Frölich Erikával Ki távo hetiszakasz

“És lesz, mikor bemész az országba, melyet Örökkévaló I.tened ad neked birtokul és elfoglalod azt és letelepszel benne. Akkor vegyél a föld minden gyümölcsének zsengéjéből, melyet betakarítasz országodból, amit Örökkévaló I.tened ad neked, tedd kosárba és menj arra a helyre, melyet kiválaszt Örökkévaló Istened, hogy lakoztassa ott nevét“ (26:1-2).

A zsengék bemutatásának előírásával kezdődik a szidra, vagyis olyan micvával, amely Izrael földjéhez kapcsolódik, érthető, hogy számos kommentár az Országban való letelepedésről szól a fenti versek kapcsán.

Az Or HáHáim szerint „Izraelnek csak akkor lehet teljes az öröme, ha letelepszik az Országban. Ezért is kezdődik a szöveg a vehájá (és lesz) szóval, mert arról mestereink megállapították, hogy a szimhá(öröm) kifejezése. Ahogy a zsoltárban (126: 1-2) olvassuk: „Amikor az Örökkévaló hazavezette Cion foglyait…szánk megtelt nevetéssel, nyelvünk ujjongással“.

“És lesz, mikor bemész az országba, melyet Örökkévaló Istened ad neked birtokul és elfoglalod azt és letelepszel benne“ (26:1).

Természetesen a cionista rabbiknak is különösen fontos az Ország elfoglalásáról szóló rész. Bölcseink szerint nem véletlenül fogalmaz egyes számban a Tóra, hanem azt akarja megtanítani, hogy az Országba felmenni (alija) és birtokba venni azt, minden zsidóra egyénileg vonatkozó (hovát gever/guf) micva.

A tórai szöveg nem egyszerűen „országról“, hanem „országodról“ szól: „Akkor vegyél a föld minden gyümölcsének zsengéjéből, melyet betakarítasz országodból…“ (uo. 2.), amiből arra következtetnek mestereink, hogy csak azáltal vesszük birtokba az Országot és lesz minden értelemben a miénk, ha kemény, verejtékes munkával megműveljük azt.

Lehet festeni zöldséggel, ültetni műföldbe, akár otthon is fel

lehet készülni, hátha egyszer…

Lehet festeni, nyomdázni akár magával a zöldséggel

Csoportosíthatóak pl színek szerint

Lehet játszani zöldségest

Ültessetek otthon mini zöldségeket, virágokat papírból, műanyagból vagy akár valódiakat.

“És lesz, mikor bemész az országba, melyet Örökkévaló Istened ad neked birtokul és elfoglalod azt és letelepszel benne“ (26:1).

A kommentár abból indul ki, hogy az Ország földjét megművelő emberek érthető módon gyorsan eljuthattak addig, hogy úgy érezzék, a sikeres termés kizárólag a kezük munkájának köszönhető.

Rabbi Jichak Arama: „A zsengék előírása többek közt azt a célt szolgálta, hogy felismerjék a fenti versben („az országba, melyet Örökkévaló Istened ad neked“) elrejtett igazságot: Izrael egyedüli tulajdonosa az Örökkévaló, és a föld minden áldása is Tőle van.” Vagyis eljuthatunk a helyes következtetésig: a valódi, mély ragaszkodás és szeretet istenfélelemre nevel, aminek az egyik „hétköznapi“ szinonimája a szerénység.

A hetiszakasz tele van nehéz tartalmakkal, most kerülnek sorra az ún. feddések (toháhá) is. Annak reményében készülhetünk, hogy Ezra szerint (Megilla 31b) mennek majd a dolgok, és a súlyos szöveg olvasásával megszabadulunk a lassan mögöttünk hagyott év minden nehézségétől (átkától). A tóraolvasás ilyenkor rendhagyó módon zajlik, mert nem hívunk fel senkit, hanem a jáámod mi sejirce (jöjjön fel, aki akar) felhívásra leggyorsabban reagáló testvérünk vállalja magára a feddések terhét.

A Nit’ai Gavriel (Rabbi Gavriel Zinner) különböző szokásokat említ a toháhá olvasása kapcsán. Szól többek közt arról, hogy aki felmegy (alija) a tóraolvasó asztalhoz, igyekezzen a megtérésre vonatkozó gondolatokkal megtenni az odavezető utat. Ne menjen fel olyan, aki rossz viszonyban van a tóraolvasóval (baál kore), azért se, mert a felolvasónak szigorúan tilos az olvasás során arra gondolni, hogy valakire „szálljanak rá” az átkok.

Elterjedt szokás, hogy a szöveget gyorsan és halkan olvassák, ügyelni kell, hogy ez ne menjen az érthetőség rovására. Ritkábban (soha nem láttam ilyet) előfordulhat, hogy kifejezetten hangosan mondják el a feddéseket, hogy ezzel is a megtérés (tesuvá) felé indítsák el a jelenlévőket.

Egy másik hagyomány szerint a felolvasás előtt elhangzik ez is: „Ne hárítsd el, fiam, az Örökkévaló intelmét, és ne állj ellen a dorgálásának. Az Örökkévaló megfeddi azt, akit szeret, mint apa a fiát, akinek jót akar” (Mislé 3:11-12).

