A BreuerPress és a HetiTV hírei 2020.09.02.-reggelén
Egy örömteli közleménnyel kezdjük mai Híradónkat: a Vodafone távközlési céggel történt megállapodás alapján tegnaptól a HETI TV adása a VODAFONE teljes országos hálózatában elérhetővé vált az 556-os csatornán. Így a Telekom és és Digi országos hálózata után a Vodafone új, és a UPC korábbi előfizetői is követhetik a HETI TV műsorát, hetente hét nap, naponta 24 órában.
A kormány a lehető legtöbbet megteszi annak érdekében, hogy ez a tanév is úgy induljon – még ha szokatlan körülmények között is -, ahogy az eddigiek: fizikai és anyagi értelemben egyaránt biztonságban – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Bács-Kiskun megyei Ágasegyházán. Novák Katalin a község sportcsarnokában tartott tanévnyitón azt mondta: a kormány minden évben igyekszik könnyíteni a tanévkezdés nehézségeit, ezért a nyári szünetben 800 településen összesen 80 ezer gyerek vehetett részt napközis Erzsébet-táborban, a szeptemberben esedékes családi pótlékot pedig már megkapták a családok. Ingyenesen biztosítják a négyezer általános iskola minden évfolyamán az összesen 13,5 millió tankönyvet – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
A fővárosi sávlezárások azonnali megszüntetését javasolja továbbra is Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, valamint valódi konzultációt az emberekkel, és a döntés alapos szakmai előkészítését. Az államtitkár Twitter-oldalán képeket tett közzé a reggeli forgalomról, amelyekhez kapcsolódóan azt írta: „autósok dugóban, biciklisáv üres, kereszteződésben káosz.” „Autóval járni nem deviancia!” – tette hozzá. Fürjes Balázs pénteken levélben arra kérte Karácsony Gergelyt, hogy szüntesse meg a Nagykörúton, az Üllői út belső szakaszán és más forgalmas budapesti főútvonalakon „a budapestiek megkérdezése, a beígért társadalmi párbeszéd nélkül és szakmai hatástanulmányok hiányában”, kísérleti jelleggel kialakított ideiglenes sávlezárásokat, valamint „fejezzék be az autósüldözést”, az autóval közlekedők megbélyegzését és elítélését.
A Demokratikus Koalíció kiáll a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói és tanárai mellett – közölte a párt főpolgármester-helyettese. Gy. Németh Erzsébet online sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy keddi hatállyal az intézmény vezetői és szenátusa is lemondott, mivel véleményük szerint az intézmény fenntartását átvevő alapítvány „minden alapvető jogkörétől megfosztotta” őket. A politikus úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt napokban a „látszatra sem adva végezte ki” az egyetemet. A kormányfőt nem érdekelte, hogy a nemzet legnagyobb művészei nevelkedtek itt, hogy ez a magyar kulturális élet talán legfontosabb és legmagasabb szintű műhelye – tette hozzá.
Karitatív akció indítását jelentette be az MSZP elnöke, frakcióvezetője: a szocialisták 10 millió forinttal segítik a tanévkezdésben az arra rászoruló családokat. Tóth Bertalan úgy értékelt, a kormány nem segíti a családokat az iskolakezdésben, holott a koronavírus-járvány miatt százezrek veszítették el az állásukat, családok maradtak jövedelem nélkül. Hozzátette: az MSZP korábban már javasolta, hogy a kormány hosszabbítsa meg a munkanélküli ellátás időtartamát, emelje annak összegét, illetve duplázza meg a több mint tíz éve változatlan összegű családi pótlékot, valamint legalább most segítsék plusz egyhavi családi pótlékkal a családokat. Az ellenzéki politikus szerint a kormánynak fontosabb a saját oligarchái támogatása, valamint a kézilabdacsarnok és az atlétikai stadion felépítése.
Jeszenszky Géza történész, az Antall kormány volt külügyminisztere, egykori nagykövet a Heti Tv Pirkadat című műsorában a magyar-angol kapcsolatok XIX-XX. század fordulójának történetével foglalkozó könyvének legújabb kiadásáról beszélt.
