A BreuerPress és a HetiTV hírei 2020.01.16. reggelén
Prágába utazik Orbán Viktor miniszterelnök, ahol Ausztria kancellárjával, Sebastian Kurzcal tárgyalnak a visegrádi államok (V4) kormányfői; Orbán Viktor mellett a cseh Andrej Babis, a lengyel Mateusz Morawiecki és a szlovák Peter Pellegrini. A megbeszélésre a prágai Nemzeti Múzeumban kerül sor, ahol először a V4-ek kormányfői tárgyalnak, majd csatlakozik hozzájuk az osztrák kancellár. A munkaebédet követően közös sajtótájékoztatót tartanak. A program során külön tárgyalást terveznek Orbán Viktor és Sebastian Kurz között is.
Magyarországon nem szokás valakit letorkolni azért, mert véleményt fogalmaz meg – reagált Novák Katalin, a Fidesz alelnöke az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője, Manfred Weber szavaira, aki szerint az EPP nem változtat irányvonalán; ha valaki ehhez a pártcsaládhoz akar tartozni, követnie kell az értékeit, és „nem kér kioktatást sem a politika, sem a választások ügyében”. A Fidesz alelnöke a Facebookon úgy reagált a néppárti vezető által elmondottakra, hogy „nincs szükségünk arra, hogy Manfred Weber demokrácia-leckéket adjon nekünk”. Magyarországon nem szokás valakit letorkolni azért, mert véleményt fogalmaz meg. A Néppártban mostanság igen? – tette fel a kérdést Novák Katalin.
Idén is segítséget kapnak a 20 év alatti fiatalok a jogosítványukhoz megszerzéséhez – közölte Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Az intézkedés a fiatalok önálló életkezdését és munkavállalását segíti – indokolta a minisztérium. A közlemény szerint az állam minden 20 év alatti fiatalnak 25 ezer forint értékben kifizeti a vezetői engedélyhez szükséges KRESZ-vizsga és az ahhoz kapcsolódó e-learning vagy tantermi tanfolyam díját. Így a fiataloknak lehetőségük lesz akár a lakóhelyüktől távolabb is munkát vállalni. A kérelmet a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságához lehet beadni elektronikus úton vagy formanyomtatványon – írták.
Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere a heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az eddigi eredményekről, a kiemelt feladatokról, mint például a kerületi lakáshelyzet új elgondolásáról, de beszélt az előző vezetés eredményeiről is.
A politikus beszámolt arról, hogy a tervek szerint felépül majd egy sport, szabadidő, rendezvényközpont a kerületben, amit a remények szerint sok ember tud majd használni akár egyszerre is. A kormánnyal kötött fővárosi megállapodásnak köszönhetően az intézményt majd az állam tartja fenn. A hely az elképzelések szerint a Duna közelsége miatt is akár Budapest második Margitszigete lehet.
Baranyi Krisztina beszélt a ferencvárosi lakáshelyzetről, megemlítve azt, hogy a legnagyobb kihívást a városrehabilitáció terén a komfort nélküli és alacsony komfortfokozatú lakások jelentik, az elmúlt tíz évben a komfort nélküli lakások száma tízezerről hétszázra csökkent. A polgármester tervei szerint ne teljes házakat újítanának fel, mert ez csupán 20-50 lakást jelentene évente, helyette elsősorban a lakások komfortosítását helyezi előtérbe. Így azoknál is egy azonnali életmódjavulás következik be, akiknek a lakása csak évek múlva tud megújulni.
