A héten légicsapással likvidálták a Hamász Beit Hanun-i belbiztonsági kihallgatásait vezető terroristát

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2024.04.19.Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, attól a naptól a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, listákra.

A Párbeszéd az Európai Parlament (EP) által is megszavazott európai természet-helyreállítási rendelet támogatására szólított fel.

A héten légicsapással likvidálták a Hamász Beit Hanun-i belbiztonsági kihallgatásait vezető terroristát.

Az ukrán katonai vezetésnek van terve Oroszország katonai potenciáljának csökkentésére – szögezte le Kirilo Budanov.

Belföldi hírek:

Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, attól a naptól a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, listákra. Június 9-én rendezik meg az önkormányzati, a nemzetiségi és az európai parlamenti (EP-) választásokat Magyarországon. Sulyok Tamás köztársasági elnök március 12-én írta ki az önkormányzati és EP-választást június 9-ére, a kampányidőszak a törvény szerint ötven nappal korábban – azaz április 20-án – kezdődik, vagyis akkortól lépnek életbe a kampányra vonatkozó szabályok. A jogerősen nyilvántartásba vett független jelöltek és jelölőszervezetek legkorábban szombat reggel kaphatják meg az ajánlásgyűjtő íveket a választási irodáktól, és kezdhetik meg az ajánlások gyűjtését. Az EP-választáson csak az a párt állíthat listát, amely május 3-án 16 óráig összegyűjt 20 ezer érvényes ajánlást a választópolgároktól. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a jelöltséghez szükséges ajánlások számát a települések lakosságszáma alapján a jegyzők állapították meg. A polgármester-választáson indulóknak a jelöltséghez a tízezernél több, de százezernél kevesebb lakosú településeken legalább 300, a százezernél több lakosú településeken legalább 500 ajánlást kell összegyűjteniük, a főpolgármester-jelöltséghez ötezer ajánlás kell. A jelölteknek május 6-án 16 óráig kell összegyűjteniük az ajánlásokat.

Ne engedjük, hogy a baloldal „merjünk kicsik lenni” politikája jellemezze büszke városunkat – írta közösségi oldalán a Fidesz főpolgármester-jelöltje. Szentkirályi Alexandra hozzátette: újra kézbe kell venni Budapest sorsát. Szentkirályi Alexandra kampányindító rendezvényén leszögezte: itt az idő kikapcsolni a Gyurcsány-showt Budapesten. A Fidesz főpolgármester-jelöltje meghirdette hét pontból álló programját is. Szentirályi kampányindítóján leszögezte: akik ma irányítják Budapestet, azok csak a pénzt és a hatalmat szeretik.

A Párbeszéd az Európai Parlament (EP) által is megszavazott európai természet-helyreállítási rendelet támogatására szólított fel. A párt társelnöke csütörtöki, online sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a rendelet elfogadását a Fidesz EP-képviselői is támogatták, de a környezetvédelmi miniszterek tanácsában a magyar kormány „gyakorlatilag (…) megtorpedózta” a jogszabályt. Szabó Rebeka hangsúlyozta, hogy a közelmúltban sorra dőltek meg a melegrekordok és a hét elején érkező hidegfront sem hozott elég csapadékot, ezért „könnyet lehet, hogy nyakunkon az újabb aszály”. Hozzátette, hogy az Alföld elsivatagosodik, ezért segíteni kell a talajban történő vízvisszatartást.

Külföldi hírek:

A határrendészet fedett erői letartóztatták az Iszlám Állam aktivistáját, aki terrortámadás végrehajtását tervezte rövid időn belül, közölte a rendőrség. Az éjszaka a határrendészet és az Izraeli Védelmi Erők csapatai a Sabak belbiztonsági szolgálat irányításával és a rendőrség légi támogatásával bementek a Ramallah melletti Beitunia közösségbe. Az erők körbe vették a házat, ahol a gyanúsított volt. A gyanúsított megpróbált elmenekülni, a fedett csapatok letartóztatták, miután megpróbálta előrántani a fegyverét. A gyanúsítottat átadták a Sabaknak kihallgatásra.

A héten légicsapással likvidálták a Hamász Beit Hanun-i belbiztonsági kihallgatásait vezető terroristát, jelentette az Izraeli Védelmi Erők.Juszef Sabat tisztként is szolgált a Hamász katonai szárnyának hírszerző osztályán, a Beit Hanoun Zászlóaljnál, Gáza északi részén. ,,Ez a likvidálás jelentősen károsítja a szervezet nyomozási osztályát” – áll a közleményben. A közelmúltban egy különálló incidensben pontos hírszerzési információkra támaszkodva légicsapást mértek egy járműre, amelyben legalább 10 fegyveres tartózkodott, és megölték őket. Az éjszaka vadászrepülőgépek csapást mértek egy aknavetőre Gázaváros Rimal negyedében, amit a Gázai övezetben tevékenykedő csapatok ellen vetettek be. Szintén az elmúlt 24 óra folyamán a légierő több tucat célpontot támadott Gáza-szerte, köztük megfigyelőállomásokat, a Hamász által használt épületeket, terroristákat és egyéb terror-infrastruktúrát.

