Ma estig tart a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, Jom Kipur

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2022.10.05.

Ma estig tart a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, a Jom Kipur, más néven  az engesztelés ünnepe.

A Demokratikus Koalíció polgármesterei által vezetett kerületekben április 30-ig kilakoltatási moratóriumot vezetnek be.

Az Izraeli Védelmi Erők közölték, hogy lezárja a Júdea és Szamáriát valamint a Gázai övezetet Izraellel összekötő átkelőhelyeket és ellenőrzőpontokat jom kippur idejére.

Magyarország és Üzbegisztán átfogó nukleáris együttműködési programot indít, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Belföldi hírek:

Tegnap naplementekor kezdődött és ma estig tart a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, a Jom Kipur, más néven  az engesztelés ünnepe. Ilyenkor a vallásos zsidók  a szokásosnál többet imádkoznak és 25 órás böjtöt tartanak, még vizet sem vehetnek magukhoz. A nap elnevezése arra a Tórában olvasható történetre utal, melyben Isten megbocsátotta Izrael fiainak az aranyborjú imádásának bűnét, amit akkor követtek el, mikor Mózes épp a bálványimádás tilalmát is tartalmazó kőtáblákat vette át Istentől. A hagyomány szerint ekkor pecsételik le azt az ítéletet, amit  a zsinagógai új év napján hozott az Örökkévaló.  Szokás minden haragossal még Jom kippur előtt megbékélni, hiszen csak így várható el, hogy  az Örökkévaló is megbocsássa a vele szemben elkövetett bűnöket.

Olaszország is nehéz helyzetben van, őket is sújtja az energiaválság és a recesszió, de a remények szerint az új kormány képes lesz kivezetni az országot ebből a helyzetből, mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti TV Pirkadat című műsorában. A képviselő reményét fejezte ki abban is, hogy lesznek olyan fajsúlyos európai ügyek, amelyekben Magyarország számíthat az új olasz kormányra is. Ugyanilyen várakozásokkal tekintenek a magyar kormánypártok a nemrégiben lezajlott bolgár választásokra is, ahol a Fidesz-KDNP testvérpártja győzött. Ami az európai gazdasági helyzetet illeti, Nacsa Lőrinc szerint eddig egyedül Magyarország volt az, amelyik a recesszió elleni védekezés során kiemelt figyelmet fordít a családokra. Látható, hogy az EU tagállamaiban egyre-másra nő az elégedetlenség, tüntetések zajlanak, egyre többen ismerik fel, hogy a szankciós politika ebben a formájában hibás. Arra a kérdésre, hogy milyen új frakciók jöhetnek létre az EP-ben, a politikus úgy felelt, a kormánypártok képviselői, ahogy a magyar kormány is azt mondja, közös ügyek mentén kell dolgozni. Azaz, elsősorban nem a pártszíneket kell nézni, hanem azt, hogy mi a hasznos az embereknek.

A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízióban kedd reggel előzetes bejelentés nélküli munkabeszüntetés kezdődött – közölte az FKF sajtószervezete, A közlemény szerint a társaság néhány száz munkavállalója az egyik telephelyen nem vette fel a munkát. „A munkavállalók elmondták, hogy az első rezsiszámláik kézhez vétele során szembesültek azzal, hogy a főváros által adott béremelést az infláció és a rezsinövekedés felemésztette” – fogalmaztak. Felidézték, hogy a Fővárosi Önkormányzat és az érintett két reprezentatív szakszervezet 2021 júniusában bérpolitikai megállapodást kötött, amely az összes fővárosi önkormányzati érdekkörbe tartozó munkavállalóra vonatkozik. A megállapodás alapján az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai is 15 százalékos átlagos béremelésben részesültek január 1-jétől – írták. „A Budapesti Közművek ismeri és megérti a munkavállalók súlyos gondjait, mindennapi nehézségeit a jelenlegi magyarországi magas inflációs és megélhetési válságban. Ezzel együtt a jogellenes vadsztrájkot a munkáltató nem tartja megfelelő és célravezető eszköznek” – hangsúlyozták.

A Demokratikus Koalíció polgármesterei által vezetett kerületekben április 30-ig kilakoltatási moratóriumot vezetnek be – derül ki a párt közleményéből. Mint írják, „az orbáni megszorítások, adóemelések, infláció és rezsiemelés miatt rengeteg család kerül napról-napra kilátástalan helyzetbe. Sokan nem fogják tudni egyszerre kifizetni a megemelkedett élelmiszerárakat és a brutálisan megdrágult rezsiszámlákat is”. A DK döntése annyiban nem meglepő, hogy a múlt héten a Főváros jelentette be, hogy előrehozták a budapesti kilakoltatási moratóriumot.

Külföldi hírek:

Az Izraeli Védelmi Erők közölték, hogy lezárja a Júdea és Szamáriát valamint a Gázai övezetet Izraellel összekötő átkelőhelyeket és ellenőrzőpontokat jom kippur idejére. A zárlat ma, október 5 23:59-ig tart. Az intézkedés helyzetértékelés függvénye. A palesztinok számára a ki és belépés tilos lesz a fent említett időszakban, kivéve humanitárius, orvosi vagy kivételes eseteket, melyekhez a Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT) vezetőjének jováhagyása szükséges. A lezárás palesztin munkások tízezreit érinti, akik minden nap átjárnak Izraelbe dolgozni, főleg építési és karbantartási feladatokat végeznek. A Júdea és Szamáriában tapasztalható mindennapossá vált terrortámadások miatt a rendőrség fokozott készenlétben van Jeruzsálemben és a súrlódások gócpontjain. A rendőrség az érintett városokban és a Siratófalhoz vezető utakon a böjt végén fokozott készenlétben lesz.