Ami Ferencváros szociális térképét illeti, Baranyai Krisztina megjegyezte, sajnos még mindig vannak szegregált részei a kerületnek, ez amiatt is van, hogy az amúgy sikeres városrehabilitáció nem jutott el minden helyre. Az is gond, hogy a fővárosban ebben a kerületben van a legtöbb üresen álló bérlakás, ezek harmada komfortnélküli, egyharmada átlagos állapotú, egyharmada pedig nemrégiben felújított. Az előző vezetés valahogy nem nagyon akarta ezeket bérbeadni senkinek – tette hozzá a városvezető. Most készítenek egy új lakásrendeletet, amiben rögzítik, milyen feltételekkel juthatnak az igénylők bérlakáshoz, elkészül a teljes lakáskataszter, külön rendelkeznek majd a nem lakáscélú helységekről. Az elképzelések szerint csupán annyi lakást tart meg az önkormányzat, hogy különböző katasztrófahelyzetekben tudjanak azonnal segíteni.
Azt is megjegyezte a polgármester, hogy az előző vezetésnek több pozitív lépése is volt, a szociális ellátórendszere a kerületnek a legjobb a fővárosban, az idősügyi program is nagyon jól működik. A szociális ellátórendszer most a télen a megy a legélesebben, az utcai szociális munkások sokat tesznek a hajléktalanokért, a rászorulókért. A hajléktalanok ebben a cudar hidegben leginkább az erdős területekre húzódnak be.
Külföld:
Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szövetségi Adószolgálat elnökét, Mihail Misusztyint javasolja miniszterelnöknek a szerdán lemondott Dmtrij Medvegyev helyére. – írja a rezsimhez közel álló Russia Today. Az 53 éves közgazdász 2010 óta vezeti az orosz adóhivatalt, és elfogadta a munkamegbeszélésen tett ajánlatot. Medvegyev és kormánya két órával azután állt fel, hogy Vlagyimir Putyin nagyívű államfői beszédet intézett a törvényhozáshoz, melyben bejelentette a hatalmi struktúra átalakítását. Putyin közölte, hogy a jövőben erősebb parlamentre van szükség, melynek jogosítványait a kormány kialakításában és a kormányzat politikájába való beleszólásban is erősíteni akarja. Egyébként a Kreml sajtószolgálata szerint az utóbbi húsz évben Putyin mellett dolgozó Medvegyevnek is megtalálták az új helyét: az elnök által vezetett orosz biztonsági tanács elnökhelyettese lesz. Az orosz közjogi rendszerben jelenleg a kormány az elnöknek felel, de a jövőben a törvényhozás a kormányfő és a kormány tagjainak kiválasztásában is „alapvető szerepet“ kapna, az általuk megszavazott személyeket az elnök köteles lesz beiktatni
A Perzsa-öböl menti államok fontolják meg egy közös biztonsági mechanizmus kialakítását, amelynek kezdeteként bizalomépítő intézkedéseket tennének, és kölcsönösen meghívnák egymást hadgyakorlataikra – vetette fel Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az indiai fővárosban, Újdelhiben egy nemzetközi biztonsági konferencián. A Perzsa-(Arab-)öböl térségében azt követően növekedett meg a feszültség, hogy amerikai utasításra meggyilkolták Kászim Szulejmáni iráni tábornokot, amire Irán válaszul támadást intézett Irakban állomásozó amerikai katonai erők ellen. Az orosz diplomácia irányítója szerint ebben a veszélyes helyzetben Moszkva azt javasolta a térség országainak, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) mintájára alakítsanak ki egy kollektív biztonsági mechanizmust. Mint kifejtette, ezt a gondolatot felvetették az Öböl menti Arab Államok Együttműködési Tanácsában (GCC) tömörülő országoknak. Három ország támogatta az indítványt, három pedig közölte, a megvalósításhoz több idő kell. Moszkva nemrégiben ismét előhozakodott az elgondolással – tette hozzá Lavrov.