Egyiptomi tisztviselők azt nyilatkozták a katari Al-Araby Al-Dzsadidnak, hogy az Egyesült Államok elfogadta Izrael tervét a művelethez a dél-gázai Rafah városában, cserébe Izrael nem hajt végre nagyszabású csapást Iránban Teherán példátlan rakéta- és dróntámadására válaszul. „Az amerikai kormány elfogadta a megszálló kormány által korábban bemutatott tervet a rafahi hadművelettel kapcsolatban, cserébe azért, hogy ne hajtson végre nagyszabású támadást Irán ellen” mondta a tisztviselő, megjegyezve, hogy előkészületek folynak annak érdekében, hogy Egyiptom kezelni tudja a tervezett művelet esetleges hatását. Feltételezések szerint négy Hamász-zászlóalj állomásozik Rafahban, valamint több mint egymillió civil, aki oda menekült a harcok elől az övezet más részein. Úgy velik Rafahban rejtegetik a Hamász vezetőit, valószínűleg izraeli túszokkal együtt.

A szövetségesek választaniuk kell a NATO-képességi célok teljesítése és az Ukrajnának nyújtott további katonai segítség között, a NATO-főtitkár szerint pedig jelenleg az utóbbit kell előnyben részesíteni – derült ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár nyilatkozatából. A szövetség vezetője, a dán, a holland és a cseh miniszterelnökkel adott közös sajtótájékoztatóján elmondta: fokozni kell az Ukrajnának nyújtott támogatást, az országnak több légvédelmi rendszerre van szüksége. Hangsúlyozta, hogy a helyzet a harctéren továbbra is nagyon nehéz, és annak ellenére, hogy több szövetséges ország segélycsomagokat jelentett be, valamint az amerikai kongresszus is további támogatást szavazhat meg, Ukrajnának ennél is többre van szüksége.

Mivel Európa vezetői továbbra is háborúpárti álláspontot követnek, első és legfontosabb prioritás marad számunkra Magyarország békéjének és biztonságának szavatolása – jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója Brüsszelben csütörtökön. Orbán Balázs az informális európai uniós csúcstalálkozó zárónapján magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, Európa vezetői közül egyre többen, a frontvonalról érkező hírek ellenére, háborúpárti álláspontot követnek, és még több fegyvert, még több katonai támogatást akarnak nyújtani Ukrajnának. Magyarország továbbra is egyedül van békepárti álláspontjával. Az orosz-ukrán konfliktusnak nincs katonai megoldása – mondta. „Minél előbb a tárgyalóasztalok mellé tudunk ülni, annál több életet tudunk megmenteni, és annál előbb tudjuk minimalizálni a harmadik világháború kitörésének kockázatát” – fogalmazott. Amíg ez a stratégiai irányváltás nem történik meg a többi ország részéről, addig az első és legfontosabb prioritás marad Magyarország békéjének és biztonságának szavatolása – szögezte le.

Németországot nem fogják megfélemlíteni az orosz kémkedési kísérletek – mondta Nancy Faeser német belügyminiszter a kémkedéssel gyanúsított kettős állampolgárok csütörtöki őrizetbe vétele után. „Biztonsági szolgálataink megakadályoztak egy esetleges robbantásos támadást, amelynek célja az Ukrajnának nyújtott német katonai támogatás aláásása volt” – jelentette be a belügyminiszter. Szövetségi ügyészek közölték, hogy őrizetbe vettek két német-orosz állampolgárt, akik a gyanú szerint az Ukrajnának szánt katonai támogatás meghiúsítása céljából készültek szabotázsakciókra Németországban. Nancy Faeser kifejtette, hogy Németország továbbra is komoly támogatást nyújt Ukrajnának, és nem fogja megengedni, hogy megfélemlítsék. Az orosz rezsim hibrid fenyegetéseire kitérve elmondta, hogy Moszkva ukrajnai háborújának kezdete óta az összes védelmi intézkedést megerősítették az országban.

Az ukrán katonai vezetésnek van terve Oroszország katonai potenciáljának csökkentésére – szögezte le Kirilo Budanov, a katonai hírszerzés főnöke, reményét fejezve ki, hogy folytatódni fognak az oroszországi területek elleni támadások. „Olyan tervet javasoltunk, amely az orosz harci képességek csökkentését célozza. Ez sok területet lefed, mint például a hadiipar, a kulcsfontosságú katonai létesítmények, repülőterek, parancsnoki és irányító állások támadását” – fejtette ki az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnökségének vezetője egy amerikai lapnak adott nyilatkozatában, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett. Elmondta, hogy a tervek között több, határon átnyúló támadás szerepel, amelyet orosz önkéntesek hajtanak végre az ukrán hírszerzés támogatásával, valamint további dróncsapások. Szavai szerint Kijev célja, hogy az orosz lakossággal megértesse: Vlagyimir Putyin, a Kreml feje nem képes megakadályozni, hogy Oroszország belesodródjon a háborúba.

Az Európai Unió migrációs paktuma nem tökéletes, de jó alapot ad újabb intézkedések meghozatalára – jelentette ki Vít Rakusan cseh belügyminiszter Prágában a képviselőház tervezett rendkívüli ülése előtt, amelyet az ellenzéki Igen-Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom kezdeményezett. Az Andrej Babis volt kormányfő vezette mozgalom az uniós migrációs csomag cseh támogatását a Petr Fiala vezette kormány egyik legsúlyosabb hibájának tartja. Andrej Babis ismételten úgy nyilatkozott, hogy a paktum a migrációs problémát nem oldja meg, és rejtetten tartalmazza a migránsok újraelosztását is. Az ANO szerint a migrációs paktum támogatásával Petr Fiala kormánya elárulta a cseh társadalom érdekeit, Vít Rakusan védelmezi a paktumot, s azt állítja, hogy az lehetővé teszi a külső schengeni határok hatékonyabb védelmét, és felgyorsítja a kitoloncolásokat is.

Időjárás:

Ma főképp változóan napos-felhős időre számíthatunk.

Este mindenütt felhős lesz az ég.

A hőmérséklet jellemzően 11 – 15 fok körül alakul.