Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában

A BreuerPress és a HetiTV legfrissebb hírei 2021.VIII.6.-reggelén 

A koronavírus második-harmadik hullámához hasonló már biztos nem lesz – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora .

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a gyűlöletbeszédről, valamint a lehallgatási ügyről.

Beni Gantz védelmi miniszter Iránt fenyegetésnek nevezte Izraelre, a Közel-Keletre és az egész világra, és arra a kérdésre, hogy Izrael kész-e fellépni ellene, szimplán annyit válaszolt, hogy ,,igen”.

Nagyon távol áll egymástól a tálibok és a kabuli kormány álláspontja az Egyesült Államok által támogatott afganisztáni béketárgyalásokon.

Belföld:

A koronavírus második-harmadik hullámához hasonló már biztos nem lesz – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár Facebook-oldalán. A Fürjes Balázs által készített videointerjúban a rektor hangsúlyozta: magas az átoltottság, és sokan már át is estek a betegségen, ez jelentősen csökkenti azok számát, akik terjeszthetik a fertőzést. Az új variánsok el tudnak indítani újabb járványhullámot, de a beoltottaknak jó a védettsége, esetükben egészen minimális az esélye a súlyos megbetegedésnek – tette hozzá a szakember. A legfontosabb, hogy minél többen kapják meg a második oltást. Vakcina és egészségügyi kapacitás van bőven. Harmadik oltás az időseknél és a krónikus betegeknél lehet indokolt, ugyanakkor a fiataloknál és várandósoknál nem – mondta Merkely Béla.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Karácsony Gergely főpolgármester egy interjúban elárulta, hogy a migránsok jogainak biztosítása a baloldal programjának részét képezi. Hollik István hangsúlyozta: Karácsony Gergely augusztus 1-jén interjút adott a Die Zeit nevű német hetilapnak, amelyben azt mondta, hogy a menekültek jogainak biztosítása erkölcsi kötelesség, és programjuk részét képezi, de ezt semmilyen plakátra nem fogják feltenni. A kormánypárti politikus szerint ezzel sokadszorra bizonyosodott be, hogy a baloldal a bevándorlás pártján áll. Ugyanakkor joggal merül fel az a kérdés is, hogy mit jelentenek pontosan a menekültek jogai, amelyekről a főpolgármester beszélt – mondta. Hollik István szerint a bevándorláspártiak ezt már nagyon sokszor elmondták és szavaztak is róla az Európai Parlamentben: a migránsok családegyesítését, beengedésük felgyorsítását és pénzügyi támogatásukat.

Az Egyszülős Központban hetente 50 gyerek vehet részt államilag támogatott nyári táborban napközis formában – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebookon. Novák Katalin videoüzenetében hangsúlyozta, az egyszülős családoknak még nehezebb dolga van a nyári szünetben, amikor minden családnak tíz héten keresztül kell megoldania a gyerekek értelmes időtöltését. Kiemelte, az Egyszülős Központban csak

1500 forintot kell befizetniük a szülőknek azért, hogy a gyerekük egy hetet tölthessen ott tartalmasan. Novák Katalin hangsúlyozta, a kormány az egyszülős családok mellett is ott áll, nemcsak idén, hanem minden évben.

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a gyűlöletbeszédről, valamint a lehallgatási ügyről.

A NAIH vezetője elmondta, a szabadsága lejártával most kezdték meg értékelni a lehallgatási ügyben rendelkezésre állóhíreket, információkat, napokon belül hoznak döntést, indítanak-e vizsgálatot, eljárást. Azt is látni kell – tette hozzá, ez nem egy magyar ügy, vannak nemzetközi vonatkozásai is, több országban is előfordult a Pegasus szoftver neve. Ebből az következik, hogy nem lehet megtudni, milyen világpolitikai játszmák miatt robbant ki ez az ügy. Az itthoni vizsgálatoknál azt kell kideríteni, történt-e adatkezelés, az milyen volt. Hogy miként robbant ki az ügy, annak vannak aktuálpolitikai, de akár történelmi tanulságai is – jegyezte meg az elnök, mert az ilyen lehallgatások nem nagyon kerülnek a napvilágra.

