Mintegy 2000 zsidó imádkozott József sírjánál Sechemben

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2020.02.27.-reggelén

Ugyan annak az esélye kicsi, hogy Magyarországot elkerüli a vírus, jelenleg Magyarországon koronavírusos megbetegedésről nem tud a kormány – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán sajtótájékoztatón. A miniszter elmondta, hogy minden bajba jutott magyarnak bárhol a világon azonnal igyekeznek segíteni, és figyelemmel kísérik a japán hajón megfertőződött magyar sorsát, illetve ha szükséges, karantént biztosítanak a haza érkezett magyaroknak. Az operatív törzs dönt arról, el kell-e rendelni bárhol vesztegzárat. Mivel jelenleg nincs megbetegedés Magyarországon, nincs ok ilyen döntésre, azonban ha bizonyos térségekben tömegessé válnának a megbetegedések, az operatív törzs döntést hoz. Ha valaki fertőzött területről jön, és jelentős az esélye, hogy találkozhatott a vírussal, akkor karantént rendelnek el, de ha a gyanú esélye lényegesen kisebb, akkor csak megfigyelés alatt tartják az érintetteket. A Tenerifén karanténba helyezetteket illetően Gulyás Gergely emlékeztetett: egy hotel mintegy ezer vendégét helyezték karanténba, közöttük 5 magyar állampolgár van, ők a legutolsó információk szerint jól vannak, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tart kapcsolatot velük. A fokozott közúti ellenőrzés mellett a reptéri ellenőrzés is folyamatos, a Kínából, Dél-Koreából és Olaszországból érkezőket vizsgálják.

Láng-Bognár Kinga rendőr őrnagy, az operatív törzs szóvivője közölte, a vírus előfordulása  esetén sem kell pánikba esni. Nem jelenti azt, hogy járványveszély van, ha esetleg megjelenik a vírus. Elmondta, továbbra sem javasolják a fertőzött területekre, főként Észak-Olaszországba történő utazást; azt kérik az állami fenntartású általános és középiskoláktól, hogy ne szervezzenek kirándulást a fertőzött területekre. Együttműködésre kérik a szállodák és kiemelt autóutak melletti panziók személyzetét a koronavírusos esetek kiszűrése érdekében. A MÁV, GYSEV nemzetközi járatain fertőtlenítő szereket, testhőmérséklet mérésére alkalmas eszközöket kell biztosítani, illetve a kalauzokat fel kell készíteni a teendőkre. Rendkívüli tájékoztatási rendet rendeltek el a közmédiában arra az esetre, ha esetleg megjelenik a koronavírus – ismertette. Hozzátette, a büntetés-végrehajtás által legyártott szájmaszkokat el kell juttatni a patikákba. Felhívják a figyelmet arra, hogy aki fertőzött országból érkezik haza és észleli magán a tüneteket, azonnal forduljon telefonon háziorvosához, és ne menjen közösségbe – mondta az őrnagy.

Müller Cecilia tisztifőorvos sajtótájékoztatóján a koronavírus tüneteire is kitértek, Szlávik János, a Szent László kórház főorvosának elmondása alapján a betegség tünete láz, eleinte száraz köhögés. Ezek a fertőződést követő 5-6. napon jelentkeznek jellemzően (a lappangás 2-14 nap lehet, az 5-6. szám a legjellemzőbb), ezután hurutos köhögés, majd fulladásos tünetek jönnek, amiből vagy meggyógyul a beteg, vagy lélegeztetőgépre kerül. Utóbbiak 10 százaléka hal meg. Néha lehet hasmenés, ízületi fájdalom, fejfájás, de nem ez a jellemző.

Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2020-as összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés. A rendelet az önkormányzat költségvetési bevételét 284 milliárd 97 millió 500 ezer forintban, kiadásait 408 milliárd 550 millió 332 ezer forintban állapítja meg. Az így keletkező 124 milliárd 452 millió 832 ezer forintos hiányt az előző évek maradványának – 17 milliárd 558 millió 905 ezer forintos – igénybevételével, a hitelszerződések alapján lehívni tervezett 31 milliárd 299 millió 124 ezer forintból, belföldi értékpapírok 81 milliárd 997 millió 116 ezer forintos bevételeiből, valamint bankbetétek – 50 millió forint – bevételeiből finanszírozzák. Ugyanakkor 6 milliárd 94 millió 37 ezer forintos összeget hiteltörlesztésre, illetve 358 millió 276 ezer forintot további belföldi finanszírozás kiadásaira kell fordítani. A Fővárosi Közgyűlés 18 igen szavazattal, 14 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett fogadta el az idei büdzsét.

