A hétvégén tüntetések Izrael szerte

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2020.10.05.-reggelén

A hétvégén annak ellenére folytatódtak a kormányellenes tüntetések, hogy a héten a koronavírusra hivatkozva be lettek tiltva a tömeg demonstrációk – számolt be a The Times of Israel.

המשטרה בבני ברק נסוגה, בי-ם ניידת נרגמה באבנים מתפללים המשיכו להתקהל בבית כנסת בבני ברק למרות ניסיון המשטרה לפזרם. 13 נעצרו, אך השוטרים נסוגו בהמשך והמתינו עד להתפזרות החסידים. גם בירושלים שוטרים התקשו לאכוף את ההגבלות: תושבים רקדו מולם, אחרים השליכו שקיות שתן ואבנים – שפצעו עוברי אורח

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a koronavírus-járvány második hulláma hosszabb és nehezebb lesz, ezért egyszerre kell végrehajtani átszervezési lépéseket, és növelni az egészségügyi dolgozók teherbíró képességét. Közölte: a Magyar Orvosi Kamara (MOK) hónapok óta bombázta a kormányt a javaslataival, és a kabineten belül is vita volt arról, hogy most, amikor a munkahelyeket, a korábbi bér- és életszínvonalat kell védeni, akkor nem megy-e ezzel szembe egy kiemelt bérrendezés egy csoport esetében. Ezzel kapcsolatban úgy foglalt állást: a járvány nem ellene, hanem inkább mellette szól az orvosbérek nagyarányú rendezésének. „Most összefogásra van szükség, ez az a pillanat, amikor az orvosok bérében áttörő erejű javulást kell elérnünk, és ha összefogunk, együtt újra sikerülni fog” – mondta Orbán Viktor, jelezve azt is, hogy a MOK javaslata alapján kivezetik a hálapénzrendszert. Várakozása szerint januárra sikerülhet minden részletkérdést tisztázni.

 

 

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint minden egészségügyi és szociális dolgozónak jár a legalább 100 százalékos béremelés – mondta a párt országgyűlési képviselője. Varga Zoltán kifejtette, pártja már áprilisban kezdeményezte a bérek megduplázását ezeken a területeken és nem értik a kormány miért várt ezzel fél évet. Hangsúlyozta, örülnek annak, hogy végül a kabinet is belátta a béremelés elkerülhetetlenségét, ugyanakkor szerintük azt öt feltétel teljesülése mellett kell végrehajtani.

A koronavírus-fertőzés korai szakaszában kedvezőek a tapasztalatok a favipiravir hatóanyagú gyógyszerrel – nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa. Szlávik János kiemelte: a favipiravir egy influenza kezelésére használható gyógyszer a Távol-Keleten, Magyarországon jelenleg kórházi körülmények között lehet adni a betegeknek. Azt mondta: Magyarországon elegendő mennyiség áll rendelkezésre belőle a betegek ellátására, de nemsokára itthon is megkezdődik a gyártása. Hozzátette: adagolása a testsúlytól függ, naponta több tablettát kell beszedni. Úgy tűnik, nagyon kevés mellékhatása van, viszont gyorsan hat, a korai stádiumban kezelt betegeknél hamar elmúlik a láz és jobban lesznek – mondta.

 

Díjfizetés nélkül, tizenöt napos átfutási idővel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) törölhette volna a reptéri vonaljegyeket a jegyautomatákból – írta Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója. Vitézy Dávid a közösségi oldalon tette közzé a BKK Zrt. igazgatósági elnökének, Draskovics Tibornak írt levelét, amelyben az áll: a társaságnak díjfizetés nélkül, tizenöt napos átfutási idővel joga lett volna a 100E autóbusz koronavírus-járvány megjelenését követő leállítása után – vagy éppen előzetesen – a reptéri vonaljegyek költségmentes törlésére az automaták kínálatából. „A terméket mégis fél éven át, egészen most októberig nem távolították el a kínálatból és közleményük szerint ezután is csak indokolatlan költséggel tették” – fogalmazott Vitézy Dávid, aki a 2013-ban a BKK akkori vezetőjeként aláírta a 300 új jegyautomata telepítésére és

Háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal indul, majd azonnali kérdések hangozhatnak el két órában. A képviselők kedden az aradi vértanúkra emlékezéssel kezdik az ülésnapot, a napirend előtti felszólalásokat követően pedig hét előterjesztésről döntenek. A parlament több nemzetközi szerződés kihirdetése után a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) idei költségvetését is módosíthatj. A szavazások befejeztével öt indítványról tartanak általános vitát. Egyebek mellett terítékre kerül az állattenyésztők napjának kijelöléséről szóló kormánypárti előterjesztés, valamint a kabinet energetikai tárgyú törvénymódosító javaslatai is. A parlament őszi ülésszakjának második ülése október 12-én, hétfőn ér véget, amikor a képviselők újra két órában tehetnek fel azonnali kérdéseket a kormány tagjainak.

Többek között kétlépcsős bérfejlesztést, az intézmény jövőjéről szóló, átfogó egyeztetést, valamint az egyetemi épületek blokádját szervezők büntetlenségét ígérték a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetői abban az esetben, ha azonnal befejeződik az intézmény dolgozóinak sztrájkja és október 7-ig az épületek blokádja. Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár közösen jegyzett nyílt levelükben arra emlékeztetik az SZFE polgárait, hogy az egyetem eddigi történetének legnagyobb fejlesztése előtt áll, amely reményeik szerint nemzetközi értelemben is a legjelentősebb művészeti felsőoktatási intézmények közé emelheti az intézményt. „Az egyetem megújítását 155 éves hagyományunkra alapozva, az intézmény közelmúltjának eredményeit is megtartva kell közösen elvégeznünk. Ennek előfeltétele a jelenlegi válsághelyzet mielőbbi megoldása annak érdekében, hogy megkezdődhessen az egyetem jövőjéről szóló párbeszéd” – fogalmaznak. Novák Emil és Szarka Gábor az SZFE fenntartójával egyeztetve ezért felajánlják, hogy az egyetem főállású munkavállalói szeptember 1-jétől egységesen 10 százalékos bérfejlesztésben részesülnek oly módon, hogy a megemelt összeget a 2020. decemberben utalt fizetésükkel együtt kapják meg a teljes, négyhónapos időszakra vonatkozóan.

A szavazatok több mint 60 százalékával, 111 vokssal a néhai Bogdán László öccsét, Bogdán Gyulát választották meg polgármesternek Cserdiben Vasárnap több településen is időközi polgármester-választást tartottak. Többek közt a baranya megyei Cserdiben, ahol a júliusban tragikus hirtelenséggel elhunyt Bogdán László halála miatt járulhattak az urnák elé az ott lakók.

 

Külföld:

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a koronavírus-járvány elleni küzdelem tudományos eredményei reményt adnak arra, hogy már karácsonyig jelentősen változik a helyzet, de addig „rázósnak bizonyulhat az út”. Johnson a BBC közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: hisz abban, hogy a következő hetekben és hónapokban a tudomány érdemi változásokat ér el, legyen szó a vakcina kidolgozásáról vagy a koronavírus-szűrések technológiájáról. Hozzátette: lehetséges, bár nem száz százalékig biztos, hogy még az idén komoly előrelépést sikerül elérni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyag kifejlesztésében. Johnson határozott nemmel válaszolt arra a riporteri kérdésre, hogy nem állhat-e fenn akár még évekig egy olyan helyzet, amelyben egymást követik a járványhelyzet miatt elrendelt, megszüntetett majd ismét bevezetett korlátozások.

 

Vasárnap is dörögtek a fegyverek a Kaukázusban; azeri közlés szerint örmény támadás érte Azerbajdzsán második legnépesebb városát, míg örmény állítás szerint az azeriek ismét nehéztüzérséggel lőtték Hegyi-Karabah székvárosát, Sztepanakertet. Az azeri külügyminisztérium közölte: rakétatámadás érte Örményország irányából Gandzsa városát, és a katonai csapásban meghalt egy civil, négy másik pedig megsebesült. Örményország tagadta, hogy hadereje a várost támadta volna, de Hegyi-Karabah vezetője azt mondta, csapataik megsemmisítettek egy légibázist az azeri városban. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap este ismét azonnali tűzszünetre szólította fel a szembenálló feleket, és világossá tette, hogy Moszkva kész segítséget nyújtani, hogy megoldást találjanak a konfliktusra az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezeten keresztül. A moszkvai külügyminisztérium közleménye szerint Lavrov beszélt örmény kollégájával, akinek aggodalmát fejezte ki a halálos áldozatok számának emelkedése miatt.

