Nemzeti Tábor néven új pártszövetségbe tömörül Izraelben Beni Ganz Kék-Fehér és Gideon Szaár Új Remény pártja

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2022.08.15. reggelén

Az erdészeti, a természetvédelmi hatóság és a nemzeti parkok szakemberei továbbra is ellenőrizni fognak minden fakitermelést, mondta Zámbó Péter

Nemzeti Tábor néven új pártszövetségbe tömörül Izraelben Beni Ganz Kék-Fehér és Gideon Szaár Új Remény pártja

Több ország is felszólította az Európai Uniót, hogy korlátozza vagy tiltsa be az orosz állampolgárok számára a rövid távú schengeni vízumokat

Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter szerint Amerika már a háború szélére jutott Oroszországgal

Belföldi hírek:

Légtérberepülést tart a Magyar Honvédség ma Budapesten, az augusztus 20-i légibemutató előkészítéseként – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A tárca felidézte, hogy a Szent István-napi programsorozat részeként augusztus 20-án 9 órától csaknem egyórás légiparádét láthat a Duna felett a budapesti közönség. Ennek előkészítéseként katonai helikopterek és repülőgépek tartanak légtérberepülést Budapesten az augusztus 20-i légiparádé helyszínén. A Duna Parlament és Lánchíd közötti szakaszán megnövekedett hanghatásra, valamint részleges folyamzárra lehet számítani – hívta fel a figyelmet a HM.  A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát – írta közleményében a minisztérium.

A Karácsony Gergely által vezetett Budapesten, és az ellenzéki vezetésű belső kerületekben nagyon gyorsan születtek döntések, olyan mintha minden szakmai protokollt felrúgnának, mondta Ughy Attila, a Fidesz fővárosi önkormányzati képviselője a Heti TV Pirkadat című műsorában. A képviselő beszélt a különböző kerületekben és a fővárosban lezajlott forgalom átszervezésekről. Ennek kapcsán megemlítette, amikor városvezető volt, akkor többször is kapott megkeresést a lakosságtól utcák forgalmának átalakítására, sebességkorlátozásra. Szerinte egy ilyen forgalom változtatás rendesen azonban nem megvalósítható ennyi idő alatt. Hozzátette, úgy tűnik, ezekkel a szabályzásokkal csak azt akarják elérni, hogy kiszorítsák az autósokat a fővárosból, nincsenek tekintettel senkire, azokra sem, akiknek munkaeszközük az autó, és még lehetne folytatni a sort, zárta szavait.

Az ukrán-magyar határszakaszon 8067 ember lépett be szombaton Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 11 344-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A beléptetettek közül a rendőrség 470 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – írták. Vonattal 420-an érkeztek – köztük 139 gyermek – az ukrajnai háború elől menekülve Budapestre – tudatta az ORFK.  A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte a police.hu oldalon, hogy a Készenléti Rendőrséggel együtt segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is – áll a közleményben.

Az erdészeti, a természetvédelmi hatóság és a nemzeti parkok szakemberei a fakitermelés szabályozására vonatkozó rendelet módosítása után is ugyanúgy ellenőrizni fognak minden fakitermelést, mint eddig – erről az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára beszélt. Zambó Péter azt mondta, minden benyújtott fakitermelési terv előtt helyszíni bejárást tartanak a szakemberek, és vagy engedélyezik az erdőgazdálkodónak a fakitermelést vagy sem. „Amit most a (jog)szabályokban megnyitottunk, az a vészhelyzetre vonatkozó intézkedéseket vetíti előre, ha viszonylag gyorsan nagy mennyiségű fára lenne szüksége lenne az országnak” – fogalmazott.  Az államtitkár hangsúlyozta: az éves tervek értelmében az év hátralévő részében 1,3 millió köbméter tűzifa kitermelését fogják elvégezni az állami erdőgazdálkodók, emellett számítanak magánerdő-gazdálkodók által kitermelt tűzifára is.  Elmondása szerint jelenleg 3,8 millió köbméter akácfa kitermelésére van legális lehetőség, nem védett és nem naturás területen. Ha szükség van rá, akkor ezeket a területeket veszik előre. Magyarországnak nagyjából 400 millió köbméter élőfakészlete van, ennek gyarapodása átlagosan 13 millió köbméter évente. Ebből a 13 millió köbméterből termelnek ki az állami és a magánerdő-gazdálkodók közel átlagosan 8-8,5 millió köbmétert évente, amiből 3-4 millió köbméter tűzifa – ismertette. Tehát közel 4-4,5 millió köbméter tartalék van a rendszerben – tette hozzá.

Külföldi hírek:

Nemzeti Tábor néven új pártszövetségbe tömörül Izraelben Beni Ganz Kék-Fehér és Gideon Szaár Új Remény pártja, valamint Gadi Ejzenkot volt vezérkari főnök és csapata. Izraelben november 1-jén előrehozott választásokat tartanak – három éven belül immár ötödször -, miután júniusban a kormánykoalíció elvesztette többségét a kneszetben, mert a Jobbra párt több politikusa bejelentette, hogy nem támogatja tovább a nyolcpárti, jobb- és baloldali, centrista, valamint egy arab pártból álló nagykoalíciót. Ejzenkot két emberét viheti magával a választási listára: a 16. és 18. helyet kapják meg. Az eddigi közvélemény-kutatási eredmények alapján az új pártszövetség 10-12 képviselői helyre esélyes a törvényhozásban, de többre számítanak a népszerű tábornok csatlakozása miatt. Az új párt megalakulásával Ganz lemondott pártja eddigi nevéről, a Kék-Fehérről, Szaár pedig az Új Remény nevet adta fel az új, közös Nemzeti Táborért.

