Kiváló programcsomagot kínál a Margitszigeti Színház szombatra
Attila opera és kiállítás egy színházjegy áráért
Verdi: Attila, történelmi kalandopera és romantika, kiváló operaénekesek, varázslatos ledes animáció, kiállítással kísérve – mind egyenként is vonzó program. Augusztus 12-én mindezt egyben kapja a közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színházban! Attila hun királyt az „Isten ostora” névvel illették, de hódításai mögött egy karizmatikus, éles eszű, megfontolt uralkodó állt, aki Verdi képzeletét is megragadta. Az operát a világ nagy operaházai repertoáron tartják, itthon kizárólag augusztus 12-én a Margitszigeti Színházban láthatja a közönség. A címszerepet John Relyea, napjaink egyik legjobb basszusa alakítja majd. Sőt, az előadásra váltott jeggyel a Víztorony-kilátóban felállított Attila kiállítás is megtekinthető, hátteret adva a történetnek, így teljessé téve az élményt.
A tavalyi bemutatón aratott elsöprő sikert követően idén augusztus 12-én visszatér a Margitszigeti Színház színpadára Attila története, világszerte egyedülálló filmes látványvilággal, monumentális hangzással és szemet gyönyörködtető, fantasztikus jelmezekkel. A címszerepet a kanadai John Relyea napjaink egyik legjobb basszusa és Attila szerepének egyik legkarizmatikusabb megformálója alakítja. 30 éves karrierje során Relyea a világ leghíresebb operaházaiban szerepelt, köztük a Metropolitan Operában, a San Francisco Operában, a chicagói Lyric Operában, a Seattle Operában, a Canadian Opera Company-ban, a La Scala-ban, a Royal Opera House Covent Garden-ben, a Párizsi Operában, a Bayerische Staatsoper-ben, a hamburgi Állami Operában, a Bécsi Állami Operában, Róma, Nápoly, és Palermo színházaiban, a Theater an der Wien és a Mariinksy Színház színpadán.
Korábbi fellépéséről videó:
„Attila valójában a férfi ősi oldalát, az erős férfi energiát testesíti meg. Azt hiszem, így zsigeri szinten szólít meg – egy olyan energia megtalálása, amely versenyezni, győzni, uralkodni akar. Ugyanakkor nagyfokú magabiztosságot és összpontosítást is érez. Azt kell mondanom, hogy számomra az Attila egy egyedülálló opera.” – nyilatkozta John Relyea a darabról, majd hozzátette: “A színpadon mindig az a célom, hogy elveszítsem magam a karakteremben. Hiszem, hogy az előadásnak a legjobb esetben is átváltoztatónak kell lennie. Ha összekapcsolódunk a zene, a szöveg és a karakter erejével, mindez nagyon is lehetséges”.
A nézői visszajelzések miatt is döntött úgy a színház, hogy 2023-ban ismét műsorra tűzi az előadást. A legendás hun hadvezér történetét bemutató Attila ugyanis azon színházi élmények egyike, melyek legvégén az utolsó szólam kicsengését követő tapsvihar előtti pillanatnyi csöndben, édes mámoros borzongással csak arra tudunk gondolni: “ezt újra látni kell!” Az óriás led fal alkotta díszlet, a pompás jelmezek, a fülbemászó, erőteljes dallamok és az emberfeletti énekhangok felejthetetlenné, már-már megismételhetetlenné teszik a darabot.
“Múlt és jövő, klasszikus és modern találkozása, még nyugati mércével is igazi látványtechnikai bravúr ez a produkció” – mondta Bán Teodóra, a Margitszigeti Színház ügyvezető igazgatója, az Attila operabemutató művészeti vezetője és kreatív producere.
Odabella szerepét a Liszt-díjas és további számos elismeréssel büszkélkedhető érdemes művész, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Rálik Szilvia alakítja majd. Mellette Foresto, aquileiai lovag szerepében a mesés nemzetközi énekes karriert befutottLászló Boldizsár, Ezio generális szerepében az Opera egyik legkiválóbb, nélkülözhetetlen művésze, a Debrecenben született bariton,Hajas Zsolt, valamint Leó pápa köntösébe bújva az Artisjus díjas Gábor Géza varázsolják majd egy a nagyérdeműt. A szenvedélyesen erőteljes, lebilincselő koreográfiákat Feledi János álmodta meg, míg a világítás és látvány Madarász János ‘Madár’, valamint Dobó Kata, a jelmezek pedig Kentaur keze munkáját dicsérik. A produkciót a Margitszigeti Színház hívta életre. Producer: Bán Teodóra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.