Az emberek azt várják el, hogy az ország is működjön

Az emberek azt várják el, hogy az ország is működjön

Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában értékelte a legújabb kormányzati intézkedéseket.

A politikus elmondta, a tegnapi nap folyamán a Fidesz-KDNP egy közös frakcióülést tartott, a legfontosabb téma természetesen a koronavírus-járvány elleni küzdelem volt. A járvány első hullámát Magyarország nagyon sikeresen vette, de közben itt a másidik hullám is, így például a Parlament őszi ülésszakán is leginkább ennek a jegyében kell döntéseket hozni, hiszen egy vékony mezsgyén mozogva kell egyszerre megvédeni az embereket, miközben az ország működőképességét is biztosítani kell. Hozzátette, látható, a magyar egészségügy az első hullám, a nyár alatt egy olyan felkészülésen, átalakuláson ment keresztül, rengeteg forrás is érkezett, mára kijelenthető, az eszközök rendelkezésre állnak, ha súlyosbodna a helyzet. Mindezek mellett a kormány tegnap intézkedéseket is bejelentett, amelyek nem olyan radikálisak, mint amikről tavasszal határoztak, hiszen az emberek azt várják el, hogy az ország is működjön. Ám az is igaz, a most bejelentett szabályokat viszont keményen számon fogják kérni, szankcionálással együtt. Nacsa Lőrinc kijelentette, ezek az intézkedések elegendőek lesznek, de csak abban az esetben, ha mindenki betartja. A kormányzat folyamatosan elemzi a helyzetet, az Operatív Törzs, a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs folyamatosan ülésezik, a kormányzat azt kéri mindenkitől, tartsa be mindenki az előírt szabályokat.

A teszteket a kormány tegnapi döntése nyomán hatósági árral lehet eladni, ez 19500 forint, az ellenzék ugyanakkor azt mondja, ingyenessé kellene ezeket tenni. Arra a kérdésre, hogy ezt miért nem lépi meg a kormányzat, a képviselő úgy felelt, ha valaki megbetegszik, akkor a tesztek ingyenesek, ezt az állam biztosítja. Szeptember 1-én hozott rendeletet a kormány, ha valaki külföldről jön haza és nem szeretné a karantént betartani, akkor ezt két negatív teszttel kiválthatja, ez pedig pénzbe kerül, ennek állapította meg a hatósági árát a kormány. de ugyanennyibe kerül annak is, aki tünet és kontaktkutatás nélkül dönt úgy, szüksége van a tesztre.

Egy fővárosi alapítványi iskolában a szülők anyagilag járultak hozzá, hogy mindenkit, diákokat, tanárokat teszteljenek le. Arra a kérdésre, hogy nem lehetne másutt is ezt megtenni, állami segítséggel, ahol erre a szülőknek nincs pénze, hiszen így gócpontokat lehetne felszámolni, a politikus úgy felelt, minden egyes nap érkeznek megkeresések az oktatási kormányzathoz. Iskolákból kérik, hogy engedjék meg egy-több osztálynak az átállását a digitális oktatásra egy rövidebb időre. Minden ilyen jelzés után kontaktkutatás zajlik, ahol szükség esetén ingyenesen tesztelnek.

A Parlament őszi ülésszakán egyelőre nem készülnek az online munkára, mert ehhez alkotmánymódosításra van szükség, a képviselőknek folyamatosan kell ülésezni, mert az ország, az emberek szempontjából fontos döntéseket kell hozni. Hétfőtől kezdve indul a plenáris ülés, de már a bizottságok üléseznek.

Az Európai Néppártnak a KDNP tagja, a Fidesz egyelőre felfüggesztette tagságát. Az EPP ősszel ülésezik online módon, de itt nem lesz szó a nagyobbik kormánypártról, mert a titkos szavazást nehezen lehet biztosítani. Az is látszik, az EPP elnökének a Fidesz kizárására vonatkozó javaslata mögül egyre többen állnak ki. Mindezek mellett a pártcsalád ülésén lesz miről beszélni a járvány kapcsán is, hiszen az kijelenthető, az Európai Unió nem vizsgázott jól eddig, a válságra a tagállamok válaszoltak, pedig a közösségnek gyorsan kellene reagálnia. Hozzátette azt is, amikor az EU folyamatosan veszít a versenyképességéből, akkor nem más, ráadásul szövetséges államokat kellene kioktatnia, helyette inkábba legszorosabb szövetségi politikára kellene törekedni. Magyarország ezt elutasítja, ezt elsősorban az amerikai és izraeli kapcsolatokra értette.