A régi vallási tanítások négy pilléren álltak:

Tanít – először tanítani kell a gyermekeket, hogy elvárhassunk tőlük bármit Fedd – rámutat a rosszra, hogy felismerjük és elhagyjuk –

Megjobbít – megállít a bűn útján,
Nevelési igazságtudat– I.ten törvényeiben való magabiztosság

Mára ez így kissé elavult, azonban a feddés, mint eszköz jelen van. Bármennyire kétségbe vonjuk mára gyakori használatának szükségességét, hatása kétségtelen, s sajnos az is, hogy sokszor ráfér népünkre, magunkra is.

„Áldott lesz a városban és áldott lesz a mezőn” (28:3).

A Talmudban (Bává Meciá 107a) tanuljuk ezzel a verssel kapcsolatban: (mit jelent az, hogy) „áldott lesz a városban – legyen a házad közel a zsinagógához”. Rabbi Báruh Epstein értelmezte a talmudi kijelentést: „ha az ember otthona a zsinagóga közelében van, elég gyorsan odaérhet, hogy benne legyen az első tízben, és még ha százan is jönnek utána, akkor is nagyobb az ő jutalma”.

Ez igaz, de azért mestereink mondtak még egy indokot: ha az ember otthona a zsinagóga közelében van, akkor naponta látja azt és könnyebben emlékezteti magát, hogy a megélhetésért folytatott fáradalmain túl I.ten és a közösség felé is vannak tartozásai.

„És lesz, ha nem hallgatsz Örökkévaló It.ened szavára, hogy megőrizd és megtedd mind a parancsolatait és törvényeit, melyeket én ma neked parancsolok, akkor rád jönnek mind ez átkok és elérnek téged”(28:15)

Két alkalommal olvasunk évente feddéseket, egyszer ezen a szombaton, a másikat Behukotáj szidrája (3Mózes 26-27) alkalmával. A két toháhá között van különbség, a már olvasott feddéseket többes, míg a mostani „adagot” egyes számban kapjuk. Az első a salamoni Szentély pusztulásának okairól, szükségszerű bekövetkezéséről szól, míg a második a heródesi Szentély lerombolására utal.

A Rámbán ezt annyival toldja meg, hogy az első esetben aránylag rövid, hetven évig tartó gólesz (számkivetettség) lett Izrael osztályrésze, a második viszont jóval hosszabb, hiszen napjainkban is tart.

Mose Avigdor Amiel, Antwerpen és Tel Aviv egykori rabbija elemezte a két feddés eltéréseit. „Vallási bíróság két esetben szabott ki botütést büntetés gyanánt: ha valaki áthágott egy tiltó parancsolatot (bálványt készített), vagy ha nem volt hajlandó teljesíteni egy tevőlegest (tfilint tenni).

A tiltó micva áthágója minden esetben 39 botütést kapott, míg a parancs teljesítését megtagadót addig ütötték, míg abba nem hagyta az ellenállást és hajlandó volt végrehajtani a micvát, vagyis kaphatott egy, de akár száz botütést is, kizárólag rajta múlt, hogy meddig verik.

Az első esetében minden csapással közelebb került az engeszteléshez, azonban a tétlenségével vétkező minden ütéssel egyre jobban magára vonta I.ten haragját, hiszen véget vethetett volna a fájdalmas folyamatnak, csak makacssága okozta a testi fenyítés folytatását”.

E ponton kell emlékeztetni arra, hogy az első Szentélynek a bálványimádás, a szexuális kicsapongások, illetve a vérontás bűnei miatt kellett vesznie, vagyis egytől- egyig tiltó parancsolatok figyelmen kívül hagyása volt a nemzedék bűne, ezért a büntetés ideje – hasonlóan a botütésekhez – rögzített, (hétévtizedes) volt. A második viszont az indokolatlan gyűlőlködés, vagyis az egymás iránti szeretetünk nem gyakorlása miatt ért minket, és mivel különösebb előrelépés nem tapasztalató azóta sem, ezért a büntetés napjainkban is tart.

“De az egyiptomiak rosszul bántak velünk és sanyargattak minket és nehéz munkát róttak ránk (26:6).

A héber szöveg úgy is érthető, hogy “az egyiptomiak rosszá tettek minket”, vagyis káros hatást gyakoroltak őseinkre.

Rav Slomo Amar írja: “olvasunk a Tórában arról, amikor Jákob eljött Izsákhoz, hogy trükkös módszerrel megszerezze az áldást: “Izsák megérezte ruhája illatát (1Mózes 27:27).

Bölcseink szerint a “ruhák” (begádáv) kifejezést úgy kell olvassuk “bogdáv” (hitszegés), ami azt jelenti, Izsák megérezte, hogy előtte álló fiának lesznek olyan leszármazottjai, akik érdemtelenek az áldásra. Ha így van, akkor a Tóra miért használja mégis a ruha kifejezést? Rav Amar szerint, mert azt sugallja, hogy Jákob érdemtelen utódainak hitszegő magatartása nem velük született, hanem olyan mint egy ruha, amely eltakarja viselőjének igazi természetét. Ugyanígy az egyiptomiak nem alapjaiban változtatták meg őseinket, káros hatásukat, mint egy ruhát, le lehetett venni.