A kötet alapját az a tény adta, hogy 1848-49-ben Magyarország a civilizált világ rokonszenvét vívta ki, ezt követte egy gyászidőszak, majd a kiegyezéssel, a dualizmussal egy páratlan gazdasági fejlődés vette kezdetét, aminek az egyik csúcspontja a Millenium volt. Számosan eljöttek a Városligetben rendezett kiállításra, ekkor újra fellángolt az érdeklődés az ország iránt. A történész arra kereste a választ, hogy ezt követően pár évtizeddel már egy súlyos ítélettel büntették Magyarországot a trianoni döntés következtében. Azaz volt valamikor egy nagy magyar presztízs, ami sajnos elveszett, ennek okaira világított rá Jeszenszky Géza. A kritikai hangok a háború kezdetekor erősödtek meg, innen egyenes út vezetett Trianonig. Ezt az állapotot előzte meg egy hagyományosnak, a két ország alkotmánya, a Magna Charta és az Aranybulla közötti hasonlóság miatt is lévő angol-magyar barátság. A háború változtatta meg ezt a helyzetet, hiszen a két ország egymással szemben lévő táborhoz tartozott.
Külföld:
A stratégiai jelentőségű, hosszú távú együttműködést megalapozó kérdések vannak az asztalon Szlovéniával, és ezeknek a megoldását elindították – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a szlovéniai Bledben. A kormányfő tárgyalt Janez Jansa szlovén miniszterelnökkel, majd a megbeszélésről beszámolva kiemelte: kell még néhány hónap, hogy kialakítsák a megoldások végső formáját, de hosszú távon is számíthatnak arra, hogy őszinte, jószomszédi kapcsolatot tudnak kiépíteni Magyarország és Szlovénia között. Hangsúlyozta: ennek a „lelki alapját” a koronavírus-járvány idején Magyarország által Szlovéniának nyújtott segítségen túl a nemzeti közösségek jelenthetik. Megjegyezte: a magyar-szlovén kapcsolatok alaphangja ma sokkal jobb, mint korábban bármikor. Orbán Viktor kitért rá: egyetértettek abban szlovén kollégájával, hogy bár mindkét kormányfő és kormányzó párt az európai kereszténydemokratákhoz tartozik, és ez segíti a kormányzati munkát, az államközi kapcsolatokat elválasztják a pártkérdésektől, és olyan hosszú távú alapokat építenek a magyar-szlovén együttműködésnek, amelyek erősek maradnak függetlenül attól, hogy milyen pártcsaládból érkeznek a kormányzó pártok vagy miniszterelnökök.
A lengyelek és a szlovákok is beléphetnek szeptember elseje után Magyarországra negatív koronavírusteszttel – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este Facebook-oldalán. A külügyminiszter kiemelte: a visegrádi országok Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország kifejezetten sikeresen – és egymással szoros együttműködésben – védekeztek a koronavírus első hullámával szemben. Hétfőn többször egyeztettek személyesen Bledben, majd telefonon az éjféltől életbe lépő újabb, a védekezést szolgáló magyar intézkedésekről.
Korábban közölte Szijjártó Péter, hogy Bledben Andrej Babis cseh miniszterelnök azt kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy azok a cseh állampolgárok, akik szeptemberre már lefoglalták magyarországi szállásukat, továbbra is beutazhassanak Magyarországra.
Mindezek alapján az a döntés született, hogy a “cseh példát” kiterjesztik az egész V4-re. Így a magyarországi szállásukat korábban lefoglaló csehek, lengyelek és szlovákok egy – öt napnál nem régebbi – negatív teszttel bejöhetnek Magyarországra, míg a visegrádi országokban korábban szállást foglaló magyaroknak is elég lesz egy negatív teszt a hazaérkezést követően – írta a miniszter Facebook-oldalán. Kedden, szeptember elsején léptek hatályba a koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorított határvédelmi intézkedések Magyarországon. Ideiglenesen a teljes belső határon visszaáll a határellenőrzés.
