A BreuerPress és a HetiTV hírei 2020.04.09.- reggelén
Yacov Hadas Handelsman Izrael budapesti nagykövete videó üzenetet küldött Pészah alkalmából. „A tavasz első hajtásai már láthatóvá váltak, arra is emlékeztetvén minket, hogy közeledik a Peszáh. Ekkor ünnepeljük azt, hogy letörtük rabszolgaságunk láncait, szabad néppé, és nemzetté váltunk. Várakozással nézünk elébe a széder estének, melyet általában szélesebb családi és baráti körben ünneplünk meg. Az asztal körül ülve ekkor olvassuk és éljük át a Hagadát, peszách történetét. Élvezzük egymás társaságát, és kulináris készségeit. Ezen tavasszal azonban sajnos máshogy lesz. Ugyanakkor, talán így, Peszáh szokásai, üzenetei és értékrendje még mélyebben megérintheti szívünket és lelkünket” – mondta Yacov Hadas Handelsman nagykövet videó üzenetében Peszah alkalmából.
Szerdán a kora esti órákban világszerte beköszöntött a zsidó pészah, a béke a szabadulás ünnepe.
Legyünk hűek hagyományainkhoz, hiszen egyek vagyunk múltunkkal, s egyek vagyunk gyermekeinkkel, akik az általunk kitaposott úton mennek tovább.
Ezen rendkívüli körülmények között is boldog ünnepet kívánnak nézőinknek a Heti Tv munkatársai, és arra kérnek mindenkit, most maradjanak otthon, töltsék az ünnepet szűk családi körben.
Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, minden egyes embertársunk elvesztése fájdalom, ezért nehezen jelenti be, hogy 11-en meghaltak 24 óra alatt. „Együttérzünk a családokkal” – mondta. Nőtt az új megfertőződések száma is, 78-cal. Az elhunytak között van egy 49 éves férfi is – mondta. De neki is más alapbetegségei voltak, akár csak a korábbi esetekben. Aláhúzta ugyanakkor azt is, hogy egyre többen fel is épülnek, illetve jól van két beteg is, akit levettek a lélegeztetőgépről. Az elmúlt napokban az idősotthonokra fókuszáltak, a Pesti úti idősotthonban 4-re nőtt az elhunytak száma szerdára. De leszögezte: minden bevezethető szabályt bevezettek korábban, a felvételi stop és a látogatási tilalom is érvényben volt, amikor kellett. Most a hiányosságok felszámolására kell koncentrálniuk, a teszteket a lakók felénél végezték el eddig, de mindenkit le fognak tesztelni, mert „egy zárt közösségről beszélünk”. Azt is elmondta, az idősotthoni egészségügyi ellátás hiányos, emiatt további ellenőrzések jönnek, az otthonban maradó, jobb állapotú fertőzötteket folyamatosan figyelni kell, illetve el kell különíteni. Kiemelte, a főváros és környéke adja a fertőzöttek csaknem kétharmadát, de bármely település érintett lehet.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Karácsony Gergely budapesti főpolgármester és Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az operatív törzs nagyszerda délelőtti sajtótájékoztatóját megelőzően állt a kamerák elé a miniszterelnöki hivatal budavári belső udvarán. A kancelláriaminiszter ismertette, szombaton lejárnak a kijárási intézkedések, ezért álltak most a nyilvánosság elé friss bejelentéseikkel. „Nem hetekről, hanem hónapokról beszélünk” – említette elsőként Gulyás Gergely a rendkívüli veszélyhelyzet fenntartásával kapcsolatban, amely során számítanak az önkormányzatok segítségére, minden, ezzel ellentétes híresztelés dacára. Karácsony Gergely elmondta, fontos, hogy a terheket és az információkat megosszák egymással az önkormányzatok és a kormány. „A kormányülésen azt az álláspontot képviseltem, hogy még egy hónapig fenn kell tartani a jelenleg fennálló korlátozásokat. Természetesen a végső döntés a kormányé” – mondta. Arra kérik az állampolgárokat, hogy minden szabályt tartsanak be.
A családtámogatásokhoz nem nyúlunk – jelentette ki a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján. Novák Katalin hozzátette: ezeket a támogatásokat a jövőben is inkább bővíteni fogják, nem szűkíteni. Azt mondta: a családvédelmi akcióterv támogatásait ebben a helyzetben is sok ezer család vette igénybe. Az államtitkár öt pontban foglalta össze a koronavírus-járvány ideje alatt a családokat érintő intézkedéseket. Ezek: a családtámogatások megvédése, továbbra is a munkát szorgalmazzák a segély helyett, segítenek átvészelni a veszélyhelyzetet, támogatják a fiatalokat és segítik az időseket. Az intézkedések között kiemelte például, hogy az év végéig szóló hiteltörlesztési moratórium segíti a veszélyhelyzet átvészelését, a jelzáloghitelek továbbra is igénybe vehetők, és bevezetik egy új, szabad felhasználású diákhitel lehetőségét.
Külföld:
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma szerda reggel 84 ezerrel, 1 431 375-re nőtt a világon. A betegségben 82 145-en vesztették életüket, az utóbbi egy napban 7337-en, a meggyógyultak száma 301 417, ami 16 615-tel több, mint egy nappal korábban – olvasható a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítésében. A fertőzés 184 országban van jelen. A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek.
