Softim hetiszakasz 5. kommentár, 5781. Elul 4.
Szóval, miért átkozni és áldani hívta Bálák Bileámot? Talán megérezte Bileámban azt a végtelen szomorúságot, ami minden emberben megvan, aki feladta, hogy kiaknázza, javítsa, tökéletesítse a szent szellemet (ruáh hákodes) /tehetséget, amivel az Örökkévaló felruházta, és ezáltal elvesztette annak lehetőséget, hogy jót tegyen a világban, viszont megmaradt képességével sokat tud(ott) ártani. Bileám szomorúsága idővel közkincs lett. Kisebb-nagyobb mértékben mindenkit utolér, mert jobb esetben csak rövid, kevésbé jó esetben hosszabb, legrosszabb esetben állandó életérzéssé válhat a tehetetlenségből fakadó keserűség, amikor megérezzük, hogy nem tudunk úgy és arra haladni az életben, amerre szeretnénk, amikor felismerjük képességeink, lehetőségeink korlátait és nem e korlátokon belül igyekszünk a lehető legtöbb jót tenni, hanem kínzó vágyakozással pillantgatunk a korlátokon túlra. Az elszegényedés fájdalma ez, már abban az értelemben, ahogyan a Misna azt nevezi gazdagnak, aki örül osztályrészének. És ennek a fájdalomnak szüksége lesz egy csatornára, ahol kiáradhat az emberből, már abban az esetben, ha idejekorán beleun fájdalma feldolgozásába, és sajnos sokan így tesznek. Aztán azon a csatornán ömlik kifele minden, a mélységes bánat szavai, szitkai, kritikái, de ahelyett, hogy megkönnyebbülne ezáltal, csak egyre nehezebbnek érzi a terhét, ami valójában már nem is teher, hanem kongó üresség. Mi lehet a teendő? Folyt. köv.
Szép napot mindenkinek!
