A BreuerPress és a HetiTV hírei 2023.01.23.
Kiérdemelhettük, hogy jövőnk lehessen – jelentette ki Orbán Viktor.
Az 1848-as magyar haderő a fiatalok hadereje volt, most is erre az energiára van szükség, mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök a kormány ülésén menesztette szövetségesét, Arje Deri egészségügyi és belügyminiszteri tisztségéből.
Lengyelország egy szűkebb, Németország nélküli koalícióban is támogatná Ukrajnát korszerű fegyverek szállításával, mondta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
Belföldi hírek:
Ahogy arról a Heti TV is beszámolt Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban fogadta Amiad Cohent, a Tikvah Fund Israel ügyvezető igazgatóját. A Tikvah Fund egyébként egy konzervatív, Manhattanben bejegyzett, Izraelt és a zsidó konzervatívokat támogató nonprofit alapítvány. A magyar miniszterelnök a találkozó utána azt írta, hogy szerinte Magyarország és Izrael már „nagyszerű eredményeket” ért el a „konzervatív közösség” építésében. Amiad Cohen megosztotta Orbán bejegyzését, és saját gondolatokat is közölte a találkozóról. „A baloldal azt kiabálja, hogy Izrael Magyarországgá válik” – írta Cohen. „Mivel a nyilvános vitának mélyrehatónak és komolynak kell lennie, úgy döntöttem, hogy elmegyek és megtudom, mi történik ott. Volt szerencsém találkozni Orbán Viktor miniszterelnökkel egy hosszú beszélgetés erejéig. Emellett találkoztam kutatóintézetek és egyetemek vezetőivel is, hogy mélységében megértsem az ott bevezetett reformokat” – tette hozzá Cohen.
Magyarország ugyanúgy, mint kétszáz éve, a Himnusz születésének napján, még mindig magyar ország – mondta a miniszterelnök a Himnusz elkészültének kétszázadik évfordulóján Szatmárcsekén tartott ökumenikus istentiszteleten. Orbán Viktor kijelentette: „mi mondjuk meg, ki jöhet be, ki maradhat itt; ki élhet velünk és ki nem, és mi akarjuk meghatározni azt is, hogyan kapcsolódhat össze az életünk a szomszédainkkal”. „Nem jobbak vagy rosszabbak vagyunk, hanem mások”, és ezt a másságot a magyar kultúra adja – mondta a miniszterelnök. A kormányfő beszédében üdvözletét küldte a „pannon Veszprém városának”, amely mostantól Európa kulturális fővárosa, bizonyítva Antall József egykori miniszterelnök kijelentését, miszerint „magyarok vagyunk, tehát európaiak”. A Himnusz arra emlékeztet bennünket, hogy bár bűneink száma és mértéke lehet magas, a Jóisten mégsem törölt el bennünket a föld színéről, kiérdemelhettük, hogy jövőnk lehessen – jelentette ki Orbán Viktor.
A veszélyek korát éljük, amelyben Magyarország elkötelezett a béke mellett, de a békéhez erő, a fiatalok ereje kell, ezért kezdtük el és folytatjuk a fiatalítást a Magyar Honvédségben – mondta a honvédelmi miniszter Kaposváron. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a magyar kultúra napja és a Petőfi-emlékév alkalmából a somogyi megyeszékhely Petőfi terén tartott ünnepségen hangsúlyozta, hogy a lánglelkű költő egy olyan haderőnek vált a hősévé, amely jóformán a semmiből, pillanatok alatt alakult, és vált képessé a nagy, professzionális, ám elbizakodott császári haderő legyőzésére. – A magyar hadsereg letörésére az akkori világ legerősebb haderejét kellett behívniuk az osztrákoknak – tette hozzá. Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott: az 1848-as magyar haderő a fiatalok hadereje volt, az ő energiájukra, tettvágyukra, természetes lendületükre épült, és most is erre az energiára van szükség. Petőfi Sándorról megjegyezte: bár a költő emléke elsősorban a nemzeti-irodalmi pantheonunkba illik, katona volt és katonaként esett el, így katonaként is fontos emlékezni rá.
