Sikerült a harmadik hullámot megtörni

Sikerült a harmadik hullámot megtörni

A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely Szentkirályi Alexandra kormányszóvivővel ismertette a Kormányinfón a magyar kormány legutóbbi döntéseit.

A miniszter elmondta, sikerült a harmadik hullámot megtörni, a 18 év feletti lakosság közel 53 százaléka legalább az első vakcinával be van oltva, ennek köszönhetők a lazító intézkedések. Magyarország Európában elsőként szerezhette vissza az egyelőre nem teljes szabadságot. Azt is bejelentette, hogy augusztusig biztos érvényben maradnak a korlátozó intézkedések a nem védetteknek, ez többek között a koncertekre, az éttermekre, a szállodákra és a sporteseményekre is igaz; a védettségi igazolvány a következő hónapokban nélkülözhetetlen marad. Gulyás Gergely kiemelte azt is, hogy a jövő héttől rendelkezésre fog állni 130-140 ezer Pfizer-vakcina, 30-40 ezer Modernával együtt.

A kormány döntése értelmében korlátozás nélkül is beléphetnek a 18 év alattiak is Magyarországra azokból az országokból, amelyekkel kétoldalú megállapodást kötött a kormány, ha a kísérőjük felmutatja a védettségi igazolványát.

A kancelláriaminiszter ismertette, a kormány benyújtotta a költségvetést a 2022-es évre. Ez dinamikus gazdasági növekedést fog biztosítani. Év végére érhetjük el azt a szintet, ahol a járvány előtt jártunk. Jövőre 5,2 százalékos növekedéssel számolunk. Fontos volt, hogy Magyarországnak a járvány előtt sikerült csökkenteni az államadósságot és bár ez a védekezés alatt 10-12 százalékkal megnőtt, de folytatódni fog a csökkentés.

25 év alatti fiatalok szja-mentességét is tartalmazza a jövő évi költségvetés és számol a nyugdíjak emelésével is, a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítésével. A gazdaság újraindítására 7300 milliárd forintos újraindítási alap áll rendelkezésre. Mindez azt mutatja, hogy a járvány elmúltával a gazdaság is visszatérhet a normális kerékvágásba.  A politikus szerint az egészségügyben is sikerült új korszakot nyitni, a hálapénzt megszüntették, orvosok bérét megemelték, ennek köszönhetően 760 milliárddal több forrás áll rendelkezésre a következő évben az egészségügyben.

Az önkormányzatok támogatásáról is döntöttek – közölte a miniszter. A korábbi döntésük értelmében jelentős adócsökkentést hajtottak végre a kis- és középvállalozóknál. Az önkormányzatoknál ez kiesést jelentett, ezért tárgyaltak velük.

A kormány arányos és méltányos módon összesen 23 milliárd forint támogatásról döntött, ebből 1,7 milliárd forintot az egyes településeken bölcsődék, oktatási és kulturális intézmények megújulásához, megépítéséhez járul hozzá a kormány. Politikai motivációja a döntésnek nincs, a bevételek, az önkormányzati költségvetési helyzet és a megtakarítás mértéke alapján három kategóriát határoztak meg.

A leggazdagabbaknak fejlesztési támogatást igen, de működési támogatást nem adnak. A második kategóriánál főszabály szerint a kieső iparűzési adóbevétel 75 százalékát megtérítik, a harmadik, legszegényebb településeknél ez az arány 100 százalék. A megyei jogú városoknál mindenhol ez a helyzet, a nem megyei jogú, de 25 ezernél nagyobb településeknél konkrét  fejlesztési támogatásokról döntöttek.