A BreuerPress és a HetiTZV hírei 2020.04.28.-reggelén 

Web

N

Nem tervezi a jelenleg három hónapos álláskeresési járadék időtartamának emelését a kormány, helyette az állam biztosítana munkát azoknak, akik nem tudnak a versenyszférában elhelyezkedni – derült ki ma az Orbán Viktor miniszterelnök által az Országgyűlésben parlamenti képviselők kérdéseire adott válaszaiból. Nem lesz olyan ember, akinél a munkanélküli segély időszaka kifut, akkor az ne kapna ajánlatot a magyar gazdaságból, vagy a magyar államtól – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában. A miniszterelnök szólt arról is, hogy az ellenzék és a kormány is teljesen másként gondolkozik a nagyberuházásokról. Az utóbbiakat fel kell gyorsítani, és növelni kell a számukat – tette hozzá.  A kormányfő közölte: meggyőződése, hogy ha valamikor, akkor most kell megvalósítani a stratégiai beruházásokat, nem lemondani, hanem gyorsítani kellene azokat.  A munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdésre pedig kijelentette: a kormánynak nincs „B” forgatókönyve munkahelyteremtésre, „A” forgatókönyve van, azt fogja megvalósítani.  Megismételte: aki nem kap munkát a piacról, az kap az államtól.  Minden egyes kórházban a védekezéshez szükséges összes eszköz egy heti mennyisége a raktárban rendelkezésre áll.

– mondta el kérdésre válaszolva  Orbán Viktor, megjegyezve, mind ezzel ellentétes állítás hamis. Utóbbit minden nap ellenőrzi, mert meghallgatja a kórházparancsnokok tájékoztatását.

Fokozatosan nő a koronavírus-fertőzéssel kórházban ápoltak száma – mondta az országos tisztifőorvos. Müller Cecília elmondta: a koronavírus miatt eddig elhunyt 280 emberből 261 60 év feletti. Az idősotthonok és a kórházak leginkább kitettek a fertőzésnek, ott különösen fontos a védőfelszerelések helyes használata.  Az országos tisztifőorvos beszámolt arról is, hogy megkapta a vérplazma terápiát az első magyar beteg. A veseelégtelenségben szenvedő illető egy háromnapos terápián van túl, állapota „reményt keltő”, azonban időre van szükség, hogy kiderüljön: mennyire eredményes a kezelés. Közölte, több betegnél is terveznek vérplazma terápiát, és keresik, várják azokat, akik átestek a fertőzésen, egészségesnek érzik magukat és felajánlanák vérplazmájukat további kezelés céljából.

Textilmaszkot osztottak tegnap a főváros számos közlekedési csomópontján  az utasoknak, köztük  a Széll Kálmán téri metróálllomáson is. Ettől a naptól csak sállal, kendővel vagy maszkkal eltakart arccal szabad felszállni a fővárosi tömegközlekedés járataira, s így lehet csak boltba menni és taxival utazni a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében. Az intézkedés nem vonatkozik a 6 éven aluli utasokra.

          1. A Demokratikus Koalíció is segített az alkalmazkodásban. Hétfőn reggel a főváros nyolc kiemelt közlekedési csomópontján osztott szét húszezer darab ingyen szájmaszkot DK-s polgármesterek, önkormányzati képviselők és aktivisták segítségével.

Gy. Németh Erzsébet, humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, a DK alelnöke erről szóló sajtótájékoztatóján elmondta, a DK-s polgármesterek már eddig is, a koronavírus-járvány kitörésének kezdete óta rengeteg olyan intézkedést bevezettek, amelyek megkönnyítik a helyiek életét ebben a rendkívül súlyos helyzetben.

Közel 12 tonna tartós élelmiszert oszt szét az MSZP a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került családok között a következő napokban – közölte az MSZP fővárosi elnöke.    Molnár Zsolt közölte, az MSZP parlamenti frakciójának szolidaritási alapjából biztosított négymillió forintból tartós élelmiszereket vettek, hogy azokat eljutassák olyan családokhoz, amelyek a járvány miatt lehetetlen vagy nehéz helyzetbe kerültek, illetve elveszítették a munkájukat. Hozzátette: az MSZP országgyűlési és önkormányzati képviselői május 1-jéig közel 12 tonna élelmiszert osztanak szét országszerte. Molnár Zsolt elmondta, az országgyűlési képviselőik fizetésnövekedésüket felajánlották a frakció szolidaritási alapjába, ezért folytatják karitatív akcióikat.

