangfokozatukba. Donald Trump döntése szerint az érintettek visszamenőleg minden elmaradt juttatásukat is megkapják. Rendeletében Donald Trump az előző adminisztráció által a koronavírus-járvány idején hozott intézkedést méltánytalannak, túlterjeszkedőnek és teljesen szükségtelen tehernek nevezte a hadseregben szolgáló katonák számára

Izrael megállapodást kötött a NASA-val az első izraeli női űrhajós űrbe küldéséről – közölte Gila Gamliel innovációs, tudományos és technológiai miniszter. A bejelentésre akkor került sor, amikor Izrael éppen bővíti az űrtechnológiai együttműködést olyan szövetségeseivel, mint az Egyesült Államok, Olaszország és Azerbajdzsán, valamint a 2020-as Ábrahám-megállapodás olyan regionális partnereivel, mint az Egyesült Arab Emírségek. „Megerősítést kaptam a NASA-tól, hogy az első izraeli női űrhajóst küldi az űrbe” – mondta Gamliel a Tel-Avivban megrendezett 20. Ilan Ramon Nemzetközi Űrkonferencián. „Mi Izraelben most megkezdtük a jelöltünk keresését bátor asszonyaink között”. Az évente megrendezett esemény – amely az első izraeli űrhajósról, Ilan Ramonról kapta a nevét, aki 2003-ban a Columbia űrrepülőgép katasztrófájában vesztette életét – a nemzetközi együttműködést és az innovációt segíti elő az űrkutatásban.

Időjárás:

Ma mindenütt főképp változóan felhős-napos időre készülhetünk. Este nyugodt, csillagfényes lesz az égbolt. A hőmérséklet jellemzően 10 – 15 fok körül alakul.