Jól áll Terézváros, pedig minden ellenünk szólt

Jól áll Terézváros, pedig minden ellenünk szólt

Soproni Tamás, Terézváros polgármestere a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a kerület eddigi eredményeiről.

A politikus beszámolt arról, hogy a múlt heti foci Európa Liga döntő kapcsán történtek után, amikor is a szurkolók tönkretették a Liszt Ferenc teret, mára sikerült szinte teljesen rendbe hozni a környéket. Mint hozzátette, felmérték az okozott kárt, aminek a megtérítését a döntő hazai szervezőitől várják.

            A polgármester kiemelte, a Terézváros 2030 program keretében eddig soha nem látott felújításokat sikerült már elindítani, ezekből többet be is fejezni, például az Andrássy utat is zöldebbé tették, a kerület belső része is folyamatosan újul meg. Mindezek mellett a tartalékalapot is sikerült megnövelni, Soproni Tamás szerint „jól áll Terézváros, pedig minden ellenünk szólt”, hozzátette, ilyen volt a pandémia, a kormányzati megszorítások, a háború okozta válság. Ám mindezek ellenére látható eredményeket sikerült elérni. A városvezetés azon dolgozik, hogy megállítsa a lakosságszám csökkenését, ezért is igyekeznek lakásokat vásárolni a kerületben, amiket később kiadnak. De támogatják a köz szolgálatában állók lakhatását is, most indul az albérlet támogató program, aminek során rendőrök, tűzoltók, pedagógusok lakhatását támogatják havi százezer forinttal.

A politikus szerint az itt élők parkolását segítő program is nagy sikert aratott, a parkolóhelyek egyharmadát estétől reggelig csak és kizárólag terézvárosiak használhatják. Minezek mellett azon kerületiek parkolását is segítik, akiknek csak parkolóházakban jut hely, az önkormányzat nekik a bérleti díj felét fizeti.

            A most induló turistaszezon kapcsán arról beszélt Soproni Tamás, hogy a vendéglátóhelyek teraszait is ellenőrzik, amennyiben nem sikerül nekik a társasház lakóival megállapodni, úgy az önkormányzat visszavonja az engedélyt. A teraszokból származó bevétel húsz százaléka pedig azt a társasházat illeti meg, ahol a vendéglátóhely működik.

            Végezetül a polgármester arról beszélt, hogy a kerület azért is működik, mert minden képviselő magáénak érzi Terézvárost, függetlenül attól, melyik frakcióban ül.