Dömötör Csaba: Fontos lenne, ha az ellenzék lejjebb kapcsolná az oltásellenes hangulatkeltést

Fontos lenne, ha az ellenzék lejjebb kapcsolná az oltásellenes hangulatkeltést

Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában a járvány elleni védekezésről, valamint a kormányzat döntéseiről, az ellenzéki hozzáállásról beszélt.

Azzal a hírrel kapcsolatban, hogy az EU vezetése a tagjelölt Koszovónak felrótták, hogy izraeli nagykövetségét Jeruzsálembe akarja helyezni, az államtitkár úgy felelt, ez az eset is rámutat arra, a brüsszeli hatóságok sok esetben ott erősködnek, ahol nem kellene, ellenben éppen ott nem erősek, ahol arra szükség lenne. Hozzátette, ez látszik a vakcinák körül is. Született egy döntés a közös beszerzésről, hogy ez mennyire volt helyes, arról majd később kell beszélni. A tagállamok nevében tárgyaló brüsszeli tárgyalóbizottság nem volt kellőképpen erélyes, hiszen az árszempontokat nagyon figyelembe vették, ám az időszempontokat kevésbé. Ezért is fordulhat elő, hogy a nem tagállamok már jóval előrébb vannak az oltottság tekintetében, mint az EU országai. Németországban is pont azt kérdezik, miként fordulhat ez elő, amikor van uniós területen lévő vakcina, uniós gyártáskapacitással. Bár a magyar kormányt sokan kritizálták a más gyártókkal történő tárgyalások miatt, de mára már kialakult egy konszenzus, ami szerint mindegyik vakcina jobb, mint maga a vírus. Az is sajnálatos, hogy a különböző vakcinákkal szemben mindenféle álhírek kaptak lábra, szerencsére a magyar kormány nagyon figyel arra, hogy csak ellenőrzött információkat osszon meg a társadalommal, amit meg is tesz.

A hazai belpolitikai életben az ellenzéki pártok a védekezés ügyében rendkívüli országgyűlési ülést kezdeményeztek, amire a kormánypártok nem mentek el. Dömötör Csaba szerint ez a lépés csak a szokásost hozta, az ellenzék minden lépése kampánycélokat szolgál, így a rendkívüli ülés összehívása. A kormány, a kormánypártok azért nem mentek el, mert nem történt semmilyen olyan rendkívüli esemény, ami ezt kényszerítette volna. A képviselő szerint olyanok kezdeményezték ezt az ülést, akik egyébként a Parlament rendes ülésein nem nagyon szoktak megjelenni. Az államtitkár kifejtette, amennyiben az ellenzéknek a vakcinákkal kapcsolatban kritikájuk van, akkor elsőként a brüsszeli ajtókon kopogtassanak, mert ott kötötték meg a megállapodást. Ha a nyitás kérdésében akarnak megszólalni, akkor a politikus szerint legelőször saját maguk közt kellene megállapodni, hiszen ebben a kérdésben sem egységesek. Az is fontos lenne, ha az ellenzék lejjebb kapcsolná az oltásellenes hangulatkeltést, amit eddig folytattak, ez pedig nagyon káros. Lehet kérdéseket feltenni, lehet kritikával élni, de van egy határ, álhírekre alapozva kampányolni, azt most sem lenne szabad.

Mindezek mellett a kormány végzi a dolgát – mondta el Dömötör Csaba, a legfontosabb, hogy az oltási program rendben menjen végig, minél több vakcina legyen. Most úgy áll a a helyzet – emelte ki, öt oltóanyag kapott itthon engedély, néggyel már zajlik is az oltás. Az egészségügyi dolgozókkal kezdtek, az ő oltásuk lezárult, az idősotthonokban most oltanak, mellette a legidősebbek oltása is megkezdődött. Mindezek mellett a 60 év alatti krónikus betegek is már védőoltáshoz jutnak. Ütemesen halad előre az oltottság, de persze messze nincs még vége, de már százezres a beoltottak száma.

Az államtitkár arra a felvetésre, hogy nem kellene-e a magyar egészségügyben követni az egyházi kórházak összefogásának, fejlesztésének a példáját úgy felelt, van rá szerencsére példa, hogy kórházak kiemelt támogatást kapnak, közel száz kórház részesült ilyenben. A járvány alatt az egészségügy bebizonyította, kképes a legnehezebb helyzetben is példát mutatni. Persze sosem elehet eleget költeni az ágazatra, de látni kell azt is – tette hozzá az államtitkár, az Orbán-kormány nem látott mértékben fordított forrásokat az egészségügyre, arról nem beszélve, nemrégiben fogadták el minden idők legjelentősebb orvosi béremelését. Mellette az ápolók bérét is rendezi a kormányzat.

Mindezek mellett a kormány jelentős támogatást ad a vidékfejlesztésre, ezért is indították el többek között a Magyar Falu Programot, ezekbe sok százmilliárdos pénzeket helyezve. A cél az, hogy a falvak ne néptelenedjenek el, hogy az emberek ott is megtalálják a számításaikat. Mindezeket a támogatásokat, persze nem csak vidéken a járvány ideje alatt is megkapják az emberek, som másikkal együtt, amiket kifejezetten a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak orvoslására hoztak. Persze sokkal jobb lenne, ha az élet már újraindulna, lehetne nyitni, de a politikus szerint minden az oltástól függ, a kellő átoltottsági szint elérésétől.