 

Az amerikai elnökválasztás előtt egy hónappal a Demokrata Párt jelöltjének, Joseph Bidennek tíz százalékponttal nagyobb a támogatottsága, mint a Republikánus Párt jelöltjének, Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnöknek – derült ki a Reuters hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató felméréséből, amelynek eredményét

 

vasárnap tették közzé. Az egész Egyesült Államokra kiterjedő közvélemény-kutatást, amelynek hibahatára plusz-mínusz öt százalékpont, október 2-án és 3-án végezték, azután, hogy kiderült, az amerikai elnök megfertőződött a koronavírussal. A felmérés szerint a megkérdezettek 51 százaléka választaná amerikai elnöknek Bident. A hivatalban lévő elnök támogatottsága 41 százalék. A tíz százalékpontos előny a hibahatáron belüli értékkel és 1-2 százalékponttal magasabb, mint az elmúlt hetekben.

 

A hétvégén annak ellenére folytatódtak a kormányellenes tüntetések, hogy a héten a koronavírusra hivatkozva be lettek tiltva a tömeg demonstrációk – számolt be a The Times of Israel. Napközben békés hangulatban teltek a tüntetések és több helyen még a távolságtartást is igyekeztek betartani, azonban este Tel-Avivban eldurvult a helyzet és dulakodások is történtek a tüntetők és a rendőrök között. Az izraeli rendőrség közölte, hogy 38 embert kellett előállítani a közrend megsértésért valamint, mert többen megtámadták a rendőröket. A tüntetők szerint a hatóságok „túlságosan keményen léptek fel” és több felvételen az látszik, hogy a rendőrök ellökik és megütik a demonstrálókat. Az este során könnyebben megsebesült Ron Huldai Tel-Avivi polgármester is. A tüntetéseken egyébként részt vett több baloldali és centrista parlamenti képviselő is.

Gazdaság:

A harmadik negyedévi adatok szerint már helyreállt az ingatlanforgalom a magyar piacon, a Duna House elemzése szerint ebben a három hónapban ugyanannyi, mintegy 38 ezer adásvétel volt, mint tavaly július-szeptemberben. A társaság az év utolsó negyedévében is kiegyensúlyozott piacot és a tavalyival megegyező aktivitást vár, amely 34-35 ezer adásvételt jelenthet. A Duna House adatai szerint szeptemberben országosan 12 708 ingatlan cserélt gazdát, valamint 75 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitelt vettek fel a vásárlók. Közölték, szeptemberben ugyan elmaradt az ingatlanforgalom az egy évvel korábbihoz képest mintegy 5 százalékkal, de az egész negyedévet nézve már nyoma sem volt a korábbi visszaesésnek, és a piac az egy évvel ezelőtti intenzitást mutatja.

 

Időjárás:

Hétfőn ismét erős déli szél támad. Változóan, időről-időre erősen felhős időre van kilátás átmeneti napos időszakokkal. A délutáni időszakban elszórtan, főként az ország keleti és északi felén zápor, zivatar is kialakulhat. Marad a megszokottnál enyhébb idő.

Éjszaka, nyugaton gyengén felhős-csillagfényes, míg keleten zömében erősen felhős idő ígérkezik. Ott kezdetben még lehetnek szórványosan esők, majd csökken a csapadékhajlam. Legyengül a

page4image42511040 page4image42501440 page4image42514496

légmozgás.

A hőmérséklet jellemző átlaga hétfő reggel északnyugaton 10, délkeleten 17, hétfő délután északnyugaton 20, délkeleten 26, kedd reggel nyugaton 8, délkeleten 15, kedd délután nyugaton 18, keleten 21 fok körül alakul.