Ez is része a baloldali ellenzék oltásellenes kampányának

Ez is része a baloldali ellenzék oltásellenes kampányának

Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a járványkezelésről, az ellenzéki hozzáállásról.

 

A képviselő beszámolt arról, hogy csütörtökön a Népjóléti Bizottság hallgatja meg a parlamentben Pintér Sándor belügyminisztert, aki a járvány elleni védekezésben kapott és kap kiemelt szerepet. Itt számol majd be a belügyminiszter a határvédelemről, a rendőrség munkájáról, a járvány elleni védekezés koordinálásáról, a még meglévő korlátozó intézkedések betartatásáról.  Mellette még sok minden mással is kell foglalkoznia, hiszen egyrészt a KDNP szóvivőjeként dolgozik a politikus, de mellette sok nemzetközi konferenciát szervez, vesz részt azokon, online formában.

Arra a kérdésre, lehet-e már tervezni a korlátozások következő feloldását, Nacsa Lőrinc elmondta, a járványkészültséget fenn kell tartani, bár az adatok jelenleg kedvezőek, ám mindezek mellett az oltási kampányt folytatni kell. Amennyiben sikerül elérni az ötmilliós beoltotti számot, akkor lehet az újabb könnyítésekről beszélni,addig ennek nincs értelme.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye az egyik ellenzéki politikus mondatairól, amely szerint polgári engedetlenséget kellene folytatni a védettségi igazolványok miatt, Nacsa Lőrinc úgy felelt, ez is része a baloldali ellenzék oltásellenes kampányának. Emlékeztetett arra is, korábban vakcinák ellen kampányoltak, míg most egy egészen másfajta elbizonytalanításba kezdtek. Kijelentette, ez egy nagyon sötét kampány, ilyet utoljára az ellenzéktől a kettős népszavazásról szóló népszavazás során lehetett tapasztalni. A képviselő megjegyezte, a belügyminiszter bizottsági meghallgatásán biztosan tesznek majd fel kérdéseket az igazolványokról is, ahogy azt is, véleménye szerint ezen az ülésen is folytatja majd az oltásellenes kampányát az ellenzék. Ezzel szemben kell a kormánypárti képviselőknek kiemelni az elmúltév összefogását, az Operatív Törzs helyes döntéseit, mindennek köszönhetően már négy és félmillió beoltott van itthon.

Egy nemzetközi akció keretében buktatott le a rendőrség egy pedofilhálózatot, amire a Fidesz frakcióvezetője úgy reagált, a Btk szigorítására van szükség. A KDNP véleménye szerint a szigorítást támogatni kell,már voltak erről egyeztetések az elmúlt évben is. Mindenképpen szükséges ebben az ügyben lépni, nem megengedhető, hogy a gyermekekkel szemben elkövetett bűncselekmények büntetlenül maradjanak. A jelenlegi kormányzat már szigorította a Btk-t többször is, de ezt folytatni kell.

Arra a kérdésre, hogy a Parlament be tudja-e fejezni a tervezett munkáját a nyári ülésszak végéig, a képviselő úgy felelt, bármi megtörténhet, de dolgoznak folyamatosan, például a jövő héten kezdik meg a következő évi költségvetés vitáját. Fontos, hogy pont a stabilitás érdekében legyen az országnak a nyárig elfogadott költségvetése 2022-re. Már most látszik,a fontos területekre több forrás jut, a családtámogatásokra is 250 milliárddal több, de ez a büdzsé az újraindítás jegyében kerül elfogadásra. A KDNP már az előzetes tárgyalásoknál is érvényesítette akaratát, de szükség esetén módosító indítványokat is előállnak.

A veszélyhelyzet esetleges nyári megszüntetéséről Nacsa Lőrinc úgy nyilatkozott, az ellenzék úgy viselkedik, mintha a járványnak már vége lenne, ezért is mondják azt, nem szavazzák meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását. Ezzel szemben a kormánypártok úgy vélik, a kormánypártoknak nyárig meg kell adni a felhatalmazást.

A választási felkészülésről azt mondta Nacsa Lőrinc, az ellenzéki oltásellenes kampány arról szól, hogy mindenki rájuk figyeljen, az ambícióikról. A KDNP szerint legelőször a járványt kell legyőzni, utána lesz idő kampányolni, a kormánypártok majd akkor mondják el a vízióikat, valamint azt, hogy mennyire káros az ellenzéki szivárványkoalíció.