Magyarország életét, a gazdaságot folyamatosan működtetni kell

Magyarország életét, a gazdaságot folyamatosan működtetni kell

Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az ország gazdaságáról, a kormányzati segítségekről.

 

A magyar kormánynak nehéz feladatai vannak a koronavírus-járvány kapcsán, hiszen egyszerre kell óvni az emberek életét, egészségét, másrészt pedig meg kell őrizni a munkahelyeket, valamint nem szabad elengedni az ország költségvetését. Az teljesen egyértelmű, hogy a járvány elleni védekezés eszközei negatív hatással vannak a gazdaságra, ha a kormány ugyanolyan döntéseket hozna, mint amiket tavasszal, akkor azt a gazdaság nem bírná el. Ám akkor, ha csak és kizárólag a gazdaság szempontjait venné figyelembe, akkor az emberek egészségét nem lenne képes megvédeni. Arról nem beszélve, hogy a költségvetés tűrőképessége is véges, hiszen egyfelől folyamatos támogatásokat kell nyújtani az egyes területeknek, másfelől viszont a bevételek nem úgy teljesülnek, mint ahogy azt tavaly tervezték, ezért most egy egyensúlyi állapotot kell létrehozni. A legelső és legfontosabb szempont, hogy az egészségügyi védekezésnek tegyen eleget az ország, mindezt úgy, hogy ez a lehető legkisebb negatív hatást teszi a gazdaságra, miután Magyarország életét, a gazdaságot folyamatosan működtetni kell. Mindent meg kell adni még a gazdaságnak is, mert ez jelenti az életben maradás, a gyors újraindulás esélyét.

Arra a kérdésre, hogy ki jelenleg a mostani válság legnagyobb vesztese, a szóvivő elmondta, a turizmus az, amelyik a legjelentősebb veszteségeket szenvedte el, ezen belül a budapesti turizmus. Magyarország turisztikai bevételei, amelyek egyébként meghaladják az ezermilliárd forintot egy átlagos évben, ennek a bevételnek több mint a fele származik a fővárosi turizmusból. A bevételek negyede kötődik a Balatonhoz, a maradék egynegyed pedig az ország más területeihez. Arról nem beszélve, hogy a jelentős budapesti bevételnek a 93 százalékát a külföldiek aktualizálják. Nyáron, amikor még nem léptek életbe a határátlépési korlátozások, nem robban fel a budapesti turizmus, azaz nem jöttek a vendégek. A kormány szerint, ahol ennyire beazonosítható a probléma, ott célzottan kell segíteni. A magyar csalások általánosságban átvészelték ezt az időszakot, természetesen kell külön segítséget nyújtani, ahol a keresők a veszélyben lévő iparágakban dolgoznak.

A nagy gazdasági világválságot például az USA úgy élte túl, hogy a kormány elkezdett pénzt önteni a gazdaságba, ennek tanulságaként hozott meg a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs javaslataira számos fontos döntést.

A kormány meghosszabbította a hitelmoratóriumot is, ennek kapcsán Farkas Örs elmondta, amikor tavasszal határozott először erről a kabinet, akkor úgy remélték, a járvány okozta válság egy hullámos lesz, így elegendő lesz ez az év a családoknak a felkészülésre. Ám sajnos a járvány második hullámának a gazdaságra gyakorollt negatív hatásai bejöttek, amiket tavasszal nem lehetett megjósolni, ezért kellett a moratóriumot meghosszabbítani.

Az EU-ban foglalkozni kezdtek a rövidtávú lakáskiadás szabályozásával, már azért is, mert sokan ettől remélik azt is, hogy az egekbe emelkedő lakásárak esni fognak. A szóvivő megjegyezte, itthon ez elsősorban Budapestet érinti, az elmúlt években a kerületek próbáltak a saját hatáskörükben intézkedni a lakóközösségek védelme érdekében. Úgy kellene működni egy ilyen egyébként profitábilis vállalkozásnak, hogy ha valaki működtet egy ilyet, lakásokat ad ki, akkor a bevételéből kompenzálja azokat, akik az adott társasházban az Airbnnb-s lakáskiadás elszenvedői. Hozzátette, nem biztos, hogy lehet és érdemes egységes rendelkezéseket kiadni az EU-ban.

Farkas Örs beszélt az Európai Bizottság új migrációs javaslatáról, amiből kikerült a kvóta kifejezés, ami üdvözlendő. Ám a migrációt tekintve, látni kell azt is, a nyugat-európai országok akár évtizedekkel ezelőtt hoztak döntéseket, ami meghatározza a társadalmi összetételüket is, berendezkedésüket, majd úgy gondolták, ezt lehet alkalmazni a közösség többi országában is. Magyarország, szerencsére nem egyedül, nem kívánta ezt alkalmazni, ám az is biztos, a nyugati államok úgy vannak ezzel, addig nyomják az elképzelésüket, amíg a többiek nem alkalmazzák azt, ami – tette hozzá a szóvivő, náluk sem vált be.

Visszatérve a lakáspiacra, Farkas Örs kijelentette, a kormány az elmúlt években több olyan döntést hozott a családok érdekében, amelyek a lakásépítést, az új lakások vásárlását ösztönözte, ezt folytatni kell, ehhez most a válság idején az eddigi húzóágazatnak, az építőiparnak is segítséget kell adni. Mert például az irodapiacra is hatással van a járvány, ami átalakítja az ingatlanvilágot. Egy biztos, az építőipart helyzetben kell tartani.