A Kína és Magyarország közötti légihíd jól működik, folyamatos a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges áruk szállítása kínai nagyvárosokból – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.  Tájékoztatása szerint az elmúlt héten 20 repülővel és – más európai repterekről – 5 kamionnal érkezett kínai áru a védekezéshez Budapestre.  Egy hét alatt 9 820 600 maszkot szállítottak Magyarországra, a járvány kitörése óta összesen 86 247 290-et. Ezen felül még 62 500 150 maszkra van szerződéses állomány – közölte, hozzátéve: a múlt héten 215 lélegeztetőgépet is importált Magyarország. Szijjártó Péter megjegyezte, a világjárvány után el kell majd gondolkodni azon, hogy egy állam erejéhez hozzájárul egy saját légi teherszállítási kapacitás kidolgozása.

Külföld:

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint továbbra is az a legfontosabb cél, hogy ne alakulhasson ki a koronavírus okozta Covid-19-járvány újabb hulláma. Johnson maga is átesett a betegségen, néhány napig intenzív kezelésre is szorult, és a hónap eleje óta vidéki rezidenciáján lábadozott. Közölte: tényleges jelek vallanak arra, hogy Nagy-Britannia most már kezd túljutni a járvány tetőzésén. Ha ez a vírus fizikailag látható támadó lenne, akkor azt lehetne mondani, hogy „most kezdjük két vállra fektetni” – fogalmazott a konzervatív párti miniszterelnök. A kockázat is azonban most a legnagyobb, hiszen az eddig elért siker láttán sokakban felmerülhet, hogy nem érkezett-e el az ideje a járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítésének – tette hozzá. Johnson közölte: azt kéri az üzleti vállalkozásoktól, hogy legyenek úrrá türelmetlenségükön, mert nem szabad megkockáztatni a járvány újabb hullámának kialakulását, és azt, hogy emiatt „ismét a fékbe kelljen taposni”.

Az Európai Unió tagországai évről-évre csökkenő számban fogadnak be menedékkérőket, amíg ugyanis 2017-ben 538 ezer ember számára nyújtottak nemzetközi védelmet, 2018-ban 316 ezer, tavaly pedig mintegy 296 ezer esetben részesítették pozitív elbírálásban menedékjog iránti kérelmeket – derült ki az Európai Unió luxembourgi székhelyű statisztikai hivatalának jelentéséből. Az Eurostat beszámolója szerint a nemzetközi védelemben részesítettek legnagyobb csoportja, 27 százalékuk tavaly is – mint ahogy évek óta – szíriaiak voltak, szám szerint 78 600-an. Őket a 40 ezret meghaladó afgán (14 százalék) és a közel 38 ezer venezuelai (13 százalék) követte. A venezuelaiak száma 2019-ben közel 40-szeresére nőtt a 2018-as adatokhoz képest, akkor csaknem ezer venezuelai kapott nemzetközi védelmi státuszt az unió valamely tagországában. A befogadottak között voltak még mások mellett irakiak, törökök, eritreaiak, szomáliaiak, nigériaiak és irániak, valamint pakisztániak.

Teljes körű gyülekezési tilalom lépett életbe hétfő délutántól a katonai temetőknél és a katonai emlékműveknél, az Izraelben élőknek tilos lesz elhagyni településeiket, kivétel ha létfontosságú munkahelyükre utaznak. Kedd délutántól, a függetlenségi nap előestéjétől leállítják a közösségi közlekedést az országban, és estétől szerda estig senki sem hagyhatja el otthonát sem, hogy elejét vegyék az ilyenkor szokásos családi és baráti találkozóknak. A háborúkban elesettek családtagjai és barátai csak hétfő délutánig látogathatták meg szeretteik sírjait, rendőrök fogják lezárni a temetők kapuit a gyászolók elől a hagyományosan százezreket a temetőkbe vonzó emlékezés napján, és az ilyenkor szokásos katonai megemlékezéseket is közönség nélkül fogják megrendezni. A számlálás 1860-as megkezdése óta 23 816-an adták életüket Izrael állam létrejöttéért, illetve védelméért. A nemzeti biztosító adatai szerint az ellenségeskedés polgári áldozatainak száma eddig összesen 4 166 fő volt.

