Bizakodva kell tekinteni a jövőre, mert nem szabad, hogy az emberi lélekben kár keletkezzen ezekben a napokban
Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Parlament tegnapi nyitónapjáról, a miniszterelnök cikkéről és beszédéről is beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában.
Az Országgyűlés tegnapi nyitónapján a képviselők is maszkban ültek, ami nem volt kényelmes, de ez fontos volt, hiszen védekezni kell a járvány ellen, miután még nem áll rendelkezésre vakcina a vírus ellen. A politikus szerint az országgyűlési képviselőknek is be kell tartani az előírt védekezési formákat.
Ezen túlmenően a politikus megjegyezte, az egészség védelme a legfontosabb, ahogy azt a kormányzat is mondja, de figyelni kell a gazdaságra, hiszen ha az leáll, akkor annak is lehetnek következményei. A magyar kormány célja, hogy a munkahelyek megmaradjanak, ott ugyanolyan minőségű munka folyjék, mint a járvány előtt. Bizakodva kell tekinteni a jövőre, mert nem szabad, hogy az emberi lélekben kár keletkezzen ezekben a napokban.
Bajkai István közreműködött a Kovács Dénes emlékére szervezett koncerten. Mint megjegyezte, nagy megtiszteltetésnek vette, hogy fővédnöke lehetett ennek az eseménynek. Kovács Dénesről elmondta, a Rákosi diktatúra legerősebb évében sikerült megnyernie, ám a kiváló zenész úgy döntött, hogy mégis hazajön Londonból. Utána a Zeneakadémia tanára lett, később rektora is lett az intézménynek. Kiváló zenészeket nevelt it, akik megírták róla, sikerült egy nagyszerű intézményt létrehoznia, ahol csak és kizárólag a művészetre koncentráltak. Az ő vezetése alatt szűnt meg a zeneakadémisták katonai behívása, megszűntek az ideológiai tárgyak, létrehozta a különleges tehetségek osztályát, nagyszerű hangszereket sikerült beszereznie, amikkel a mai napig is gyakorolnak a zeneakadémiai hallgatók. Megjegyezte, ez az est elsősorban családi ünnepnek indult, hiszen a politikus felesége Bonnyai Apolka zongoraművész Kovács Dénes unokahúga.
Bajkai István, mint a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke megjegyezte, az ökölvívás nem áll messze a művészettől, bár sokan igyekeznek lekicsinyelni ezt a sportágat.
A miniszterelnök a hétvégi Magyar Nemzetben írt egy hosszabb cikket, amit szóban folytatott a hétfői parlamenti ülésen. Orbán Viktor kiemelte a baloldal és a jobboldal közti különbségeket. Véleménye szerint a jobboldal számára a család, a nemzet egysége a legfontosabb, ezzel ellentétben a baloldal a nemzetközi intézményekben hisz, elfogadják a migrációt. A baloldali kormányok intézkedéseit megnézve pedig ki lehet jelenteni, ők nem támogatták a családokat. Arról nem beszélve, a migráció támogatásával éppen a családellenes politikát erőltetik. Egy kevert, biztonság és önállóság nélküli társadalomban gondolkodnak. Ezeket a különbözőségeket hangsúlyozta a miniszterelnök, akinek az volt a célja, hogy ezeket 2022-re tekintve kiemelje.