„Rendkívül hatékonynak” találta a Pfizer/BioNTech oltóanyagát a koronavírus ellen egy izraeli vizsgálat.

A BreuerPress és a HetiTV reggeli hírei 2021.02.16.

Magyarországnak minden oltóanyagra szüksége van, mert az oltás menti meg az életet és a munkahelyeket, az európai vakcinaellátását bizonytalanságai mellett Magyarországon május végéig 3,5 millióval több embert tudnak beoltani, mint egy hasonló méretű EU-s ország, amely csak nyugati vakcinával olt – jelentette ki a miniszterelnök az Országgyűlés idei első ülésén. Közölte: reális esély van arra, hogy április elejére a 2 millió főt is meghaladhatja a beoltottak száma, vagyis minden 60 évnél idősebb regisztrált ember megkapja az oltást. Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában elmondta: a második hullám lefelé tartó szakasza megtorpant, a szakemberek szerint a ragályosabb vírusmutáció miatt ismét emelkedő tendencia jöhet, ezért szükség van az Országgyűléstől kapott felhatalmazás meghosszabbítására, és az eddigi szabályok szigorú és a következetes betartására. Az újranyitásról szólva hangsúlyozta: a kormány nemcsak a „zárva táblát” akarja átfordítani, hanem újra akarja nyitni a gazdaságot és az egész polgári társadalmi életet. Azt akarjuk, hogy erősebben jöjjünk ki a járványból, mint ahogy belementünk – jelentette ki a miniszterelnök, aki az újraindítás feltételének a vakcinát nevezte, a legfontosabb feladatnak pedig azt, hogy a minél több oltást szerezzen Magyarország.

A koronavírus-járvány és a gazdasági válság kezeléséről beszéltek napirend előtt ellenzéki képviselők hétfőn az országgyűlésben. Tordai Bence a Párbeszéd politikusa szerint a koronavírus- járvány és a válság kezelésében rosszul szerepelt a kormány, amely eközben „folytatta eddigi gyakorlatát, a közpénzek széthordását, a közvagyon privatizálását, a hatalom további koncentrálását, a szabadság további csorbítását”. – mondta a képviselő.
Az MSZP társelnöke, Tóth Bertalan arra hívta fel a figyelmet, hogy míg korábban Orbán azt állította, hogy a felelősség a kormányé, később azt áttolta az operatív törzsre, a vakcinabeszerzések ügyét pedig Brüsszelre.

Ezen a héten is a regisztrált idősek és a 60 év alatti, krónikus betegek oltása folytatódik – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője. György István elmondta: a héten négy vakcinával oltanak, a Pfizerével, a Szputnyikkal, az Astra-Zenecáéval, a Modernáéval, és várják a kínai Sinopharm-vakcinát is. A regisztrált legidősebbek a Pfizer és a Szputnyik vakcinát a kórházi oltópontokon kapják meg; a kedden érkező Pfizer-szállítmányból 40 ezer adagot adnak erre a célra. A kijelölt háziorvosi praxisok 8-8 embert szervezhetnek kórházi oltópontokra, ezzel 40 ezer idős ember oltására lesz lehetőség. Ismertette: a felhasználásra már engedélyezett 20 ezer orosz oltóanyagot már nemcsak a budapesti, hanem a vidéki kórházi oltópontokra is kiszállítják. Erre az oltásra a háziorvosok 4-4, 60 év feletti, krónikus betegséggel nem küzdő idős embert választhatnak ki.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt indítja Zuglóban a Momentum Mozgalom a 2022-es ellenzéki előválasztáson – jelentette be Fekete-Győr András. A pártelnök egy hosszabb videón beszélt Hadházy jelöltségéről, amelyben arra is kitért, hogy a képviselő szerinte a korrupció elleni harc védőszentje. „Azt szeretnénk, hogy Zuglónak olyan átlátható, tisztességes és becsületes parlamenti képviselője legyen, mint amilyen Hadházy Ákos” – hangzott el a felvételen.

