Libanonból kétszáz rakétát és húsz drónt lőtt ki Izrael északi részeire a Hezbollah csütörtökön, Izrael ellencsapásokat mért Dél-Libanonra

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2024.07.05.A politikai felelősség adja az értelmét a magyar uniós elnökségnek, hiszen ebben az időszakban lehet meghatározni az Európai Unió (EU) következő öt évének prioritásait – jelentette ki Bóka János.

Az új iráni külügyminiszterrel tárgyalt telefonon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Libanonból kétszáz rakétát és húsz drónt lőtt ki Izrael északi részeire a Hezbollah csütörtökön, Izrael ellencsapásokat mért Dél-Libanonra.

Szlovákia kész arra, hogy szükség esetén több NATO-katonát fogadjon, továbbá növelje az áramszállításokat Ukrajnába – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök.

Belföldi hírek:

A politikai felelősség adja az értelmét a magyar uniós elnökségnek, hiszen ebben az időszakban lehet meghatározni az Európai Unió (EU) következő öt évének prioritásait – jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter. Bóka János azt hangsúlyozta, hogy ha a magyar uniós elnökség a felelősséggel él, akkor azzal az EU egészének nagy szolgálatot tesz, hozzáfűzve, ez elsősorban abban rejlik, hogy meghallja az európai parlamenti (EP-) választások üzenetét, a változás igényét. A magyar Európa-politika már jó ideje tisztában volt azzal a választásokon megfogalmazódott igénnyel, hogy mind a sodródásnak, amellyel az EU „a háború közepén találja magát”, mind a versenyképességet aláásó gazdaságpolitikának, mind pedig az unió külső határait megvédeni nem képes, elhibázott migrációs politikának véget kell vetni. A tárcavezető elmondta, hogy a magyar uniós elnökség a tervek szerint halad, sőt repülőrajtot vett, hiszen azt követően, hogy Orbán Viktor miniszterelnök július elsején átvette a soros elnökséget a belga kormányfőtől, találkozott az Európai Tanács elnökével, majd másnap már Kijevben tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, majd csütörtökön már a Tanács főtitkárát fogadta.

Az új iráni külügyminiszter-kollégával tárgyaltunk telefonon abból az alkalomból, hogy hazánk átvette az Európai Unió soros elnökségét – írta közösségi-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Ali Bagheri Kani nemrégen vette át hivatalát, miután korábbi kollégánk, Hossein Amir-Abdollahian életét vesztette egy helikopter-balesetben – tette hozzá. Egyetértettünk abban, hogy – mivel a diplomácia nem arról szól, hogy csak azokkal beszélünk, akikkel mindenben egyetértünk – fokozni kell a párbeszédet az EU és Irán között. Reméljük, ezzel hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy el lehessen kerülni a közel-keleti helyzet eszkalációját. Ha ugyanis a közel-keleti válság átterjed más országokra is, akkor az a globális biztonságot is veszélyeztetni fogja, márpedig mi, akik két és fél éve egy háború árnyékában élünk, nem akarunk még egy globális biztonsági válságot – közölte a tárcavezető. Szijjártó Péter hozzátette: megállapodtak, hogy folyamatosan kapcsolatban maradnak és New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésén személyes egyeztetésekre is sort kerítenek.

Nyolcadik alkalommal hirdeti meg a Kincses Kultúróvoda pályázatot a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), hogy erősítse az óvodai és a kulturális intézményrendszer együttműködését, valamint elismerje az óvodai és kulturális területen meglévő értékeket. A KIM azt írta, a közművelődési és művészeti intézményeknek, múzeumoknak és könyvtáraknak kiemelt szerepe van a gyermekek személyiségformálásában, identitásuk erősítésében, képességeik kibontakoztatásában, erkölcsi és érzelmi fejlődésük ösztönzésében. A pályázat célja annak elősegítése, hogy az óvodák egyre tudatosabban vegyék igénybe a kulturális intézmények küldetéséből fakadó, nevelést segítő szolgáltatásait, és a kulturális tartalmak minél sokrétűbben épüljenek be az óvodák helyi pedagógiai programjába – tudatta a tárca.

