PIRKADAT Breuer Péterrel: Szalay-Bobrovniczky Vince – Ez a politikai harc része

Ez a politikai harc része

?si=KVoT3ahk8O69hxg2

Szalay-Bobrovniczky Vince, a miniszterelnökség társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a valódi és az ál civil szervezetekről.

 

 

A politikus elsőként arról beszélt, hogy valóban léteznek, – elsősorban a kisebb településeken – olyan helyi civil szervezetek, amelyek megmérettetik magukat az idei önkormányzati választáson is. Mint az államtitkár hozzátette, ez teljesen természetes, ezzel senkinek semmi gondja nem lehet. Azonban látni kell azt is, hogy a városokban, megyeszékhelyeken, Budapesten elsősorban a politikai pártok jelennek meg a választáson a szavazópolgárok előtt. A politikai pártok mellett, és itt az ellenzéki pártokra kell gondolni, jegyezte meg a politikus, megjelennek olyan álcivil szervezetek is, amelyek a saját eszközeikkel is igyekeznek a választásokat befolyásolni. Elsősorban a Soros György nevéhez köthető szervezetekre kell gondolni, ezeknek a tevékenysége során tetten érhető a nemzetközi befolyásolási kísérlet is. Született korábban egy törvény, amely végül visszavonásra került, ez rendezte volna a civil szervezetek beszámolási kötelezettségét. A rendelkezések értelmében meg kellett volna jelölni, hogy milyen nemzetközi forrásokból, mekkora összegek érkeztek ezekhez az úgymond civil szervezetekhez. Szalay-Bobrovniczky Vince szerint nem biztos, hogy elegendő, hogy a szervezetek közzéteszik beszámolóikat, hiszen pont a lényegre, a külföldi befolyásolási kísérletre nem mutatnak ezek bizonyítékot. Ezért is döntött úgy a kormány, hogy a szuverenitásvédelmi hivatal lesz az, amelyik többek között arra lesz hivatott, hogy ezekre a kísérletekre fényt derítsen.

Az államtitkár kijelentette, ezeknek az álcivil szervezeteknek a tevékenysége nem más, mint a politikai harc része, és ezt így is kell felfogni, így is kell hozzáállni. Példaként hozta fel a politikus az Ökotárs Alapítványt, amely csak és kizárólag olyan szervezeteket támogatott, amelyek kulcsfontosságú ügyekben, mint például a genderkérdés, erősen szembe helyezkedtek a kormánnyal. Azonban, pont ez az alapítvány volt az, amelyik nagyon sok kritikát kapott a nemzetközi zöld mozgalmaktól, hogy miért visel olyan nevet, ami a zöldgondolathoz sorolja, miközben a tevékenysége ezt nem igazolja. A politikus szerint a zöldmozgalmakra egyébként nagy szükség van, az általuk képviselt gondolatra is, ám az problémát jelent, és erre ott a bizonyíték Ausztriában és Németországban is, ha ezen mozgalmakból kinőtt pártok kormány szerephez jutnak.

               Végezetül az államtitkár kijelentette, a magyar kormány valóban azon van, hogy február 11-én semmilyen szélsőséges aktivisták ne randalírozhassanak a fővárosban.