 

Változtatási tilalmat rendelt el a Liget Budapest Projekt által érintett városligeti területre a Fővárosi Közgyűlés. Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát 18 igen szavazattal, 14 nem ellenében, egy tartózkodás mellett támogatta a testület. A változtatási tilalmat azért rendelte el a közgyűlés, hogy a városligeti építési szabályzat korábban kezdeményezett módosítását végre lehessen hajtani, illetve a Városliget „Budapest kiemelt jelentőségű legnagyobb kiterjedésű közparkjaként történeti, tradicionális, használati szempontból további visszafordíthatatlan változtatások ne érjék és városi közpark funkciójának megfelelő szerepét betölthesse”.

 

Külföld:

A koronavírus elleni összehangolt európai fellépést sürgette Sztella Kiriakídisz, az Európai Bizottság egészségügyi biztosa Rómában. Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet európai igazgatója ugyanott elmondta, hogy a fertőzöttek száma 80 988. A fertőzés 33 országban jelent meg.  Sztella Kiriakídisz és Hans Kluge egyaránt azt hangoztatta, hogy nincs ok pánikra.

Nem lehet az ára Ukrajna békéjének, a Donyec-medencei fegyveres konfliktus lezárásának az, hogy Kijev lemond az Oroszország által törvénytelenül elcsatolt Krím félszigetről – szögezte le Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy kijevi fórumon, amelyet a hat évvel ezelőtti krími eseményeknek szenteltek. „Minden lehetségest megteszünk azért, hogy véget vessünk a Donyec-medencében dúló háborúnak, és ne veszítsük el nap mint nap a legjobbjainkat. Erre irányul minden erőfeszítésünk. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a Krím lekerül a napirendről, és lemondunk róla az ukrajnai, a Donyec-medencei békéért cserébe” – hangoztatta Zelenszkij. Meggyőződését fejezte ki, hogy a Krím vissza fog térni Ukrajnához. Hangsúlyozta: abban a kérdésben, hogy a Krím Ukrajna része, százszázalékos az egyetértés az ukrán társadalomban. Rámutatott arra, hogy a Krím visszatérése Ukrajnához nem pusztán „az ukránok álma, hanem a bolygó biztonságának, a nemzetközi jogba és az igazságosságba vetett hit helyreállításának záloga”.

 

Csehország mindent megtesz annak érdekében, hogy az Európai Unió márciusban megkezdje a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával és Albániával, mert mindkét ország már teljesítette az ehhez szükséges feltételeket – jelentette ki Tomás Petrícek cseh külügyminiszter Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Nikola Dimitrov észak-macedón kollégájával. Nikola Dimitrov szerint ideje magasabb szintre helyezni Észak-Macedónia és az Európai Unió kapcsolatait. Észak-Macedónia ugyanis egy évtizedet veszített azzal, hogy az ország neve nemzetközi viták tárgya volt – tette hozzá. „A tárgyalások megkezdésének további halasztására nincs semmi ok” – húzta alá a cseh diplomácia irányítója. Az Európai Tanácsnak már tavaly októberben kellett volna döntést hoznia ebben az ügyben, de elsősorban Franciaország ellenkezése miatt ezt elhalasztották. A témát a márciusi európai uniós csúcstalálkozón tervezik újra napirendre tűzni.

A European Jewish Association (EJA) nemzetközi zsidó szervezet Párizsban tartott konferenciájának magyar előadóiról írt tudósítást a The Times of Israel. Az izraeli lap idézte Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkárt, aki kijelentette, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök „egyazon politikai családba tartozik”. A helyettes államtitkár szerint „a kapcsolatok [a két ország között] igen erősek. Az izraeli kormány tudja, hogy Magyarország mindent megtesz, hogy megvédje a magyar zsidóságot. (…) A magyar zsidóknak jelenlegi ismereteink szerint nincsen okuk félelemre”. Szalay-Bobrovniczky szerint a két kormány egyetért a bevándorlás kérdésében. „[Izrael] megérti, hogy mit csinálunk a déli határunkon”. A helyettes államtitkár beszédében arról is szólt, hogy Soros György „persona non grata Izraelben (…) és senki sem nevezheti Izraelt [ezért] antiszemitának”.

