lyet nem lehet csinálni, ez felelőtlenség
Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, a Fidesz szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a járványhelyzetről, az ellenzék hozzállásáról, de a Heti Tv ügye is említésre került.
Az országos tisztifőorvos tegnapi nyilatkozata alapján már a koronavírus-járvány harmadik hullámához ért az ország, erre reagálva a politikus elmondta, most az ország versenyt fut az idővel. Két folyamat indult meg, ezek egyike az oltás, hiszen egyre több ember van beoltva, mellette szerencsére egyre több vakcina is érkezik. Ugyanakkor az is látható, hogy a járvány harmadik hulláma már elérte az országot is, igaz egyelőre még nem olyan intenzitással, mint a szomszédos államokban, köztük Szlovákiában, ahol olyan erősen tört rájuk a harmadik hullám, hogy az már az ottani egészségügy működését veszélyezteti. A szlovákok megsegítésére többen is összefogtak, így a szomszéd országok is. tehát Magyarország most tényleg az idővel fut versenyt, hiszen a legújabb nemzeti konzultáció is már az újraindításról szól, itt van az oltás is már, ezért gondolta mindenki, hogy közel van az ország az alagút végéhez, erre jött most a harmadik hullám. Emiatt is arra kér minden embert a kormány – emelte ki Hollik István, hogy mindenki tartson ki, bármennyire nehéz is, a szabályok betartása mellett, mert ha nem sikerül most ebből jól kijönni, akkor sokkal nehezebb helyzetbe kerülhet Magyarország, arról nem beszélve, hogy akkor sokkal távolabb kerül az újraindítás lehetősége is.
A szóvivő arra a kérdésre, hogy nem lenne-e hasznosabb, ha a mostani helyzetben a kormánypártok tűzszünetet hirdetnének az ellenzékkel szemben, úgy felelt, nagyon örülne annak, ha a járvány ügyében nem lennének politikai viták. Hozzátette, egyik ország járványügyi védekezése sem tökéletes, lehet kritikával élni, a kormánypártok már egy éve azt hangoztatják, a védekezés a fontos, hagyni kellene a politikai nézetkülönbségeket, mert a járvány nem tesz különbséget kormánypárt és ellenzék között. A képviselő megjegyezte, a járvány végén lehet értékelni a védekezést, lehet róla jót, rosszat mondani, de most, amikor a kellős közepén van az ország, amikor az emberéleteket kell megvédeni, amikor az a cél, hogy mindenki legyen beoltva, felelőtlenség az, hogy az ellenzék egyes vakcinák ellen hergelnek. Olyan védőoltások ellen – tette hozzá, amelyek mindegyike megkapta a magyar szakemberek engedélyét. Hogyan számolnak el az emberéletekkel, amikor lesznek olyanok, akik az ellenzék hatására nem oltatják be magukat a magyar szakemberek által bevizsgált orosz vakcinával. Ilyet nem lehet csinálni, ez felelőtlenség – emelte ki. Véleménye szerint a kormánypártok hiába hangoztatják, hogy nem állnak el a politikai vitáktól, csak most, a járvány idején ezeket napolják el, az ellenzék erre nem hajlandó.
Hollik István beszélt a Heti Tv helyzetéről, megjegyezve, hogy Erzsébetváros jelenlegi vezetésének a lépése érthetetlen és megengedhetetlen, amikor ki akarják paterolni a tévét a bérleményéből. Hozzátette, nem lehet ezt a lépést összehasonlítani a Klubrádióval történtekkel, mert ez utóbbi esetében a Médiahatóság a jogszabályok mentén járt el, amikor úgy döntött, elveszi a társaság eddig használt frekvenciáját. A jogszabályok világosak, amiknek a mentén a Klubrádió a hiányosságokat pótolta, azaz újra pályázhat az eddig használt sávra. Véleménye szerint érdemes lenne egyes ellenzéki politikusoknak szót emelni a Heti Tv ügyében is, ahogy ezt tették a Klubrádió kapcsán is.