Ami a vélt megfigyeléseket illeti, Péterfalvi Attila felhívta a figyelmet, az újságírók nincsenek kivéve a törvény hatálya alól, megfelelő indokkal akár velük szemben is lehet titkos megfigyelést alkalmazni. Amennyiben ezek jogszerűek, akkor nem lehet ezt belevenni a Magyarországgal szemben hangoztatott jogállamisági kérdésbe – mondta el a NAIH elnöke. Azt ne várja senki, hogy konkrét adatok fognak elhangozni, mert itt minősített ügyekről van szó.

Péterfalvi Attila szerint arra is nagyon kell figyelni, hogy például az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságában, ami elsősorban egy szakmai alapon működő testület, ne uralkodjék el a politika, ellenkező esetben pont a szakmaiságnak van vége. Vannak zárt információk, amiket meg kell őrizni, ahogy ezt tette a NAIH is, amikor elvégezte a Nemzetbiztonsági Hivatal teljes auditját, ám a minősített adatokra a bizottság nem volt kíváncsi.

Külföld:

Beni Gantz védelmi miniszter az Ynet-nek nyilatkozva Iránt fenyegetésnek nevezte Izraelre, a Közel-Keletre és az egész világra, és arra a kérdésre, hogy Izrael kész-e fellépni ellene, szimplán annyit válaszolt, hogy ,,igen”. Ugyanakkor Gantz szerint Izrael arra törekszik, hogy mozgósítsa a nemzetközi közösséget Teherán megfékezése érdekében, mert mindenkinek ki kell vennie a részét ebben a szituációban. „Irán több fronton is kihívást jelent Izraelnek, mivel erőit Libanonban és Gázában építi fel, milíciákat telepít Szíriába és Irakba, és támogatója a húszikat Jemenben. Irán globális és regionális probléma, és kihívás Izraelnek” – mondta Gantz. Gantz védelmi miniszter és Jáir Lapid külügyminiszter szerdán felfedték az ENSZ Biztonsági Tanácsában lévő országok nagykövetei előtt az iráni Forradalmi Gárda parancsnokainak nevét, akik a polgári hajózás elleni közelmúltbeli dróntámadásokért felelősek.

Az erőszak súlyosbodására figyelmeztetett Michel Aoun libanoni elnök csütörtökön, miután hajnalban az izraeli légierő csapásokat mért Libanon azon körzeteire, ahonnan korábban rakétákat lőttek ki Izrael irányába. Aoun a Twitteren leszögezte: a légicsapások közvetlen fenyegetést jelentenek Dél-Libanon biztonságára és stabilitására, továbbá megsértik az

ENSZ Biztonsági Tanácsának az Izrael és Libanon között 2006-ban dúló, 33 napig tartó háborút lezáró határozatát is. Hozzátette, hogy ezért a BT-nél Bejrút hivatalosan is tiltakozni fog. Az elnök emlékeztetett arra is, hogy a mostani volt az első izraeli légicsapás libanoni települések ellen 2006 óta. Aounhoz csatlakozott Haszán Diáb, az arab ország ügyvezető miniszterelnöke is, egyúttal felszólította az ENSZ-t, gyakoroljon nyomást Izraelre, hogy a zsidó állam hagyjon fel Libanon szuverenitásának megsértésével. A légicsapásokat az izraeli hadsereg közleményben azzal indokolta, hogy Libanonból rakétákat lőttek ki Izrael területére, a művelet pedig erre volt válasz.

A tokiói olimpiáról a lengyel fővárosba, Varsóba humanitárius vízummal érkező Kriszcina Cimanouszkaja fehérorosz sprinter „fáradt, de jól van”, „biztonságos helyen van” – közölte Marcin Przydacz lengyel külügyminiszter-helyettes. Przydacz üdvözölte, hogy a futónő útja „különösebb bonyodalmak nélkül” zajlott. A külügyminiszter-helyettes megerősítette, hogy a 24 éves sportoló „biztonságos helyen van és lesz”, egyúttal biztosított afelől, hogy Cimanouszkaja védelmet kap a lengyel hatóságoktól. A külügyminiszter-helyettes figyelmeztetett: nem csak a fehérorosz (titkos)szolgálatok lehetnek érdekeltek Cimanouszkaját illetően. Utalva a lehetséges megtorlásokra Cimanouszkaja családjával vagy a fehéroroszországi lengyel kisebbséggel szemben, Przydacz közölte: bízik abban, hogy „nem lesznek provokációk Minszk részéről az ügyben”.