Csaknem 950 ezer ember kényszerült elhagyni az otthonát Északnyugat-Szíriában december óta a kormányerők hadművelete miatt – közölte az ENSZ. Becslések szerint mintegy 180 ezer család – több mint 195 ezer nő és több mint 560 ezer gyerek – hagyta el lakóhelyét – jelentette be a világszervezet humanitárius ügyeket koordináló hivatala (OCHA) a Twitteren. A szíriai kormányerők orosz szövetségeseik támogatásával tavaly áprilisban indítottak műveletet azért, hogy kiűzzék az utolsó lázadókat is az északnyugat-szíriai térségből. Oroszország és Törökország januárban ugyan megállapodott a tűzszünetről, de az egyezség kútba esett, miután a szíriai hadsereg további előrenyomulást hajtott végre a régióban.

Mintegy 2000 zsidó imádkozott József sírjánál Sechemben (Náblusz), közölték az Izraeli Védelmi Erők Twitteren. A hadsereg nyilatkozata szerint a csapatok a terület átvizsgálásakor robbanóeszközt találtak a sír melletti egyik sikátorban, amit a tűzszerészek hatástalanítottak. Az imák incidens nélkül zajlottak le. Az izraeli hadsereg majdnem havi rendszerességgel kísér zsidó, esetenként keresztény, híveket a szenthelyhez. Sechem Júdea és Szamária Palesztin Hatóság irányítása alatt álló területéhez (Ciszjordánia A-körzet) tartozik, izraeli állampolgároknak tilos a belépés a hadsereg engedélye nélkül. A múltban Sechem lakói kövekkel, Molotov-koktélokkal és lőfegyverrel támadtak a helyszínt látogató csoportokra. 2015 októberében palesztin szélsőségesek felgyújtották a szent helyet. Néhány héttel később helyreállították és újra megnyitották a hívek előtt.

 

Gazdaság:

 

Egyedülálló mértékben nőtt a magyar gazdaság – írja az Európai Bizottság (EB) az európai szemeszter keretében közzétett országjelentése. Az EB szerint, az elmúlt években Magyarországon olyan erősen bővült a gazdaság, hogy mára már az Európai Unió (EU) egyik legmagasabb GDP-növekedési rátájával rendelkezik. Az átlagos gazdasági növekedés 2014 óta meghaladta a 4 százalékot, így 2019-ben a gazdaság képes volt ellenállni a nemzetközi növekedés lassulásának, részben a támogató makrogazdasági politikáknak köszönhetően. Az erős munkakereslet továbbra is emeli a foglalkoztatási rátát, miközben a bérnövekedés is gyors maradt. A kedvező munkaerőpiaci tendenciák hozzájárultak az életminőség javításához és a szegénység csökkentéséhez. A beruházások rekordszintre emelkedtek a kedvező gazdasági kilátásoknak, az egyszerű finanszírozási feltételeknek, a támogató fiskális politikának, és az EU-s forrásoknak köszönhetően.

 

Időjárás:

 

Csütörtökön északnyugat felől csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen kisüt a nap, de délelőtt, keleten még felhős idő lesz jellemzőbb, elszórtan zápor, északkeleten hózápor is előfordulhat. Délutánra keleten is kisüt a nap, de északkeleten, elvétve továbbra is kialakulhat futó zápor, hózápor.

Éjjel országszerte erős, gyakran viharos (50-80 km/óra) lökésekkel kísért DNY-i szél fúj! Nyugat felől beborul az ég, majd hajnaltól elszórtan esők, északon havas esők alakulnak ki. Hevesben és Borsodban pár órás havazás kialakulásának is megvan az esélye. Hajnalban ÉNY-ra forduló, 80-110 km/órás lökésekkel kísért széllel hidegfront éri el az északnyugati országrészt!

 

A jellemző hőmérséklet átlaga csütörtök reggel    -1 – +3, csütörtök délután   délnyugaton +10, északkeleten +6, fok körül alakul.