NATO-főtitkár: az évforduló arra emlékeztet, hogy mindig ki kell állnunk közös értékeink mellett

NATO-főtitkár: az évforduló arra emlékeztet, hogy mindig ki kell állnunk közös értékeink mellett

 Az Auschwitz-Birkenau haláltábor felszabadításának 76. évfordulója arra emlékeztet, hogy mindig ki kell állnunk közös értékeink, a szabadság, a demokrácia és az emberi méltóság mellett – jelentette ki a NATO-főtitkár Twitter-üzenetben .

A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján közzétett üzenetében Jens Stoltenberg kiemelte: „az évfordulón azokra emlékezünk, és azok előtt fejezzük ki tiszteletüket, akik a lehető legembertelenebb körülmények között szenvedtek és haltak meg”.
A főtitkár aláhúzta: ilyen soha többé nem történhet meg.
Mircea Geoana főtitkárhelyettes a NATO brüsszeli székházában tartott szűkkörű, a Zsidó Világkongresszussal partnerségben rendezett megemlékezésen azt mondta, a holokauszt borzalmas kegyetlenségeit nem feledve a szövetségesek egy biztonságosabb, gyűlölet nélküli, és antiszemitizmustól mentes világért dolgoznak. Egy olyan világért, amelyben eltérő háttérrel rendelkező, különböző nemzetiségű és vallású emberek is méltóságteljesen élhetnek.
„Tartozunk ezzel azoknak a millióknak, akik koncentrációs táborokban szenvedtek és haltak meg, és tartozunk ezzel magunknak és a következő generációknak egyaránt” – fogalmazott a NATO főtitkárhelyettese.
Az ENSZ 2005-ben a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította január 27-ét. Ezen a napon szabadították fel a legnagyobb második világháborús náci megsemmisítő tábort Auschwitz-Birkenauban. A nácik milliókat gyilkoltak meg koncentrációs táboraikban. Többségük zsidó volt, de áldozataik között ugyanúgy megtalálhatóak romák, fogyatékosok, homoszexuálisok és másként gondolkodók.