Újabb rekordok születhetnek a gazdaságban, így a munkaerő-piacon

Újabb rekordok születhetnek a gazdaságban, így a munkaerő-piacon

Gulyás Gergely a Heti Tv és  a BreuerPress több kérdésére is válaszolt a csütörtöki Kormányinfón.

A Heti Tv szerette volna megtudni, mit gondol a kormány arról a videóról, amit az egyik független képviselő tett közzé, ahol a véleménye szerint a kormány, méghozzá az ellenzék közreműködésével arra játszik, hogy az emberek magukat védettnek hitt állapotban összefertőzzék egymást, és így a végén elhalasztható legyen a jövő évi választás.

A miniszter válaszában elmondta, az elmúlt időszakban a politikában is orvosi kérdések kerültek előtérbe, és úgy vélte, a jelek szerint a képviselő asszony számára is.

A top hazai munkaerő-közvetítő és -kölcsönző cégek vezetői igencsak ígéretesnek tarják, ami a magyar munkaerőpiacon már most látszik.

Emiatt is kérdezte a Heti Tv, hogy a prognózisok alapján mikorra állhat helyre a munkaerőpiac, ezek a kedvező vélemények mit jelentenek a hazai gazdaságnak?

Gulyás Gergely kiemelte, a kormány a márciusi adatokból azt látja, ezek jobbak, mint a járvány előtti utolsó békeévé, a 2019. márciusiak. A javuló helyzetben többek között az a fontos, hogy ahol részmunkaidőre álltak át, ott álljon helyre az eredeti állapot. Most az látszik, lesz gyors változás, mert nem volt strukturális leépülés a hazai gazdaságban, a szolgáltató szektor gyorsan felépül, az előrejelzések szerint az idei április adatok nagyon jók lesznek, a májusiak meg akár kiugrók is lehetnek. Amennyiben valóban minden így lesz, akkor újabb rekordok születhetnek a gazdaságban, így a munkaerő-piacon.

A lengyel elnök úgy nyilatkozott, Varsó támogatja Ukrajna NATO- és EU-csatlakozását.

A Heti Tv kíváncsi volt, mit gondol erről a kormány, befolyásolja-e ez a vélemény a magyar-lengyel kapcsolatokat?

A kancelláriaminiszter határozottan kijelentette, ezek a gondolatok nem befolyásolják az amúgy nagyszerű lengyel-magyar kapcsolatokat. Hozzátette azt is, Magyarország volt sokáig Ukrajna legnagyobb támogatója, a vízumliberalizáció ügyében is, ám az is igaz, ezt követően az ukránok elfogadták az igencsak kritizált nyelvtörvényt. Gulyás Gergely megerősítette a kormány véleményét, amíg ez van, addig blokkolják Ukrajna csatlakozását. Ha lesz pozitív változás, akkor újra kiáll Ukrajna mellett Magyarország.

A Heti Tv szerint, olybá tűnik, hogy Ferencváros és Kispest polgármester között vita alakult ki a Galvani-levezető útvonalterv kapcsán, amely téma lesz a Közfejlesztések Tanácsában, ahol a kormány is képviselteti magát.

Ennek kapcsán merült fel a kérdés, a két vitázó fél közül kit támogatnak, a kormány szerint melyik koncepció a jobb?

A miniszter leszögezte, a kormány a Galvani híd megépítése mellett van, ebben egyetértés mutatkozik a fővárossal. Ugyanakkor az is igaz, a kijelölt útszakasz biztosan van olyan, amelyik valakinek nem jó, de most is a város egészét kell nézni. Többször is tárgyaltak az érintettekkel, a főpolgármesterrel,kerületi polgármesterekkel, miután abban konszenzus van, hogy a belváros forgalmának enyhítése a cél. Azt is hozzátette, ha van egyetértés, akkor akormány 100miéllioárdot is fordít erre a célra.