Az EU lazít trösztellenes politikáján, hogy a gyógyszergyártó cégek együttműködhessenek a kórházak gyógyszerrel való ellátásában a koronavírus-járvány alatt. A bizottság szerint a gyógyszerhiány időben történő megelőzése szükségessé teheti a vállalatok közötti együttműködést a gyógyszerkészletek gyártását és forgalmazását illetően. A termelés ilyen jellegű összehangolása normál körülmények között ellentétes lenne az unió monopóliumellenes szabályaival, azonban a járvány során ez azt szolgálja, hogy a legszükségesebb gyógyszerek minél előbb a kórházakba kerüljenek.
A lengyel kormány engedve a lakossági nyomásnak egyes termékekre hatósági árat szabna meg. Egyelőre a termékkörről nem döntöttek, de az sem tudható, hogyan tartatnák be az intézkedést. A parlament döntése szerint a lengyel kormány áprilistól maximális árakat és haszonkulcsot állapíthat meg a nagy- és kiskereskedelemben is olyan áruk és szolgáltatások esetében, amelyek az emberek egészségét vagy biztonságát védik – idézte a Rzeczpospolita cikkét a Napi.hu. A döntésnek számos kritikusa van. Az Országos Gazdasági Kamara szerint az áremelkedések korlátozása gyakorlatilag lehetetlen. Nincs ugyanis állami apparátus, amely minden esetet figyelhetne, vagy objektívan megállapíthatná, hogy túlzott áremelkedés történt-e vagy sem. Az intézkedések ráadásul elég általánosak, például az érintett termékkört sem definiálták egyértelműen.
Szerdán, a délelőtti órákban jelentette be Bernie Sanders független szenátor, a demokraták baloldali elnökjelöltje, hogy felfüggeszti kampányát, és visszalép a demokraták elnökjelöltségétől. Sanders sokáig a verseny legnagyobb esélyesének tűnt, és New Hampshire-i, valamint nevadai előválasztási győzelme után sokan majdnem biztosra is vették győzelmét. Azonban, miután a március eleji úgynevezett „szuperkedd” előtt egy sor demokrata jelölt is visszalépett Biden javára, Barack Obama alelnökének jelölti kampánya ismét előnybe került, amely előnyt a hónap folyamán behozhatatlanra növelt Sanders-szel szemben. A tegnap megrendezett wisconsini előválasztás eredményeit meg sem várva Sanders most, váratlan bejelentésével Bidennek nyújt lehetőséget arra, hogy a járványhelyzet közepén immár hivatalosan ő lehessen Donald Trump elnök egyetlen lényegi kihívója az elnöki posztért.
Irán folytatja nukleáris programját az új koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére is – szögezte le a teheráni kormány. Ali Akbár Szálehi, az iráni atomenergia-ügynökség vezetője az állami tévének nyilatkozva azt mondta: a natanzi nukleáris létesítményben hamarosan urándúsító centrifugák új generációját helyezik üzembe. Irán tavaly nyíltan elkezdte folytatni nukleáris programját arra hivatkozva, hogy az Egyesült Államok kivonult az e programról szóló hathatalmi egyezményből, és a többi részes nagyhatalom Teherán szerint nem segített neki a negatív hatások kiküszöbölésében. Mindazonáltal Irán mindig azt állította, hogy atomprogramja békés célú, és most is állítja, hogy teljesen nem adja fel a nagyhatalmakkal 2015-ben kötött megállapodást.
Az elmúlt 24 órában 306 új esettel 9404-re emelkedett a koronavírussal diagnosztizált izraeliek száma. 147 beteg állapota súlyos, 122 közülük lélegeztetőn van. 199 személy állapota közepesen súlyos, míg a túlnyomó többség enyhe tüneteket tapasztal. A felépültek száma 801, az elhunytaké 71. A vírus legfiatalabb áldozata, egy 37 éves férfi kedden halt meg. Az egészségügyi tisztviselők úgy vélik, Izrael nem fogja tudni teljesíteni a napi 10 000 teszt elvégzésére irányuló célt a kulcsfontosságú reagens hiánya miatt. A 12-es csatorna azt állította, hogy a kedden elvégzett tesztek száma 2000 alatt volt. Múlt héten napi 6-8000 tesztet csináltak.
Gazdaság:
Mély recesszióba taszította a franciaországi gazdaságot a koronavírus-járvány a francia jegybank jelentése szerint. A Banque de France becslése szerint az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 6 százalékkal csökkent, a második világháború óta a legnagyobb mértékben. A francia nemzeti statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint 2019 negyedik negyedévében 0,1 százalékkal csökkent a GDP, vagyis az idei első negyedévi visszaeséssel együtt már teljesült a recesszió technikai feltétele, az éves bázisú GDP-csökkenés két egymást követő negyedévben. A jegybank szerint márciusban 17 százalék volt a gazdasági teljesítmény csökkenése, a hónap második felében pedig egyenesen 32 százalékos. Franciaországban március 17-én rendelték el a kijárási korlátozásokat.
Időjárás:
Csütörtökön megmarad a légköri eseményektől, frontoktól és csapadéktól mentes, alapvetően felhőtlen, szikrázóan napsütéses, szélcsendes, kifejezetten kellemes, kora-nyárias jellegű, tavaszi időjárás. A hőmérséklet már mindenütt elérheti, kevéssel meghaladhatja a 20 fokot. Éjszaka is marad a csendes, eseménytelen, derült időjárás. Fagy már sehol nem valószínű.
A jellemző hőmérséklet átlaga csütörtök reggel -2 – +8, csütörtök délután +20 – +24,
péntek reggel +1 – +10 fok körül alakul.