Az Alaptörvény rögzíti a szervezetekhez való csatlakozás lehetőségét
Boros Péterné, a Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában a külügyminiszter szavaira reagált, de beszélt még az önkormányzati dolgozók sztrájkfelhívásáról is.
Az érdekképviseleti vezető beszélt a magyar külügyminiszter nyilatkozatáról, amelyben azt mondta el, hogy a minisztériumi dolgozóknál nem lehetséges a home office, aki ezt akarja vállalni, attól megválnak. Mindezt a szakszervezetekre vonatkozóan is sértőnek találták, arról nem beszélve – tette hozzá, a home office a jövő, no meg az is furcsa, hogy a miniszter dolgozhat így, de a beosztottai nem. Ezeket a mondatokat azért a jövőre nézve át kellene gondolni. Boros Péterné megemlítette, hogy Németországban például most azon dolgoznak, hogy az alkotmányba is be emeljék az otthoni munka lehetőségét.
A szakszervezetekkel kapcsolatos kijelentése a miniszternek pedig az Alaptörvénybe ütközik, hiszen a miniszter szavai szerint nem látják szívesen a minisztériumban az érdekképviselet működését, sőt, aki szervezkedni szeretne, azt is kirúghatják. Holott pont az Alaptörvény rögzíti a szervezetekhez való csatlakozás lehetőségét, valamint szintén az szerepel benne, hogy szakszervezetek, érdekképviseleti szervezetek szabadon alakulhatnak és tevékenykedhetnek. A miniszter szavaira a szakszervezetek tiltakozással feleltek, felhívva a miniszter figyelmét arra, hogy a miniszteri esküjében az szerepel, az Alaptörvényt betartja.
Most a szakszervezetek a normális munkáért, normális bér követelése mellett kardoskodnak, de mellette azt a veszélyt is érzékelik, elsősorban az önkormányzati dolgozóknál, hogy baj lehet. Elsősorban az önkormányzati elvonások miatt, hiszen a nem elegendő források előbb-utóbb az intézményi működési költségek rovására mehet, ennek a problémának a megoldása a kormány kezében van. A szakszervezet a helyzet megoldása érdekében megfogalmazta már sztrájkköveteléseit is. A KKDSZ a miniszteri egyeztetésre vár, nem szeretnének szeptember elején sztrájkolni az önkormányzatoknál. A kormány már jelzett, a belügyminiszter előtt van a tárgyalási meghívás. Boros Péterné hozzátette, április óta többször is jelezték a tárgyalási szándékukat, de eddig nem hallgatta meg őket a kormány. Most az lenne a fontos, a járvány második hulláma előtt, hogy a védekezésre eltett források egy részét a kormány visszautalja az önkormányzatok számára. Be kell ismerni, az önkormányzatok eddig is tették a dolgukat, de ez kevés, ehhez pénz is kell, de hasznos lenne, ha a gépjárműadót is visszaadná a kormány. Nem lenne szabad, ha a tárgyalás végén azt mondaná a kormány, hogy pont a közszolgákra nincs pénz.
Összességében azt is fontosnak tartotta kiemelni az érdekképviseleti vezető, hogy a munkahelyeken legyen kollektív szerződés, de ennek eléréséhez igenis szükség van a szakszervezetekre. Boros Péterné hozzátette azt is, ezekre a szervezetekre most különösen nagy szükség van, amikor a nyakunkon a járvány második hulláma és látszik az is, hogy a kormány nincs a helyzet magaslatán, nem tudják, hogy mit és mikor tegyenek.