Az LMP úgy látja, hogy Magyarországnak a szélenergia jelenthetne kiutat az energiaválságból – mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese. Kanász-Nagy Máté szerint energiaválság idején „különösen érthetetlen”, miért tiltja a kormány évek óta a szélerőművek építését. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy ehelyett a széntüzelésű erőművek teljesítményét növeljék, hiszen – mint fogalmazott – ezek a „leginkább klímagyilkos üzemek”. Hozzátette, káros volna az elektromos energia importja is tenger alatti vezetéken Azerbajdzsánból, hiszen az növelné az importfüggőséget, ráadásul a kaukázusi ország a hírek szerint szélerőművekkel állítaná elő az áramot, miközben ugyanerre Magyarországon nincs lehetőség. Az ellenzéki politikus fölvetette az energiaügyi miniszter felelősségét is, számonkérve Lantos Csaba eddigi tevékenységét.
Külföldi hírek:
Benjámin Netanjahu miniszterelnök a kormány vasárnapi ülésén menesztette szövetségesét, Arje Deri egészségügyi és belügyminiszteri tisztségéből, összhangban a Legfelsőbb Bíróság döntésével. A Legfelsőbb Bíróság szerdai döntése eltiltotta a szefárd ultraortodox Sasz párt vezetőjét miniszteri tisztségek betöltésétől, miután tavaly adóelkerülési vádak miatt elítélték és felfüggesztett börtönt kapott. Netanjahu a kormányülésen felolvasott levelében sajnálatát fejezte ki a döntés miatt, és Derit ”a tapasztalat, a bölcsesség és a felelősség forrásának” nevezte, amely „mindenkor és különösen ebben a pillanatban oly fontos Izrael Állam számára”. “A Kormány” értelmében, nehéz szívvel, nagy fájdalommal és a lehető legrosszabb érzéssel kénytelen vagyok eltávolítani téged a kormányban betöltött miniszteri pozíciódból.” – mondta Netanyahu. ,,Mindkettőnk számára egyértelmű volt, hogy tiszteletben fogjuk tartani a bíróság döntését. Semmi kétség nem fért hozzá semmilyen szakaszban” reagált Deri Netanjahu bejelentésére. Hozzátette, hogy továbbra is elkötelezett azon 400 000 ember mellett, akik rá és Saszra szavaztak.
A rendőrség becslése szerint Tel-Avivban több mint százezren tüntettek az új Netanjahu-kormány ellen a hétvégén, és mellettük országszerte is sok ezren vonultak az utcákra, hogy megpróbálják megakadályozni a jogrend tervezett átalakítását. Tel-Aviv mellett Jeruzsálem számops területén is ezrek tüntettek a jogrendszer átalakításának terve ellen, miszerint egyebek között a politikusok felülbírálhatnák a legfelsőbb bíróság végzéseit. Ez a hatalmi ágak eddigi egyensúlyának megbontását, ezzel a demokrácia súlyos sérülését jelentené Izraelben a tiltakozók szerint. A 12-es csatorna értesülése szerint a kormány képviselői azt tervezik, hogy az őket támogató szavazati többséggel a parlament villámtörvénykezéssel már a következő héten megszavazza első olvasatban az új törvényeket. Az ellenzék viszont bejelentette, hogy nem vesz részt a kneszet bizottságainak erről döntő ülésein, mert „nem kívánnak statisztálni” ahhoz, hogy meglegyen a jogszerűség látszata.
Európa jövőjének motorja a francia-német együttműködés – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő vasárnap a Franciaország és Németország közötti megbékélési szerződés hatvanadik évfordulója alkalmából a két ország kormányának és képviselőinek részvételével a párizsi Sorbonne egyetemen rendezett ünnepségen. Olaf Scholz, a két ország közötti együttműködést egy olyan „kompromisszumos gépezetnek” nevezte, amely lehetővé teszi „az ellentétek és a különböző érdekek átformálását összetartó cselekvéssé”. Emmanuel Macron szerint „Németországnak és Franciaországnak, miután kikövezték az együttműködés útját, úttörőként kell fellépniük Európa újraalapozásában”. A francia elnök kiemelte: „új energetikai modellt kell építeni”, ösztönözni kell az innovációt és a jövő technológiáit, és egy olyan Európai Uniót kell előnyben részesíteni, amely „képes önálló geopolitikai hatalomként fellépni védelmi, űrkutatási és diplomáciai kérdésekben”.