Nyolcan megsebesültek egy lövöldözésben Jeruzsálem óvárosánál vasárnap, a támadót elfogták.  Hajnali fél kettőkor kezdődött a lövöldözés: a Jeruzsálem óvárosa mellett egy megállóban veszteglő autóbusz utasaira és a közeli járókelőkre lőtt rá a támadó, majd elmenekült. Reggel fogták el a közeli arab lakónegyedben, Sziluánban. Haslövést kapott egy állapotos nő is. Kórházba szállították, gyermekét császármetszéssel segítették világra; az újszülött állapota súlyos, de stabil, az anyáé életveszélyes. Egy hatvan év körüli sebesültet fej- és váll-lövéssel kezelnek a jeruzsálemi Saáré Cedek kórházban, állapota stabil. A többi áldozat ennél könnyebben sérült meg.  „Azok, akik vesztünket kívánják, megfizetik az árát a civileket ért” támadásnak – írta közösségi-üzenetében Jaír Lapid izraeli kormányfő. A merénylet egy héttel az Izrael és az Iszlám Dzsihád közötti háromnapos heves gázai harcok után történt, melyben több mint 1000 rakétát lőttek ki izraeli településekre a Gázai övezetből, miközben az izraeli hadsereg légicsapásokat mért az Iszlám Dzsihád terrorszervezet katonai célpontjaira az övezetben.

Elhunyt Zvika Pick, az izraeli popzene királya. A “Ma’ala Ma’ala“, “Nyárvégi szerelem“, “Mary Lou” című klasszikus izraeli popszámokat jegyző zenészt 72 éves korában ragadta el a halál. Pick együttműködött Izrael legendás szerzőivel és énekeseivel: Ehud Manorral, Ofra Hazával, Mirit Shem Orral, Ricky Gal-lal, DJ Ofer Nissimmel, Szarit Haddaddal és még sokakkal. Zvika még Henryk Pick néven 1949. október 3-án a lengyelországi Wroclawban született, nyolc éves korában vándorolt ki családjával Izraelbe. Amikor 21 éves volt, az 1970-es évek elején megkapta a “Hair” című musical főszerepét, mint Claude. A szerep nyomán jelentős rajongótábora lett.

Több ország, köztük Ukrajna, Észtország, Lettország, Finnország és Csehország is felszólította az Európai Uniót, hogy korlátozza vagy tiltsa be az orosz állampolgárok számára a rövid távú schengeni vízumokat, tiltakozásul az ország ukrajnai inváziója ellen. „Lengyelország egy olyan koncepció kidolgozásán dolgozik, amely lehetővé teszi, hogy ne adjon ki vízumot az oroszoknak” – nyilatkozta Piotr Wawrzyk lengyel külügyminiszter-helyettes a PAP hírügynökségnek vasárnap, hozzátéve, hogy a következő hetekben születik döntés az ügyben. Olaf Scholz német kancellár elutasította a vízumkorlátozásra vonatkozó felhívásokat, és azt mondta, hogy az oroszok vízumainak általános tilalma „nehezen elképzelhető”. Az EU külügyminiszterei várhatóan ebben a hónapban egy informális találkozón vitatják meg az intézkedést, bár a blokk 27 tagjának általános jóváhagyására lenne szükség ahhoz, hogy egy ilyen politikát végrehajtsanak.

Minden korábbinál nagyobb területen pusztított erdőtűz Európában az idén az Európai Unió figyelőszolgálatának adatai szerint. A közösség műholdakkal és földi szenzorokkal működő megfigyelési programja, a Copernicus adataira támaszkodó európai erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) kimutatása szerint az idén augusztus 12-ig 659.541 hektáron pusztított erődtűz. Az eddigi rekordot 2017-ben jegyezték fel, amikor időarányosan – az év elejétől augusztus 13-ig – 420.913 hektár erdő égett le. Az elpusztított terület nagysága az év végére megközelítette az egymillió hektárt, 988.087 hektárra nőtt. Az EFFIS 40 ország – az EU-s tagok és további 13 ország – területéről gyűjti az erdőtüzekről szóló adatokat. A szolgálatot 2006-ban állította fel az Európai Bizottság. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a nyári tűzszezon hagyományos vidéke, azaz a mediterrán térség mellett egyre gyakrabban csapnak fel a lángok a kontinens középső és északi részének erdeiben.

Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter interjút adott a Wall Street Journalnak. Az interjúban többek között arról is beszélt, hogy szerinte Amerika már a háború szélére jutott Oroszországgal és Kínával szemben, ami szerinte a világ szempontjából is aggasztó – olvasható a Mandiner cikkében. Mint mondta: „A háború szélén állunk Oroszországgal és Kínával olyan kérdésekben, amiket részben mi hoztunk létre, mindezt anélkül, hogy bármilyen koncepciónk is lenne azt illetően, hogyan fog ez végződni vagy hova vezetne.” „Nem lehet most azt mondani, hogy szétválasztjuk őket, és egymás ellen fordítjuk a többieket. Mindössze annyit tehetünk, hogy nem gyorsítsuk fel a feszültséget, és lehetőséget teremtünk. Ehhez pedig kell hogy legyen valamilyen célod” – idézte a TASZSZ Kissinger interjúját.

Időjárás:

Ma napsütéses, változóan fátyol- és gomolyfelhős, kissé fülledt meleg idő ígérkezik. Este többnyire gyengén felhős, csillagfényes idő valószínű. A hőmérséklet jellemző átlaga 23 – 34 fok között alakul.