Az osztrák határszigorítást követően a határátkelés gyorsabbá és rugalmasabbá tételét kéri Magyarország Ausztriától – ismertette a külgazdasági és külügyminiszter, miután határmenti választókerületek országgyűlési képviselőivel egyeztetett. Szijjártó Péter elmondta: a járvány tombol Európában, minden európai állam próbálja védeni polgárai

életét és egészségét, az oltások rendkívül lassú szállítása miatt pedig újabb és újabb szigorító és korlátozó intézkedéseket vezetnek be Európa-szerte. Ausztria az elmúlt hét közepén vezetett be egy olyan szigorítást, ami miatt az oda dolgozni járó magyar ingázóknak is komoly nehézségekkel vagy kellemetlenségekkel kell szembesülniük – fogalmazott.

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatójának tájékoztatása szerint: mielőtt megkezdődik a tervezés, egy rövid kérdőíven kérdezik az újbudaiakat, a BME vagy ELTE itt tanuló hallgatóit és tanárait, az Infoparkban dolgozókat, a Kopaszi gát térségébe költözőket vagy már ott élőket és minden érintettet, mit gondolnak az új villamosvonalról és mi a véleményük a környező közterületek átrendezésének prioritásairól. Vitézy Dávid arra kéri valamennyi érintettet, hogy töltse ki a www.budaifonod.hu weboldalon található rövid kérdőívet, és ha van ismerőse, aki érinthet a beruházás, ossza meg vele is.

Külföld:

Orbán Viktor levélben gratulált Mario Draghinak az Olasz Köztársaság miniszterelnökévé történt kinevezéséhez – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár. A magyar miniszterelnök felidézte: a 2020-as esztendő olyan nem várt megpróbáltatásokat és rendkívüli változásokat hozott magával, amelyek éppen legalapvetőbb értékeinket tették ki a legnagyobb veszélynek: polgáraink biztonságát és országaink stabilitását. Kifejezte meggyőződését, hogy „a nehézségekből megacélozva kerülhetünk ki, és nemzeteinket megerősítve képesek leszünk a bizonytalanságot lendületté formálni”.

A Moszkva és Brüsszel közötti kapcsolatok tudatos lebontásával vádolta meg az Európai Uniót Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután Moszkvában fogadta finn hivatali partnerét, Pekke Haavistót. „Készek vagyunk a problémák megvitatására. Amikor ez megfelel Oroszország érdekeinek is, akkor együttműködünk a klímaváltozás és a környezetvédelem kérdéseiben. De ezeknek a kapcsolatoknak a vázát Brüsszel kezdeményezésére bontották le tudatosan” – mondta a tárcavezető a vendégével közösen megtartott sajtótájékoztatón. Lavrov közölte, hogy tárgyalópartnere felvetette neki Alekszej Navalnij ellenzéki politikus letöltendő szabadságvesztésre ítélésének és a nem engedélyezett tüntetéseken részt vett három európai diplomata ügyét, amivel kapcsolatban kifejtette neki, hogy milyen indokokra támaszkodik az orosz álláspont.

Egy nap alatt több ezer embert visszafordítottak Németországban a Csehországgal és az ausztriai Tirol tartománnyal közös határszakaszon a koronavírus-járvány miatt elrendelt új beutazási korlátozásokra hivatkozva, hétfői kormányzati adatok szerint nagyjából minden második utazótól megtagadják a belépést. Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) fokozottan fertőzőképes mutációinak feltartóztatására elrendelt beutazási korlátozások első bő 24 órája alatt, hétfő reggelig hozzávetőleg tízezer ellenőrzést hajtottak végre a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrség egységei a csehországi és a tiroli átkelőknél. A belépésre jelentkezők nagyjából fele, vagyis ötezer ember nem felelt meg a feltételeknek, ezért őket mind vissza kellett fordítani – ismertette a berlini kormányszóvivői tájékoztatón Steve Alter, a szövetségi belügyminisztérium szóvivője.

Irán eddig sem fejlesztett atomfegyvert és soha nem is fog atomfegyvert fejleszteni –

szögezte le az iráni külügyminisztérium szóvivője. Szaíd Hatibzadeh elmondta: Irán tovább korlátozza a 2015-ös atomalkuból fakadó kötelezettségeit, amennyiben az egyezmény többi aláírója nem tesz eleget az abban foglaltaknak. Hatibzadeh újságíróknak hangsúlyozta: kormányának be kell tartania azt a parlament által nemrég elfogadott törvényt, amely korlátozza a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreinek szabad mozgását Iránban. A február 21-én életbe lépő törvény csak a Teherán által engedélyezett – hivatalosan is nukleáris létesítménynek minősített – telepekre engedélyezné a belépésüket.

