A BreuerPress és a HetiTV hírei 2022.12.26.
Ma van hanuka ünnepének nyolcadik napja – zot chánuká, ami annyit tesz: „ez hanuka”.
Jézus, a gyönge gyermek szeretetével legyőzte a világot – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Budapesten.
Jair Lapid Izrael leköszönő miniszterelnöke Izrael népe nevében, a zsidó nép nevében mondott köszönetet több millió kereszténynek szerte a világon.
Oroszország kész tárgyalni az ukrajnai háborúban érintett valamennyi féllel – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Belföldi hírek:
Ma van hanuka ünnepének nyolcadik napja – zot chánuká, ami annyit tesz: „ez hanuka”. Ez a nyolcnapos ünnep egyetlen olyan napja, melynek saját neve is van. Ez is megerősíti azt, hogy – Hilél iskoláját követve – a szentségben egye csak emelkedünk, minden nappal eggyel több fényt gyújtunk, és hanuka utolsó napján érjük el az ünnep lényegét, maximalizáljuk a fényt, és mondhatjuk, hogy EZ hanuka. Ez az egész ünnep csúcspontja, amikor minden gyertya ég, vagyis a nyolcadik nap képviseli az egész ünnepet, hanuka lényegét. Ez a nap különösen alkalmas arra, hogy gyermekáldásért imádkozzunk, valamint azért, hogy akik még nem találtak párt magukra, rátaláljanak, valamint egészségért és jó bevételért is nagyon jó ilyenkor imádkozni.
Jézus, a gyönge gyermek szeretetével legyőzte a világot – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Budapesten, a Szent István-bazilikában a karácsonyi éjféli szentmisén. A zsúfolásig telt székesegyházban a bíboros arról beszélt, hogy a Betlehemi Gyermek nem földi harcban és fegyverekkel vívta meg csatáját, hanem puszta létével és szeretetével. „Azzal a mélységgel és rendíthetetlen valósággal, aki ő maga”. Erdő Péter megfogalmazása szerint Jézus születése a földre hozta az eget, a teremtő Istent egyetlen személyben összekapcsolta a teremtett világgal. Nem udvarias köszöntés tehát az angyal örömhíre a betlehemi éjszakában: „dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakarat embereinek”. A békesség itt „mélységes és rendíthetetlen valóság” – hangoztatta a bíboros.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5771 személy lépett be Magyarország területére szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 2873-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A beléptetettek közül a rendőrség 265 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében. Vonattal 45 ember, köztük 13 gyermek érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve – közölte az ORFK.
Országszerte sokat csökkent a szálló por miatti légszennyezettség a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adatai szerint. A hét közepén még tizenegy település levegője volt veszélyes és tizenháromé egészségtelen besorolású, míg szombaton már egyetlen településen sem volt veszélyes kategóriában a levegő minősége, és csak két település – Nyíregyháza és Sajószentpéter – levegője volt egészségtelen. Emellett szombaton Szombathely, Pécs, Szeged, Oszlár, Kazincbarcika és Putnok levegőminősége tartozott a kifogásolt kategóriába. A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes.
Külföldi hírek:
Jair Lapid Izrael leköszönő miniszterelnöke Izrael népe nevében, a zsidó nép nevében mondott köszönetet annak a több millió kereszténynek szerte a világon, akik szeretik Izraelt, imádkoznak Izraelért, és mindig Izrael mellett állnak. Yair Lapid miniszterelnök Szent este azt mondta: „Minden keresztény barátunknak, akik itt ünnepelnek Izraelben és szerte a világon: Boldog Karácsonyt és Boldog új évet kívánunk!” Hangsúlyozta, „a közös barátságunk nem csak az izraeli történelmünkről, hanem a jövőről is szól.” Kiemelte, arról, hogy Izrael hogyan ad otthont a keresztény közösségnek, amely folyamatosan növekszik és virágzik – „nem úgy, mint bárhol máshol a régiónkban.” Az új évről elmondta, a zsidó nép nevében „Mindannyian alig várjuk, hogy különleges barátságunk tovább erősödjön az új évben.” Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok Önnek és szeretteinek!” – zárta szavait Jair Lapid.
Ismét zsúfolásig megtelt Betlehemben a Születés Temploma melletti katolikus Szent Katalin-templom a karácsonyi éjféli misén a pandémia okozta kétéves szünet után – közölte a misét az interneten élőben közvetítő Keresztény Média Központ. A misét Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin pátriárka mutatta be, aki délután érkezett ünnepi menetével a közeli Jeruzsálemből a városba, ahol a Jászol téren ünneplő tömeg fogadta. Az éjféli misén az első sorokban a diplomáciai kar tagjai képviselték az egész világon élő keresztényeket, mellettük a helyi politikai és vallási vezetők ültek a szentföldi kereszténység nevében. A templomot zsúfolásig megtöltötték a helyi keresztény közösség tagjai, valamint a turisták és a zarándokok. Az első sor közepén foglalt helyet Madmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke. Abbász palesztin források szerint a Születés Templomában előzőleg megtartott díszvacsorán a palesztin államiság mellett a megszállt területeken élő keresztények érdekében is felszólalt.
