Ha a tolerancia kivész a közéleti kultúrából, akkor nagy baj van
ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász, a Századvég Intézet kutatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában augusztus 20-ról, a magyar nemzetről, a befogadásról beszélt.
Augusztus 20-a kapcsán Lomnici Zoltán elmondta, az 1000-ben történtek az államalapítás, egész Magyarország szempontjából nagyon fontosak voltak. Szent István egy nagyon kemény kézzel uralkodó király volt, ezt megmutatta Koppány vezérrel lefolytatott küzdelme is. Ám erre a határozottságra szükség volt, amikor az államalapítást a keresztény vallás felvételével együtt valósította meg. Külön érdekesség – tette hozzá, hogy az uralkodó egy bizánci ihletettségű koronával a fején, de római katolikus pápa megerősítésével lépett a trónra. Innen indult meg egy folyamat, ami először egy monarchisztikus jellegű volt, ám ezt követték, megszakították a megszállások, a tatárok, a törökök, a Habsburgok, ezek nem a függetlenségről szóltak. Persze voltak olyan közben olyan napok is, amikor lehetett a magyar államiságra emlékezni, azt ünnepelni, mint 1860. augusztus 20-án.
Az alkotmányjogász hozzátette azt is, jogalkotási szempontból azért jelentős Szent István uralkodása, mert olyan törvényeket hozott, amiket a későbbi jeles királyok, mint Kálmán, Szent László is megerősítettek, ezzel is sikerült lefektetni a történelmi alkotmány alapjait. Ez az íratlan alkotmány tulajdonképpen szinte folyamatosan hatályban volt 1948-ig. Ez megszakadt innentől kezdve és hiába volt 1989-ben egy alkotmánymódosítás, az eredeti állapothoz csupán a 2010-as Alaptörvény életbe lépése után sikerült visszatérni. Hozzátette, az Alaptörvény egyáltalán nem elmaradott fogalom az alkotmány helyett, olyannyira, hogy például Nagy-Britanniának sincsen chartális írott alkotmánya, ott a precedensjog van érvényben, ettől még senki sem vonja kétségbe az ottani demokráciát. Persze ma már nem él a monarchisztikus államforma, amit Szent István indított el, ami ma már egy parlamentáris demokrácia lett.
Augusztus 20-a kapcsán sokat beszélnek az egyházakról, az állam és az egyház szétválasztásáról. Lomnici Zoltán szerint a szekularizáció folyamata a felvilágosodás óta természetesnek tekinthető, ugyanakkor nem szabad ezzel párhuzamosan az egyházi világot felszámolni. Az egyházakat igenis támogatják a hívek, de az állam is szerepet kell játszon.
Az európai zsidó-keresztény kultúra kiemelkedően fontos és megőrizendő – jegyezte meg az alkotmányjogász, ennek kapcsán egy német kutatásra hivatkozott, amelyben az szerepel, hogy a németországi nők jelentős része nem érzi magát biztonságban, éppen az iszlám szerepének a növekedése miatt. Ez is mutatja, meríteni kell abból a szellemi kútból, amit az eleink lefektettek. Egy plusz létbiztonságot ad, ha valaki a valláson keresztül megismeri az ősei elveit, de azt is látni kell, a vallásos létet senkire nem erőltetik rá, kivéve a radikális iszlámot.
Az egyházak a mai Magyarországon kiemelkedő szerepet játszanak több helyen is, mint például az egészségügyben, ahol –ahogy szokták mondani – nem csak gyógyszerrel kezelik a betegeket, hanem lélekkel is.
Arra a kérdésre, hogy mit jelent ma augusztus 20-a, Lomnici Zoltán megemlíytette, ez az ünnep létezett a szocializmus időszakában, voltak próbálkozások is az államalapító királyra való emlékezésre. 2020-ban ez a nap jelenti a történeti alkotmányt, az Alaptörvényt, a nemzeti szuverenitást, a Szent Korona Tant. A magyar nemzet – bármit is állítanak róla az ellenfeleik – egy multikulturális nemzet, a maga sokszínűségével, ahol megfértek mindig is egymással a Keletről, a Nyugatról érkezett népek. A magyar nép a sok szenvedés mellett a keveredéssel együtt tudott jól megférni egymással. Igaz az is, a mai magyarság már nem szeretne újabb keveredést, ezt nem csak itthon, hanem a V4-es országok polgárainak a többsége is így gondolja. Ez folyamatosan változik, most egy ilyen időszakot élünk. De tudni kell, vannak őshonos kisebbségek is Európában, amelyek önállóságra törekednek, mint a bretonok, a katalánok. Magyarország, Európa jelenleg – vélte Lomnici Zoltán, nem kész egy újabb jelentős népcsoportok befogadására, hiszen ez sok veszélyt hordozhat magában.