Külföldi hírek:

Libanonból kétszáz rakétát és húsz drónt lőtt ki Izrael északi részeire a Hezbollah csütörtökön, Izrael ellencsapásokat mért Dél-Libanonra – jelentette az izraeli katonai rádió. Az izraeli hadsereg erői ellencsapásokat mértek dél-libanoni célpontokra, benne rakéták indítóállomásaira – közölte az IDF szóvivője csütörtökön az Észak-Izrael ellen indított támadást követően. Előzőleg a határ teljes szélességében, a Földközi-tenger partján fekvő Nahariától a Golán-fennsík és a szíriai határ felé eső Kirjat Smónáig szinte folyamatosan tűz alatt tartották Izrael északi részét több mint egy órán át. Az északi települések ki nem telepített lakói az óvóhelyeken várták a támadás végét. A katonai rádió értesülései szerint senki sem sebesült meg, de a rendkívüli hőségben számos helyen tűz ütött ki a becsapódó lövedékek miatt. „A jelenlegi támadások a Mohamed Naama Naszr likvidálására adott válaszcsapások folytatását jelentik. Több mint 20 drónt indítottunk Galileában számos izraeli erődítmény ellen, és több mint 200 különféle típusú rakétát a galileai és a goláni izraeli támaszpontokra” – közölte a Hezbollah libanoni síita milícia képviselője az al-Dzsazíra pánarab hírcsatornával.

Gázaváros Szedzsaijja negyedében a 98. hadosztály parancsnoksága alatt az erők folytatják a harcot a föld felett és alatt, jelentették az Izraeli Védelmi Erők. Az elmúlt nap során a harcosok több tucat terroristát likvidáltak közelharcban, tanktűzzel és légcsapásokkal. Emellett a csapatok több alagút nyílást is megsemmisítettek a területen. A dél-gázai Rafahban a 162. hadosztály alatt a Nahal-dandár csapatai drónnal megöltek több terroristát, akik veszélyt jelentettek az izraeli erőkre a térségben. A Gázai övezet középső részén a 99. hadosztály erői az elmúlt 24 órában légicsapások irányításával szintén likvidáltak számos terroristát valamint terror-infrastruktúrákat semmisítettek meg. A légierő az elmúlt nap során több tucat terroristát likvidált és lerombolt több mint 50 terrorcélpontot a Gázai övezetben. Délelőtt a libanoni támadásokkal párhuzamban aktiválódtak a rakétára figyelmeztető szirénák a gázai határ melletti Nahal Ozban. Az izraeli hadsereg még nem nyilatkozott az ügyben.

A Hezbollah terrorszervezethez köthető Al-Akhbar lap szerint a túszok elengedését lehetővé tevő tűzszüneti megállapodásra vonatkozó javaslat legújabb változata „egyértelmű megfogalmazást tartalmaz”.Tartalmazza azokat a javaslatokat, amelyeket William Burns, a CIA vezetője készített Katarral, Egyiptommal és Törökországgal egyeztetve. A megállapodás vázlata egyértelműen kijelenti, hogy az ügylet első és második szakasza közötti tárgyalások időszakában fenntartható nyugalom lesz. Ezenkívül a terv szerint Izrael kivonja csapatait a Rafah átkelő területéről Egyiptommal egyetértésben, feltéve, hogy megállapodnak a határ irányításában, de anélkül, hogy teljesen ki kellene vonulniuk a kulcsfontosságú Philadelphi-folyosóról. Csütörtökön az izraeli médiában idézett izraeli forrás kijelentette: ,,a Hamász nem ragaszkodik a teljes tűzszünethez az első szakaszban, így a vázlatok lehetővé tehetik a humanitárius megállapodást, és a katonák, nők, idősek és betegek szabadon bocsátásához vezethetnek. Ha a Hamász megsérti a feltételeket, Izrael folytathatja a harcot.” A média szerint Joe Biden amerikai elnök valószínűleg hamarosan felhívja Netanjahu miniszterelnököt, hogy nyomást gyakoroljon rá a megállapodás érdekében.

Palesztinbarát aktivisták csütörtökön „Palesztina szabad lesz” és „Ellopott földön nincs béke” feliratú transzparenseket helyzetek el az ausztrál parlament homlokzatán, Canberrában. A tüntetés hátterében áll az, hogy Anthony Albanese miniszterelnök munkáspárti kormánya megosztott a gázai kérdésben, a többi között azáltal, hogy felfüggesztette egy muszlim szenátor jogait, mert pártja politikai irányvonalával ellentétben megszavazta a palesztin állam ausztráliai elismerését. Fatima Payman szenátor azt mondta, hogy „száműzték”, miután támogatta a Zöldek által benyújtott parlamenti indítványt. A tüntető aktivisták egy csoportja azt mondta az ausztrál médiának, hogy nem fogja elfelejteni és megbocsátani a kormányfő tettét, akit egyben a gázai háborúban való bűnrészességgel vádoltak meg.