Irán azon dolgozik, hogy szorosabbra fűzze védelmi kapcsolatait Oroszországgal, és továbbra is fejlett fegyverekkel lássa el – figyelmeztetett David Barnea Moszad-főnök. Oroszország az elmúlt hónapokban széles körben használt iráni drónokat a polgári célpontok elleni támadások során Ukrajnában. „Figyelmeztetünk Irán jövőbeni szándékaira, amelyeket igyekeznek titokban tartani. Azon dolgoznak, hogy elmélyítsék és bővítsék a fejlett fegyverek szállítását Oroszországnak, hogy bővítsék az urándúsítási projektjüket, és fokozzák támadásaikat a régió baráti muszlim országai ellen” – mondta Barnea a jeruzsálemi elnöki rezidencián tartott hanukai gyertyagyújtási ünnepségen. Az ünnepségen Barnea és Jichák Herzog izraeli elnök kitüntetéseket adott át a Moszad ügynökeinek az elmúlt év különböző műveleteiért.
A tálibok megtiltották, hogy a nők hazai és külföldi civil szervezetnek dolgozzanak Afganisztánban, miután „komoly panaszok” merültek fel az öltözködésük miatt. Az iszlamisták a nőkre vonatkozó újabb korlátozó intézkedésüket, négy nappal azután jelentették be, hogy betiltották a nők egyetemi oktatását. A tálib gazdasági minisztérium közölte: a visszavonják a rendelkezést be nem tartó szervezetek működési engedélyét. Az intézkedés a humanitárius szervezetek működését veszélyezteti. Ramiz Alakbarov, az ENSZ afganisztáni humanitárius koordinátora üzenetében bírálta „az emberiességi elvek nyilvánvaló megsértését”. Az amerikai külügyminiszter szerint „a döntésnek pusztító hatása lehet az afgán nép szempontjából”. Közösségi-üzenetében Antony Blinken „aggodalmát fejezte ki, amiért a tálibok megtiltották, hogy a nők létfontosságú humanitárius segélyt osszanak az Afganisztánban élő millióknak”.
Oroszország kész tárgyalni az ukrajnai háborúban érintett valamennyi féllel – jelentette ki Vlagyimir Putyin a Rosszija 1 állami televíziónak adott interjújában. Moszkva ugyanakkor azzal vádolta Ukrajnát és a Nyugatot, hogy „nem hajlandóak” kompromisszumot kötni. „Mi készek vagyunk tárgyalni minden érintett féllel az elfogadható megoldásokról, de ez rajtuk múlik – nem mi vagyunk azok, akik nem hajlandók tárgyalni, hanem ők” – mondta az orosz elnök. Putyin szerint Oroszország „jó irányban” halad Ukrajnában, mert a Nyugat, élén az Egyesült Államokkal, megpróbálja kettészakítani Oroszországot. „Úgy vélem, hogy a helyes irányban cselekszünk, megvédjük nemzeti érdekeinket, polgáraink, népünk érdekeit. És nincs más választásunk, mint megvédeni polgárainkat” – tette hozzá. Egyébként nem ez volt az első eset, hogy Moszkva azt állította, nyitott a tárgyalásokra. Az orosz elnök kijelentéseire reagálva Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó azt mondta, hogy Putyinnak „vissza kell térnie a valósághoz”. Ragaszkodott ahhoz, hogy Oroszország valójában nem akar tárgyalásokat, és megpróbál kibújni a felelősség alól.
Egyesült Államok-szerte már legkevesebb 18 ember halálát okozta a rendkívüli téli időjárás szombat estig. A legtöbben autóbalesetekben veszítették életüket, főként az ország északi államaiban, de volt, aki otthonában halt meg. Az áramszolgáltatók összesített információi alapján szombaton a reggeli órákban több mint 1,6 millió fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás, főként Texasban és az északkeleti New England régióban. A pénteki 5700 után szombaton újabb mintegy 2800 repülőjáratot kellett törölniük a légitársaságoknak, ami emberek milliói számára tette lehetetlenné, vagy nehezítette meg a karácsonyi utazást. A légitársaságok adatai alapján csak december 23-án és 24-én országszerte 3,4 millió embert szándékozott repülőre ülni. New York kormányzója, aki pénteken időjárási vészhelyzetet hirdetett az államban, szombaton kezdeményezte a szövetségi szintű katasztrófa kihirdetését, ami az időjárás által okozott fennakadások és károk elhárítására központi pénzforrások igénybe vételét teszi lehetővé. Kathy Hochul azt is javasolta, hogy az állam északnyugati részén élők, hacsak tehetik, ne hagyják el otthonukat. A régióban Buffalo városában annyi hó hullott le pénteken és szombaton, hogy – a kormányzó közlése szerint – a tűzoltók sem tudnak útnak indulni, ha beavatkozásra van szükség. A város közelében még pénteken két ember halt meg, mert a mentők nem tudtak időben kiérni hozzájuk. Buffalo város repülőterét hétfőig lezárták.
Időjárás:
Ma egy hidegfront érkezik. Borongós időben elszórtan, szerte az országban előfordulhatnak esők, záporesők. Este viharos lökésekkel kísért ÉNY-i szél fújhat. A hőmérséklet jellemzően napközben 8 – 14 fok köré emelkedik.