Az Egyesült Arab Emírségek bejelentette izraeli nagykövete hivatalos kinevezését. A küldött Mohammed Mahmoud Al Khajah, a Külügyminisztérium egyik vezető tisztviselője, aki Mohammed bin Rashid Al Maktoum sejk, az Egyesült Arab Emírségek alelnöke és miniszterelnöke és egyben dubai uralkodó előtt tette le az esküt. „Nehéz kifejezni azt az örömöt, amelyet ez nekem és a Trump elnök és Jared Kushner vezette csapatnak jelent, akik az Ábrahám-egyezményen dolgoztak” – mondott köszönetet Avi Berkowitz az Emírségeknek Twitteren, aki Donald Trump korábbi elnök közel-keleti békefolyamatokért felelős különleges megbízottjaként szolgált. Az Izrael és az Egyesült Arab Emírségek közötti normalizációs egyezmény aláírása óta eltelt néhány hónapban a felek számos területen kötöttek megállapodásokat.

„Rendkívül hatékonynak” találta a Pfizer/BioNTech oltóanyagát a koronavírus ellen egy izraeli vizsgálat. A legnagyobb izraeli egészségügyi szolgáltató (Clalit)hétfőn ismertté vált jelentése szerint 94 százalékkal csökkent azoknak a száma, akiknek a Pfizer-vakcina mindkét dózisa után tüneteik lettek koronavírus-fertőzés miatt. Továbbá 92 százalékkal esett annak a valószínűsége is, hogy a beoltott embereknél súlyos betegséget idézzen elő a kórokozó. Az izraeli lakosság több mint felét ellátó Clalit 600 ezer, Pfizer-vakcinával beoltott ember esetét hasonlította össze egy olyan 600 ezres – hasonló kórtörténettel rendelkező – csoporttal, akiknek tagjai nem kapták meg a vakcinát. „Egyértelműen megállapítható, hogy a Pfizer koronavírus elleni vakcinája a gyakorlatban is rendkívül hatékony egy héttel a második dózis után, ahogy azt a klinikai vizsgálatokban is jelezték korábban” – mondta Ran Balicer, a Clalit kutatási igazgatója. Hozzátette: az oltóanyag hatékonysága még nagyobb a második dózis beadása után két, illetve három héttel később.

Gazdaság:

A családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárolt újépítésű ingatlanoknál az állam átvállalja az 5 százalékra csökkentett áfát a Gazdaság-újraindítási akcióterv keretében – mondta Zsigó Róbert, a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára. Zsigó Róbert a kormány közösségi oldalára feltöltött videójában kiemelte: 2021. január 1- jével elindult minden idők legnagyobb otthonteremtési programja. Az áfa megfizetése alól azok a családok mentesülhetnek, amelyek legalább egy gyermeket nevelnek vagy várnak, új építésű lakást vesznek vagy generálkivitelezővel építtetnek, illetve igénybe veszik a csok-ot – tette hozzá. A teljesen áfamentes vásárlási lehetőséggel akkor lehet élni, ha az ingatlan alapterülete lakás esetében nem haladja meg a 150, családi ház esetében pedig a 300 négyzetmétert – részletezte.

Időjárás:

Kedden D-ire fordul, de gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Délelőtt borongós, délután is

erősen felhős idő lesz, de kissé vékonyodhat, itt-ott szakadozhat is a felhőtakaró. Az északnyugati megyékben lehet időszakosan hószállingózás, vegyes szitálás, de jelentős mennyiség ott sem várható, másutt pedig csapadékmentes idő a valószínűbb.

Éjszaka átmenetileg csökken, szakadozik, majd hajnalban ismét összezárul, vastagszik a hazánk fölött lévő felhőzet. Hajnalban, az északi határvidéken már lehet hószállingózás és ónos szitálás!

A hőmérséklet jellemző átlaga kedd reggel -7 – -2, kedd délutánm délnyugaton +6, északkeleten – 1, szerda reggel -5 – 0 fok körül alakul.