A magyar kormány politikája arra épül, hogy a munkaalapú társadalom működjék

A magyar kormány politikája arra épül, hogy a munkaalapú társadalom működjék

Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a mostani uniós vitáról, de szóba került még a magyar gazdaság helyzete is.

A szóvivő beszélt arról a mai vitáról, amit az Európai Unió kezdeményezett, amely vitára a magyar miniszterelnök a járvány elleni küzdelem miatt nem tud megjelenni, maga helyett az igazságügyi minisztert delegálta, ám ezt nem fogadták el Brüsszelben. Farkas Ös szerint ez a mostani vita is teljesen politikai alapon zajlik, ráadásul már félig-meddig okafogyottá is vált, ám az ott szereplő politikusok színpadot szeretnének ácsolni ahhoz, hogy mindenki elmondhassa a kritikáját Magyarországról. Több fajsúlyos európai politikus nyilatkozott arról, hogy a veszélyhelyzet miatt kihirdetett jogrend egyáltalán nem alkalmas arra, hogy bármiféle eljárás induljon a magyar kormánnyal szemben, ezek után nem igazán lehet másra gondolni, mint arra, hogy ugyanazok az emberek, akik eddig Magyarországot a migrációs politikájáért, a belpolitikai helyzete miatt támadták, most egy újabb alkalmat akarnak erre teremteni, most Lengyelországgal együtt akarják a magyarokat elítélni.

Külön beszélt a migráció kapcsán a szóvivő arról, hogy Magyarország mindig is azt mondta, a migránsok tömeges befogadása helyett az EU-n belüli szabad munkaerő-áramlással kellene élni, mert az is egyértelmű, a migránsok tömeges befogadása mögött nem humanitárius, hanem gazdasági és üzleti szempontok játszanak szerepet. Látni kell azt is, a mediterrán tagországokban jelentős a fiatal munkanélküliek aránya. Persze az is igaz, a mostani járványhelyzet az eddigi logikát felülírja, hiszen 2020 legelején az volt itthon a helyzet, hogy a regisztrált munkanélküliek száma közel azonos volt a betöltetlen álláshelyek számával, ami megközelíti a teljes foglalkoztatottságot. Ám most a járvány következtében kialakult gazdasági válság átírta ezt a helyzetet, sok ember veszítette, veszíti el a munkáját. A magyar kormány politikája arra épül, hogy a munkaalapú társadalom működjék, azaz akik elvesztik a válság következtében a munkájukat, az minél hamarabb újra álláshoz jusson. Ebben segít a magyar kormány is a különböző átképzésekkel, az új adózási környezettel, ám ha valakinek így sem sikerül piaci alapokon elhelyezkednie, annak a kormány ad majd munkát, erre is van többféle megoldás.

Az amerikai külügyminiszter egy villámlátogatást tett Izraelben, ahol éppen most alakul meg az új kormány, Pompeo nyilatkozott Magyarországról és Csehországról, akik nem járultak hozzá, hogy az Európai unió elítélje az izraeli béketervet. Ennek kapcsán Farkas Örs arról beszélt, hogy Magyarország külpolitikai kapcsolatrendszere kiegyensúlyozott, régen fordult elő olyan, hogy egy kis ország, mint Magyarország egyszerre tud nagyszerű kapcsolatot kiépíteni az Egyesült Államokkal, Kínával, Oroszországgal, Törökországgal és Izraellel. Ez utóbbi ország fontos szövetségese Magyarországnak, ami azt is jelenti, hogy minden olyan ügyben, ami az izraelieknek, az ott élőknek fontos, azt a magyar kormány támogatni fogja, ezzel nincs egyedül, mert a V4-es országok is hasonképpen gondolkoznak. Ez az egyik fontos sarokköve a közép-európai térség erősödésének.