Didier Reynders jogérvényesülésért és Ylva Johannson belpolitikáért felelős európai uniós biztos levélben fordult a magyar kormányhoz a Magyarországon bejelentett, a koronavírus-járvány terjedésének megelőzését célzó utazási korlátozások bevezetése miatt – jelentette be Christian Wigand, az Európai Bizottság illetékes szóvivője. Hangsúlyozta, hogy a korlátozások során Magyarország „nem diszkriminálhatja” az EU-tagállamok polgárait. „Világos uniós szabály vonatkozik az uniós állampolgárok szabad mozgására, ezt minden tagállamnak követnie kell” – hangsúlyozta a brüsszeli végrehajtó testület szóvivője. Hozzátette: az Európai Bizottság arra törekszik, hogy a járvány elleni korlátozó intézkedésekről összehangoltan döntsenek az uniós tagállamokban, mivel a közös kihívások közös válaszokat igényelnek. Didier Reynders keddi Twitter-üzenetében azt írta, hogy emlékeztetni szeretnék a magyar kormányt a schengeni térség integritásának fontosságára, továbbá a határokat érintő intézkedések megkülönböztetésmentes alkalmazására az EU összes állampolgárával és lakosával kapcsolatban. „Minden olyan intézkedést, amely nem felel meg az uniós jog ezen alapelveinek, azonnal vissza kell vonni. További tájékoztatást várunk a magyar fél részéről” – hangsúlyozta.
Beni Ganz miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter a The Jerusalem Postnak adott interjújában megerősítette: az amerikaiak Egyesült Arab Emírségekkel kötött hadászati megállapodása Izrael számára is rejt előnyöket. Az Egyesült Államok segítségével tető alá hozott izraeli-emírségi békemegállapodás lehetőséget nyújt az Öböl-menti országnak amerikai fegyverek, így vadászrepülőgépek vásárlására. Miután hétfőn az első El Al repülőgép izraeli és amerikai delegációt vitt az Emírségekbe, Beni Ganz megjegyezte: „Izrael katonai erőfölénye megmarad a térségben, mindegy milyen megállapodást köt az Egyesült Államok és az Emírségek, mert ez nagyon fontos Izrael biztonsága szempontjából. Mi is számos megállapodást kötünk az Egyesült Államokkal, melyek által mi is új fegyverekhez jutunk. Ez a megállapodás nem csak egy fél részére nyújt előnyöket” – mondta Ganz. A miniszterelnök-helyettes azt is hozzátette: „Korábban is mondtam, de megismétlem, tudjuk jól, miként kell gondoskodni arról, hogy biztonsági szempontjaink érvényesüljenek. Erről magam gondoskodom.”
Gazdaság:
- január 1-jétől minden online kasszát használó kereskedőnek és szolgáltatónak biztosítania kell vásárlói számára az elektronikus fizetés lehetőségét Magyarországon. Az új követelmény miatt közel 60 ezer vállalkozásnak kell választania, az elérhető elektronikus fizetési megoldások közül. Az OTP Mobil legújabb vállalati terméke, a SimpleBusiness applikáció úgy könnyítheti meg a vállalkozók életét, hogy a vásárlóknak többféle fizetési lehetőséget is kínál. Az Országgyűlés nemrég elfogadott törvénymódosításának értelmében jövőre már minden online kasszát használó kereskedő és szolgáltató köteles biztosítani az elektronikus fizetés lehetőségét vásárlói számára. Az új alkalmazás mellett a vállalkozások POS-terminál igénylésével szintén lehetővé tehetik az elektronikus fizetést vásárlóik számára.
Időjárás:
Szerdán nyugodtabb, általában csapadékmentes időben bízhatunk mérsékelt vagy gyenge légmozgással. A napsütést változó vastagságú, többnyire fátyolfelhőzet zavarhatja meg. Nyugaton és az északi határszélen előfordulhat egy-egy zápor, valamint zivatar. Éjszaka nyugaton csillagfényes, keleten felhősebb időre van kilátás. Csapadék nem valószínű. A hőmérséklet jellemző átlaga szerda reggel 8 – 11, szerda délután nyugaton 22 , délkeleten 25,
csütörtök reggel 8 – 14 fok körül alakul.