Vájésev hetiszakasz 1. kommentár, 5782. Kiszlév 17. 

Vájésev hetiszakasz 1. kommentár, 5782. Kiszlév 17.

Napi Tora

Darvas István

Vájésev hetiszakasz 1. kommentár, 5782. Kiszlév 17.

 

Az ifjú József és testvérei között elmérgesedő viszony több kiváltó okáról tesz említést a Tóra. Az elsőként említett ok ez: “elvitte József rosszhírüket apjukhoz” (37:2). A midrás (B’résit rabba 84:7) részletesebben szól ugyanerről: “Rabbi Meir, Rabbi Jehuda és Rabbi Simeon eltérő válaszokat adnak: Rabbi Meir szerint azzal gyanúsíthatóak, hogy az élő állat húsából fogyasztottak (egyike a Noé minden fiára, vagyis a nem zsidókra is vonatkozó tilalmaknak), Rabbi Simeon szerint szemet vetettek az ország leányaira (és alighanem tovább is mentek ennél), Rabbi Jehuda szerint megalázták a szolgálólányok (Bilha, Zilpa) gyerekeit, mert szolgának nevezték őket”. Nehéz lenne, de nem is kell eldöntenünk, hogy e vádak teljesen, részben, vagy egyáltalán nem fedték a valóságot. Ezzel szemben – mutat rá Ráv Slomo Wolbe – az viszont egyértelmű, hogy a „Tóra nem kritizálja József testvéreit ellenséges magatartásuk miatt, hiszen indokoltan gondolhatták, hogy József el akarja őket üldözni (rodef) apjuk szellemi örökségétől, és olyan sorsot szán nekik, mint, amilyen korábban Ismaelre és Ézsaura várt”. Folyt. köv.

 

Sávuá tov, jó hetet mindenkinek!