Haszan Róháni iráni államfő jelezte: nem akar új atomalkut kötni Donald Trump amerikai elnökkel, „aki mindig megszegi ígéreteit”. Az iráni vezető szerint az lenne a helyes megoldás, ha visszatérnének a 2015-ben kötött nukleáris egyezményhez. Televíziós beszédében Róháni aláhúzta: az iszlám köztársaság kész lenne újra betartani a megállapodást, ha feloldanák a gazdasági szankciókat. Ostobaságnak nevezte azokat az információkat, hogy Irán atomfegyver előállítására törekszik. Boris Johnson brit miniszterelnök a BBC brit műsorszolgáltatónak azt mondta: ha az Egyesült Államoknak nem kell az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról és ellenőrzéséről 2015-ben kötött többhatalmi megállapodás (Joint Comprehensive Plan of Action, JCPOA), akkor új egyezményt kell kötni Iránnal, mert valahogy meg kell akadályozni, hogy az iszlám köztársaság nukleáris fegyverre tegyen szert. Trump erre úgy reagált: egyetért Johnsonnal abban, hogy egy átfogó „Trump-alkut” kellene kötni a nukleáris egyezmény helyett.
A biztonsági erők leromboltak két illegálisan felhúzott telepes otthont egy szamáriai (Észak-Ciszjordánia) elő örs területén. A Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint mintegy 450 határrendész és a Polgári Közigazgatás ellenőrei vettek részt a rombolási munkálatokban a Jitzhar telepes közösségtől délkeletre fekvő Kumi Uri elő örsön. A biztonsági erők helyi idő szerint hajnali 5:30 körül érkeztek az elő örshöz. Nem sokkal később több tucat telepes jelent meg a helyszínen és elkezdte kövekkel dobálni a határrendészet erőit. Az egyik tiszt a Kan szerint könnyű sérülést szenvedett, miután fejen találta egy kő. A rendőrség szóvivője pedig közölte, hogy letartóztattak egy telepest, miután a tisztekre támadt. A rombolásra egy héttel azután került sor, hogy a Legfelsőbb Bíróság elutasította az egyik háztulajdonos petícióját, amely azt állította, hogy Izraelnek nincs joga a romboláshoz a körzetben. A bíróság azonban úgy döntött, hogy noha Izraelnek nincs felhatalmazása építési engedélyek kiadására ezen a területen, az izraeliek által ott épített illegális otthonokat lerombolhatja.
Gazdaság:
Az innovatív összecsukható konténereket fejlesztő szentendrei Continest Technologies Zrt. az izraeli piacra lépés lehetőségeiről tárgyal a zsidó állam védelmi szervezeteivel, amelyek januárban tesztelni fogják a magyar startup termékét. A Continest közleménye szerint a magyar cég az izraeli M.T.S. (More Than Security) biztonsági tanácsadó és projekt menedzser, illetve az amerikai Slingshot Security biztonsági elemző és operatív tanácsadó vállalat megállapodást írt alá az izraeli piacon történő kizárólagos együttműködésről. Az együttműködés az összecsukható Continest konténerek, az azokhoz kapcsolható környezetbarát vizesblokkok, valamint a napelemes és a ballisztikus (golyó- és repeszálló panelekkel kialakított) rendszerek, illetve a fejlesztés alatt álló speciális szállító-utánfutó eszközök közös izraeli piaci bevezetését és közös gyártásfejlesztését is célozza.
Időjárás:
Csütörtökön sem érkezik jelentős változás, zömében marad felettünk a „hideg légpárna” okozta szürke, párás, rétegfelhős, hideg idő. A reggeli időszakban sűrű, zúzmarás ködmezőkkel, ónos szitálásokkal, hószállingózással kell számolni, majd napközben javulnak a látási viszonyok, ritkulnak a szitálások, hószállingózások, de zömében megmarad a szürke ködfelhőzet alatti borongós időjárás. A nyugati és déli országrészben, illetve a magasabb hegycsúcsokon van némi esélye szűrt napsütés és enyhébb délután kialakulásának, de a légmozgás legyengülése miatt ez az esély igen kicsi.
A jellemző hőmérséklet átlaga csütörtök reggel -5 – 0, csütörtök délután
– 2 – +2, foltokban +3 – +6, fok körül alakul.