Magyarország nonszensznek és politikai motivációjú döntésnek tartja a Nemzetközi Büntetőbíróság döntését Izrael miniszterelnökével és védelmi miniszterével szemben – olvasható Szijjártó Péter csütörtöki közösségi-bejegyzésében. A külgazdasági és külügyminiszter azt követően közölte ezt közösségi oldalán, hogy telefonon tárgyalt Izrael külügyminiszterével, Jiszráel Kaccal. Egyúttal arról biztosította izraeli kollégáját: minden lehetséges módon fellépnek az ellen, hogy a nemzetközi bírósági rendszert politikai célokra használják fel – tette hozzá. Mint írta, hosszan beszéltek a közel-keleti válságról is, amelynek kapcsán Magyarország álláspontja egyértelmű: mindent meg kell tenni az eszkaláció elkerülése érdekében és meg kell akadályozni a válság háborúvá terebélyesedését. Ugyanakkor folyamatosan követelni kell a Hamásztól, hogy a terrorszervezet azonnal és feltételek nélkül minden túszt engedjen szabadon – hangsúlyozta. „Izraeli kollégámat arra kértem, hogy mindezen célok elérése érdekében folytassák erőfeszítéseiket” – olvasható Szijjártó Péter bejegyzésében.

Visszavonultak az ukrán erők csapatai a keleti-ukrajnai Donyeck megyében lévő Csasziv Jar egy részéből – közölte csütörtökön az ukrán hadsereg, miután előző nap Oroszország bejelentette, hogy sikerült ellenőrzése alá vonni a stratégiai fontosságú város egyik körzetét. Csasziv Jar stratégiai fontosságát az adja, hogy egy magaslaton fekszik, és ha az orosz erők az egész város felett megszerzik az ellenőrzést, potenciális bázisként használhatják a nyugati – Kramtorszk és Szlovjanszk városok felé történő – előrenyomuláshoz. Az orosz védelmi minisztérium korábbi közleménye szerint a város keleti részén, a Sziverszkij Donec-Donbász vízi csatornától nyugatra lévő Novij körzet felett sikerült átvenniük az ellenőrzést. Nazar Volosin alezredes, a keleti országrészben harcoló csapatok Horticja hadseregcsoportjának szóvivője az ukrán televízióban elmondta, hogy a városrészből azért vonultak ki, mert az orosz csapatok betörése, a védők állásainak lerombolása után nem akarták kockáztatni a katonák életét és egészségét.

Szlovákia kész arra, hogy szükség esetén több NATO-katonát fogadjon, továbbá növelje az áramszállításokat Ukrajnába – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök Varsóban, ahol lengyel kollégájával, Andrzej Dudával tárgyalt. Duda méltatta a két ország közötti nagyon jó szomszédsági viszonyt, amelyet szerinte Pellegrinek a NATO-csúcstalálkozót megelőző látogatása is bizonyít. Lengyelország a második ország, ahová a június óta államfőként hivatalban lévő Pellegrini szlovák elnökként ellátogatott. Az első elnöki látogatás hagyományosan Csehországba vezetett. Pellegrini szerint Szlovákia valójában „rengeteg munkát” végez Kijev érdekében, annak ellenére, hogy a média Robert Fico miniszterelnök kormányának visszafogott hozzáállását hangsúlyozza Ukrajna támogatásával kapcsolatban. Ezt bizonyítja a lőszerek és fegyveralkatrészek fokozott gyártása a szlovák fegyvergyárakban, valamint a villamosenergia-export Ukrajnába, amelynek áramtermelő kapacitását az orosz légicsapások tönkreteszik – mondta.

Megszavazott az orosz alsóház csütörtökön egy jogszabálytervezetet, amelynek alapján megfoszthatják majd mandátumuktól azokat a törvényhozókat, akik a parlamenti kamarák vezetésével való egyeztetés nélkül utaznak külföldre. Vaszilij Piszkarjov, a parlamenti alsóház biztonsági bizottságának elnöke, a jogszabály társzerzője a képviselők és szenátorok külföldi utazásaira vonatkozó egyeztetés elrendelését az orosz állam és a külföldre utazó törvényhozók biztonságával indokolta. Emlékeztetett rá, hogy ukrán bíróságokon távollétükben hosszú szabadságvesztést előíró ítéletek születtek az orosz törvényhozás tagjai ellen, az ukrán büntetőtörvénykönyv 110. cikke alapján, Ukrajna területi integritásának és épségének megsértése címén. Piszkarjov szerint ha egy letartóztatási kérelemmel ellátott ukrán bírósági ítélet bekerül az Interpol adatbázisába, akkor a célország hatóságai kötelesek a körözött személyt őrizetbe venni és átadni Ukrajnának. „Ahogy mondani szokás, itt nincs mese. Hadd emlékeztessem Önöket, hogy az Interpolnak ma már csak négy ENSZ-tagállam – a Koreai NDK, Mikronézia, Palau és Tuvalu – nem tagja” – mondta.

Időjárás:

Ma mindenütt szikrázóan napos időre készülhetünk.

Este nyugodt, csillagfényes lesz az égbolt.

A hőmérséklet jellemzően 29 – 31 fok körül alakul.