A libanoni vezetők több aggodalmuknak adtak hangot az Egyesült Államok által közvetített megállapodási javaslattal kapcsolatban a tengeri határokról Izraellel, jelentette kedden az Al Akhbar libanoni napilap. A Hezbollah terrorcsoporttal kapcsolatban álló lap azt állítja, hogy egyes libanoni tisztviselők elutasítják egy izraeli ellenőrzés alatt álló tengeri biztonsági sáv létrehozását, és a kettő közötti végső határt jelző bójasor elismerését nemzetközi határként, melyet Jeruzsálem 2000-ben egyoldalúan öt kilométerre helyezett az északi Ros Hanikra város partjától. Ezenkívül Bejrút azt akarja, hogy a francia Total Energy vállalat az Izraellel folytatott együttműködésétől függetlenül működjön együtt Libanonnal, kifogásolva a kompenzációt, amelyet Izrael kap az energiavállalatoktól a Kana tengeri gázmező jogainak feladásáért cserébe. Ha Izrael nem kapja meg a kompenzációt, a Total nem fog gázkutatást végezni. Libanon elutasítja továbbá, hogy a szárazföldi határokról szóló tárgyalásokat belefoglalják a megállapodásba, de együttműködik az ENSZ-szel, hogy meghatározza nemzetközi határait.

Irán felbocsátotta az űrbe saját gyártású, tesztelés alatt álló vontató űrhajóját, amellyel műholdakat tudnak majd egyik pályáról a másikra átállítani – jelentette kedden az iráni állami televízió.  A Szaman elnevezésű multifunkcionális űrjárművet a védelmi minisztérium bocsátotta fel hétfőn. Az iráni űrügynökség vezetője elmondta, azt remélik, hogy már a közeljövőben használni tudják a vontatót, amelynek terveit 2017-ben mutatták be. Iránban polgári és katonai űrprogramot is folytatnak, utóbbival kapcsolatban az Egyesült Államok attól tart, hogy az hozzájárulhat Teherán ballisztikusrakéta-programjához is.

Az orosz űrerők külföldi műholdakkal végeznek kísérleteket a Föld körüli pályán – közölte a védelmi minisztérium az első szputnyik felbocsátásának 65. évfordulója alkalmából. „Az űrhelyzet-felderítési fő központ szakemberei kiemelt figyelmet fordítottak a külföldi űrrendszerek orbitális csoportosulásai összetételének és állapotának megfigyelésére, valamint a külföldi államok űrszerkezeteivel történő orbitális kísérletek elvégzésére” – hangzott a minisztérium által kiadott tájékoztatás. A moszkvai védelmi tárca szerint az év folyamán az orosz rakétafigyelő rendszer ügyeletes létesítményei, valamint az űrfigyelő rendszerek és rakétavédelmi erők erre specializált eszközei több mint 150 külföldi és orosz ballisztikus rakéta és űrrakéta indítását észlelték.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendeletet adott ki arról kedden, hogy lehetetlen tárgyalni Oroszországgal mindaddig, amíg annak Vlagyimir Putyin az elnöke, és hogy tovább kell erősíteni Ukrajna védelmi képességeit. Ezzel a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) múlt heti döntéseit erősítette meg. Zelenszkij korábban többször figyelmeztette a Kremlt, hogy Ukrajna újabb területeinek annektálása esetén végképp lehetetlenné válnak a tárgyalások. Múlt pénteken az ukrán elnök, Ruszlan Sztefancsuk házelnök és Denisz Smihal miniszterelnök aláírta Ukrajna gyorsított eljárásban történő NATO-csatlakozási kérelmét. Szerhij Hajdaj Luhanszk megyei kormányzó a Telegramon azt írta: „Hamarosan az ukrán erők erőteljes ellentámadásba lendülnek a régióban is, ezért evakuálásra fogják felszólítani a megye lakosait, és azt tanácsolják nekik, hogy ne töltsék a telet nagyvárosban.”

Magyarország és Üzbegisztán átfogó nukleáris együttműködési programot indít, amely a jövőben a két ország közötti stratégiai partnerség egyik legfontosabb alkotóeleme lesz – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután üzbég kollégáját, Vlagyimir Norovot fogadta kedden, Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be sajtónyilatkozatában, hogy a három elemből álló programnak lesz egy technológiai lába, miután az újonnan épülő üzbegisztáni atomerőműben jó eséllyel speciális magyar hűtéstechnikai rendszert fognak alkalmazni. Mint mondta, ez a szabvány rendkívül hasznos lehet ott, ahol nincs elegendő víz a reaktorok számára kijelölt területen, márpedig ez esetben épp ez a helyzet. Szijjártó Péter azt is leszögezte, hogy a kormány Közép-Ázsia stabilitását kulcskérdésnek tekinti Európa biztonsága szempontjából, és ezt illetően Üzbegisztánnak mindig is kiemelt szerepe volt.

Időjárás:

Ma túlnyomórészt felhős lesz az ég. Este is marad az többnyire összefüggő, változó vastagságú felhőzet. A hőmérséklet jellemzően 16 – 20 fok körül alakul.