Magyarország nem tesz mást, mint ebben a vitában megszólalni

Magyarország nem tesz mást, mint ebben a vitában megszólalni

Hölvényi György, a KDNP EP képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a miniszterelnök által felvázolt uniós reformtervekről.

 

A képviselő beszélt a miniszterelnök által felvázolt uniós reformról. Mint kiemelte, Magyarország rövidesen már huszadik éve lesz tagja a közösségnek, ami azt jelenti, egyre nagyobb a felelőssége, de az elvi lehetősége is annak, hogy az elvi beleszólás ereje is növekedjen. Látszik az is, a közép-európai régió országai is úgy vélik, szükség van a megújulásra, ahogy az islátható, reformokat csak felkészülten lehet felvázolni is.

Magyarország abban a helyzetben van, hogy rendelkezik egy nagyon stabil kormányzással már több mint tíz éve, ezért van lehetősége és van mersze a kormánynak, hogy érdemben megszólaljon uniós ügyekben is. Hölvényi György hozzátette,persze ez nem egyszerű, hiszen sajátpéldájával élve, 2014 óta tagja az EP-nek, és így sem könnyű a saját véleményének hangot adnia, persze más lenne a helyzet, ha egy nagy ország képviselője lenne. Egy kisebb országnak óvatosan kellene fogalmaznia, de a magyar miniszterelnök nem óvatoskodott, erősen fogalmazta meg a véleményét. Ez azért is fontos, mert az EU-n belül már zajlik egy konferenciasorozat a szervezet jövőjéről, amiben megpróbálják az állampolgárokat is bevonni. Magyarország nem tesz mást, mint ebben a vitában megszólalni, ebbe minél több embert bevonni. Most egy generációváltás küszöbén áll az EU, amiben egységre, közös Európára szükség van, de az alapjaiban vannak nézetkülönbségek. A politikai baloldalnak van egy erős, közös üzenete, ilyen kellene a jobboldalon.

A képviselő külön is beszélt az úgynevezett Matic jelentésről, megemlítve, a reprodukciós kérdésekre adható válaszok nem a közösség, hanem a tagállamok joga. A közösség ahelyett,hogy a gazdaság helyreállításával foglalkozna, egy ilyen jelentéssel kíván foglalkozni, ám ez pont az állampolgárokat nem érdekli,őket pont az foglalkoztatja, hogy miként lehet megélni. A politikus kijelentette, az uniós állampolgárok is érzik, az európai közösség fontosságát, ám náluk is felmerülnek hitelesség problémák, amikor látják, felesleges, eredményre nem vezető témákkal foglalkoznak Brüsszelben. Példaként hozta fel a vakcinabeszerzést, ahol az EU vezetésének be kellett volna ismernie, a közös beszerzés nem sikerült igazándiból. Ám mindezek helyett azzal foglalkoznak,hogy előírnak viselkedési formákat a tagországok számára.

Hölvényi György kiemelte, az elmúlt években több afrikai projektben vett részt, ahol Európa segítőleg lép fel, de olyan előírásokat alkalmaznak, ami az afrikaiak számára is sértő. Partnerként kell kezelni az afrikai országokat, meg kell hallgatni őket, mert például ahhoz, hogy a kontinensen a gyerekek 2030-ig legalább 14 éves korukig járjanak iskolába 20 millió tanárt kellene kiképezni. Ezek olyan kihívások, amikkel szembe kell nézni.