Az izraeli legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy az ország belbiztonsági szolgálata (Sin Bét) hagyjon fel az új típusú koronavírus elleni küzdelem részeként a mobiltelefonok nyomkövetését lehetővé tevő technológiák alkalmazásával, amennyiben a parlament nem fogad el irányelveket ezen vitatott gyakorlat szabályozására. A döntés értelmében a törvényhozásnak legkésőbb csütörtökig meg kell kezdenie a jogalkotási folyamatot. Az izraeli kormány még múlt hónapban közölte, hogy a Sin Bét fejlett technológiáit használják azon embereknek az azonosítására, akik kapcsolatba kerültek igazolt koronavírus-fertőzöttekkel, és házi karanténra kötelezik őket.

Gazdaság:

Körülbelül az 1800-2000 eurós nettó bér hetven százalékával lehet Magyarországon maradásra bírni a koronavírus-járvány miatt többségében Németországból, Ausztriából és Hollandiából hazautazott építőipari szakembereket – mondta a Világgazdaságnak a Maradj itthon! kampányt meghirdető, és annak élére álló KÉSZ Csoport vezérigazgatója. Vida Tamás úgy látja, hogy a jelenlegi euróárfolyam ebből a szempontból nem kedvez az iparágnak. Tapasztalatai szerint amellett, hogy a külföldi bérek említett, mintegy 70 százalékáért már Magyarországon maradnak a szakemberek, a döntésüket sok más is befolyásolja. Ilyen például, hogy a külföldön dolgozók munkájában rengeteg a bizonytalanság és a kompromisszum, ráadásul a hazaihoz képest nem feltétlenül komfortosak az életkörülményeik.  Sokszor az is kérdés, hogy meddig maradhatnak, kifizetik-e az útiköltségüket, szabályos lesz-e a foglalkoztatásuk, hányan és milyen körülmények között lesznek elszállásolva, kapnak-e ellátást, élelmet, vagy arra is költeniük kell.

Időjárás:

Kedden, délelőtt keleten is kitisztul az ég, alapvetően napos, gyorsan melegedő, kissé fülledt idő ígérkezik. Kora nyáriasan magasra emelkedik a hőmérséklet. Délután már növekednek a gomolyfelhők, és elszórtan előfordulhatnak futó záporok, illetve néhol zivatargóc is kialakulhat. Nyugaton meg-megélénkül a DNY-i szél, a Dunántúl nyugati térségében erős széllökések is előfordulnak.

Éjszaka döntően eseménytelennek ígérkezik az időjárás változó felhőzettel. A keleti, majd a délkeleti országrészben azonban kialakulhat egy-egy zápor, esetleg zivatargóc. Eleinte a Dunántúl térségében erős DNY-i szél fúj. Hajnalra ott mérséklődik, keleten viszont várhatóan felélénkül a légmozgás.

A jellemző hőmérséklet átlaga   kedd reggel  +4 – +8, kedd délután +20 – +25, szerda reggel +6 – +11  fok körül alakul.

Nem lesz olyan ember, akinél a munkanélküli segély időszaka kifut, akkor az ne kapna ajánlatot a magyar gazdaságból, vagy a magyar államtól – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában. A miniszterelnök szólt arról is, hogy az ellenzék és a kormány is teljesen másként gondolkozik a nagyberuházásokról. Az utóbbiakat fel kell gyorsítani, és növelni kell a számukat – tette hozzá.  A kormányfő közölte: meggyőződése, hogy ha valamikor, akkor most kell megvalósítani a stratégiai beruházásokat, nem lemondani, hanem gyorsítani kellene azokat.  A munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdésre pedig kijelentette: a kormánynak nincs „B” forgatókönyve munkahelyteremtésre, „A” forgatókönyve van, azt fogja megvalósítani.  Megismételte: aki nem kap munkát a piacról, az kap az államtól.  Minden egyes kórházban a védekezéshez szükséges összes eszköz egy heti mennyisége a raktárban rendelkezésre áll.