Ismét rekordot döntött Tokióban csütörtökre a napi új koronavírus-fertőződések száma, először haladta meg az ötezret, miközben már az egészségügyi rendszer összeomlásától tartanak. A hivatalos adatok szerint 5042 új esetet jegyeztek fel – csaknem ezerrel többet, mint előző nap -, és járványszakértők attól tartanak, hogy a következő két hétben megkétszereződhet a szám a rendkívül agresszíven terjedő, indiai eredetű delta vírusvariáns terjedése miatt. Ez a változat okozza az új megbetegedések 90 százalékát a mintegy 14 millió lakosú Tokióban. A túlzsúfoltság elkerülése végett a kórházakat arra utasította a kormány, hogy csak a súlyos betegeket fogadják. A rendelkezés hallatán sokan attól tartanak, hogy nem kapnak majd ellátást. Országos szinten is csúcsot döntött a fertőződések száma: először emelkedett 15 ezer fölé.

Nagyon távol áll egymástól a tálibok és a kabuli kormány álláspontja az Egyesült Államok által támogatott afganisztáni béketárgyalásokon, miután a lázadók „a hatalom oroszlánrészét” követelik maguknak bármilyen leendő kormányban – mondta Zalmay Khalilzad afgán ügyekkel foglalkozó amerikai különmegbízott. Az afganisztáni születésű veterán diplomata borúlátó értékelése időben egybeesik a tálib erők tartományi székhelyek elleni előrenyomulásával, amely már eddig is civilek tízezreit késztette menekülésre, miközben az amerikai haderő húsz év utáni kivonása az országból már a végéhez közeledik. A tálibok előretörése olyan félelmeket táplál, hogy a lázadók vissza akarják állítani azt a kíméletlen iszlamista kormányzást, amelynek a 2001-es, Egyesült Államok vezette invázió vetett véget, beleértve a nők és a független média elnyomását.

0:27- végig Gazdaság:

A nagy nyugati országok adót emelnének, de nem szeretnék, ha emiatt romlana a versenyképességük, ezért másokat is adóemelésre kényszerítenének – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára. Hozzátette: a tervezet lényege, hogy ha egy multinacionális vállalat külföldi leányvállalata nem

page3image231573984

fizet „elegendő” adót az anyaország sztenderdjei szerint, akkor az anyavállalattól szedik be a különbözetet. Azaz ha például a minimumadókulcs 15 százalék, de egy német multi magyar leánycége csak 9 százalékos adót fizet, a német anyavállalatnak további 6 százalékos adót kell fizetnie otthon a leány nyeresége után. Izer Norbert szerint a javaslat elsősorban azokat az országokat sújtja, amelyek többek közt a versenyképes adózási környezet biztosításával sikeresen vonzották magukhoz a jelentős befektetéseket és beruházásokat az előző évtizedek során.

Időjárás:

Pénteken a nyugati, délnyugati országrészben gyenge, másutt élénk, erős északnyugati szél fúj.

Többnyire napos, változóan napos idő várható, de átmenetileg erősebben felhős területek is előfordulnak. Északkeleten lehet délelőtt még erősebben felhős az ég, illetve ott, elszórtan, kevés helyet érintően záporeső, zivatargóc is előfordulhat a nap folyamán. Az ország többi részén csapadék nem valószínű. Kellemesen alakul a hőmérséklet. Éjszaka keleten is kitisztul az ég, derült, csillagfényes, eseménytelen idő lesz.

A hőmérséklet jellemző átlaga péntek délután északon +23, délen +28, szombat reggel +12 – +15, fok körül alakul.