Ha Berlin nem hagyja jóvá a Leopard harckocsik átadását Ukrajnának, akkor Lengyelország egy szűkebb, Németország nélküli koalícióban is támogatná korszerű fegyverekkel az Oroszország által megtámadott országot – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. A miniszterelnök azzal kapcsolatban nyilatkozott a PAP hírügynökségnek, hogy pénteken a németországi Ramsteinben tartott találkozón Ukrajna szövetségeseinek nem sikerült megállapodniuk a Leopard-2 nehézharckocsik átadásáról. Boris Pistorius német védelmi miniszter azt mondta, megvizsgálják a lehetőségeket, felmérik a német haderőben használt Leopard 2-k állományát. Morawiecki elfogadhatatlannak nevezte Berlin magatartását. A már csaknem egy éve tartó ukrajnai háborúban naponta halnak meg ártatlan emberek – érvelt. Németország „beleesett a saját csapdájába, évek óta folytatja az Oroszországhoz való közeledés politikáját” – jelentette ki a kormányfő, hozzátéve: ez a politika kudarcot vallott, Berlin pedig még mindig nem tudja beismerni a hibáját.
Izrael hivatalos kérelmet küldött az Egyesült Államoknak 25 korszerű F-15-EX vadászrepülőgép megvásárlására, azzal a céllal, hogy növelje képességeit Irán elleni csapásmérésre – jelentette a Breaking Defense hírportál. Az izraeli védelmi minisztérium a múlt héten küldött hivatalos kérvényt az Egyesült Államoknak, amely kérvény az első lépés a folyamatban, amelynek során Izrael és az USA most tárgyalni fog a Boeing által gyártott harci gépek pontos számáról és áráról. A védelmi minisztérium és az Egyesült Államok jeruzsálemi nagykövetsége egyaránt elutasította a hír kommentálását. A Breaking Defense szerint Izrael 2020-ban hozta meg a döntést, hogy mind az F-35-ös lopakodó vadászgépekből, mind az F-15-ösökből álló flottáját megerősíti, de a közelmúlt politikai instabilitása miatt csak az F-35-ösökről szóló döntést hajtották végre. Most, az új kormány múlt havi megválasztását követően az F-15-ösökről is megszületett a döntés. Az izraeli légierő a már meglévő F-15-ös flottáját szeretné kiegészíteni és korszerűsíteni, amely gépek képesek olyan nehézfegyverek szállítására, amelyekre Izraelnek szüksége lenne ahhoz, hogy elérje Irán nukleáris létesítményeit, amelyek többsége mélyen a föld alá van temetve.
A Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) emberei is házkutatást tartottak Joe Biden amerikai elnök delaware-i házában, és újabb, bizalmas minősítésű iratokat találtak, amelyeket átadtak az igazságügyi minisztériumnak – közölte Biden saját ügyvédje. A nyomozók bizonyos kéziratokat is lefoglaltak. Az FBI-nak még nem volt engedélye a pénteki házkutatásra, Biden ennek ellenére már lehetővé tette azt. Ettől függetlenül az intézkedésnek nagy jelentősége van, és csak növelte a helyzet kínosságát az elnök számára. Ügyvédei ugyanis egy héttel, illetve 10 nappal korábban is bizalmas dokumentumok megtalálásáról számoltak be, amelyeket az igazságügyi minisztérium emberei először az elnök egyik volt washingtoni irodájában, a Penn Biden Centerben, majd a delaware-i házban találtak. Most pénteken is hat olyan dokumentum került elő, amely bizalmas jelzéssel van ellátva; az iratok Biden szenátorsága, illetve alelnöksége idején keletkeztek – közölte Bob Bauer ügyvéd.
Időjárás:
Ma mindenütt megvastagszik a felhőzet. Helyenként lehet számítani némi napsütésre. Este kisebb esőre kell számítani, helyenként havas eső sem kizárt. A hőmérséklet jellemzően 3 – 10 fok köré emelkedik.