A kormány folyamatosan vizsgálja a helyzetet

A kormány folyamatosan vizsgálja a helyzetet

Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az Európai Bizottság országjelentéséről, az Európai Unió gazdasági talpraállításáról, de szóba került az augusztus 20-i tüzijáték is.

Arra a felvetésre, hogy Magyarország ismét megvétózta az EU-nak azt a döntését, hogy egyes izraeli termékekre bojkottot hirdessenek, a szóvivő megismételte korábbi szavait, mely szerint Magyarországnak és a V4-es országoknak egyaránt különleges viszonyrendszere van Izraellel, a fennálló jó viszony ráadásul az utóbbi években javult. Hozzátette, a magyar kormány mindenképpen hosszabb távon gondolkodik a közel-keleti térséggel kapcsolatos politikájában. Vannak olyan vélemények is, amelyek szerint nem elsősorban Izrael Állammal szemben van az Európai unió több tagállamának problémája, hanem elsősorban Trump elnökkel, az Egyesült Államokkal, amely ország a mostani közel-keleti nagy béketerv kidolgozója. Farkas Örs szerint nem lenne meglepő, ha a mostani döntések mögött ilyen típusú célok is meghúzódhatnak. Ennek fényében is érdemes azt megnézni, hogy Magyarországnak most nem csak Izraellel, hanem az Egyesült Államokkal is kiváló a viszonya, ahogy mellette még Kínával és Oroszországgal is.

Az Európai Bizottság által készített országjelentésben erős kritikával illették a magyarországi munkanélküli rendszert, az ellátásokat, azoknak a szűkmarkúságát. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője komikusnak nevezte a jelentést, annak tartalmát, erről is azt jegyezve meg, ez is besorolható a tíz éve hallott érvekhez. A jelentésben leírtakhoz annyit tett hozzá, Magyarország úgy futott neki a járvány időszakának, hogy a hazai munkanélküliségi adatok Európában az egyik legjobbak közé volt sorolható. Az OECD előrejelzései szerint Magyarországon fog a legkisebb mértékben növekedni a munkanélküliség. Ezekhez képest fogalmaz úgy az országjelentés, hogy eddigi is minden nagyon rossz volt és még rosszabb lesz. Ám mindezekből egyetlen szó sem igaz – tette hozzá a szóvivő. Mindez azért sem lehet úgy, ahogy a jelentés leírja, hiszen az elmúlt tíz évben a magyar kormány politikájának a középpontjában – többek között – a munkahelyteremtés állt, aminek köszönhetően ezen időszak alatt majdnem 900 ezer új munkahely jött létre.

Az Európai Unió két vezető államának a vezetője, Macron francia elnök és Merkel német kancellár megbeszéléseket folytattak egy 500m illiárd eurós támogatásról, a kettejük egyeztetése után a német vezető megbeszélést kezdeményezett a V4-es országok vezetőivel is. Farkas Örs hozzátette, a német kancellár által kezdeményezett egyeztetés elsődleges témája a koronavírus-járvány kezelése volt, majd az ezt követő gazdasági döntések. A magyar kormány úgy látja, az Európai Uniónak nem volt válasza az egészségügyi válság kezelésére, nem születtek konkrét döntések a járvány kezelésére. A gazdasági válság kezelésére az EU a hitelpolitika mentén tud válaszokat adni, azaz az eladósodást erőltetnék. Farkas örs szerint ezért sem lenne szabad elfogadni Soros Györgynek az EU felé tett ajánlatát, ahol a hitelnek „csak” a kamatát kellene visszafizetni, mert ez egyfajta függőséget okozhat. A szóvivő szerint az a legnagyobb baj, hogy a milliárdos befektető szándékára van fogadókészség több országban is.

Az egyszer használatos műanyagtermékek betiltásáról szóló törvényt a magyar kormány visszavonta, ennek magyarázataként Farkas Örs azt mondta, ezen termékek betiltásával kapcsolatban Magyarországnak uniós kötelezettségei vannak. Hozzátette ezek a szándékok helyesek, Magyarországnak is meg kell hozni a döntést, hiszen a környezettudatos eszközhasználat szándéka megvan. A magyar kormány tovább zöldül, hiszen ez gazdaságilag is megéri. A magyar kormánynak több lépése is volt eddig, ami azt mutatta meg, létezik a környezettudatos gondolkodás.

Az augusztus 20-ra tervezett tüzijáték ellenzéki kritikáival kapcsolatban úgy vélekedett a szóvivő, hogy itt is az látszik, az ellenzék nem áll elő önálló gondolattal, csak és kizárólag pont az ellenkezőjét mondják a kormány szavaira. Arról nem beszélve, hogy a tüzijáték közel sem kerül annyiba, mint amit az ellenzék állít, akik szerint tízmilliárdos nagyságrendről van szó, ám Farkas Örs szerint a 2019-es program költsége 222 millió forint volt. Hozzátette azt is, aki azt mondja, hogy egy ilyen attrakció, amely a turisták Budapestre vonzása céljából kerül megrendezésre felesleges, az nem látja a következő lépést. Most Budapesten lenullázódott a turizmus, innen kell újra indulni. A kormány folyamatosan vizsgálja a helyzetet és ha a vírushelyzet nem engedi meg, akkor nem kerül megrendezésre, de természetesen mindenki abban bízik, hogy meg lehet szervezni a tüzijátékot. Ha mégis sor kerülhet erre, akkor az a cél, hogy minél többen eljöjjenek, a kormány minden befektetett forintja többszörösen megtérül.

Az EMMI vezetője, Kásler Miklós szerint az egészségügyi struktúra átalakításán érdemes gondolkodni. A hazai egészségügyben a kormánynak egy célja volt az elmúlt hónapokban, mégpedig az, hogy mindenki számára biztosítsa azt az ellátást, ami szükséges a járvány idején, még akkor us, ha a járványhelyzet nagyon rosszra fordul, bár szerencsére erre nem került sor.

A luxembourgi Európai Bíróság ítéletét is értékelte a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője, mint kifejtette, sok olyan döntés született már az EU-ban, ami nem a legjobb időben és nem a legjobb szándékok szerint született. Magyarországnak vannak vitái a közösséggel, annak egyes tagállamaival, vezetőivel a határvédelem kérdésében, az tény. Évek óta központi téma, hogy Magyarország kerítéssel védi a saját és Európa határait. Nem meglepő, hogy a bíróság most, a járvány elleni védekezés közepén hozta meg ezt a döntését, amivel a kormány egyáltalán nem ért egyet.