A BreuerPress és a HetiTV hírei 2020.01.09. reggelén
A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium a magyar honvédek biztonsága érdekében megtette a szükséges lépéseket, és minden lehetséges forgatókönyvre felkészült, miután szerda hajnalban rakétatámadás ért több koalíciós katonai tábort Irakban – közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Kecskeméten. Németh Szilárd a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison a Magyar Honvédség iraki missziójának helyzetéről kifejtette, Erbílben közel 200 magyar katona teljesít szolgálatot, a két iraki támaszpontot ért rakétatámadásban magyar katonák azonban nem sérültek meg. Hangsúlyozta: állandó és élő a kapcsolat az iraki műveletek parancsnokaival, folyamatos az információk szerzése, illetve kiértékelése és elemzése a Külgazdasági és Külügyminisztériummal – tette hozzá. A parlamenti államtitkár emlékeztetett, a kecskeméti légi bázist a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében részben már felújították. A munkálatok során megújult a kifutópálya, a fénytechnikai eszközök, az üzemi területek és a támogató infrastruktúra. Így a bázisról bármilyen repülőgéppel végrehajtott akció elindítható – tette hozzá.
Az InfoRádió értesülése szerint heteken belül egyeztet egymással Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke. Az uniós szakértő azt mondja: az idegek harca folyik, a magyar kormányzópárt tagságáról pedig nincs még döntés. A Néppárt politikai választmánya február 3-án ül össze, elvileg ezen kellene dönteni a Fidesz sorsáról. Gyévai Zoltán, a Bruxinfo főszerkesztője szerint három lehetőség áll fenn. „Az egyik az, hogy úgy találja a jelentés, hogy a Fidesz esetében nincs ok tovább folytatni az eljárást, visszaveszik a magyar kormánypártot. A másik, hogy a párt kizárását javasolják az Európai Néppártból azért, mert nem egyezik a politikája a néppárti alapértékekkel. A legkényelmesebb megoldás mindenki számára az lenne, ha maradna a felfüggesztés, újabb határidő támasztásával.”
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának fiatalokért felelős helyettes államtitkárává nevezték ki szerdán Rácz Zsófiát – mondta a minisztérium család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Novák Katalin közölte: Rácz Zsófia feladata lesz, hogy a magyar fiatalok álláspontját, véleményét, szempontjait meghallja, megértse és a megfelelő csatornákon keresztül azokat továbbítsa a döntéshozó fórumokhoz. Szintén feladata lesz, hogy a kormányzat által a magyar fiataloknak kínált lehetőségeket olyan formában juttassa el, ismertesse meg az érintettekkel, ahogy azt ők „megértik, meghallják” – tette hozzá. Novák Katalin ezek között az ingyenes nyelvvizsga és KRESZ-vizsga megszerzését, az otthonteremtéssel, családalapítással kapcsolatos programokat, külföldi ösztöndíj-lehetőségeket, tehetséggondozó és szakképzési programokat, illetve a fiatal gazdáknak szóló különböző lehetőségeket emelte ki.
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt beszélt a megemlékezésekről, változó világra nyitott zsidóság gondolatáról, valamint a tervezett változásokról.
A Mazsihisz is megemlékezett a nemrégiben elhunyt Varga Imre szobrászművészről, aki fantasztikus életművet hagyott hátra, több mint 300 szobra látható a világban és Magyarországon, így a Dohány utcai zsinagóga kertjében található Emlékfa is. Heisler András hozzátette, amikor ez a szobor elkészült, akkor ahhoz nagy bátorság és felelősség kellett, hogy Európa legnagyobb zsinagógája mellett készítsen el egy műalkotást hatszázezer elpusztított magyar zsidó emlékére.
A Mazsihisz elnöke beszélt arról is, hogy amikor a szervezet meghirdette a változó világra nyitott zsidóság programját, akkor ennek része az is, hogy helyet adnak a B’nei Brith magyarországi páholya által rendezendő nemzetközi konferenciának, hiszen minden olyan zsidó civil szervezet fontos, amelyik a zsidóságnak hasznos munkát végeznek. Ugyanilyen fontos az is, hogy a Mazsihisz és vezetősége az Élet Menete Alapítvány rendezvényén is megjelenjen, amelyik a magyar társadalom egyik nagyon fontos eseménye.
Heisler András a neológia kapcsán kijelentette, az ellenkező híresztelésekkel szemben, a Mazsihisz vallási identitása változatlan, ahogy a zsinagógák szokásrendje is, amit változtatni szeretnének, az csupán egy szervezeti módosítást jelentene, nem pedig vallási változást.
Külföld:
Mesterházy Attila levélben fordult az iraki Képviselők Tanácsának alelnökéhez az iraki parlament döntése miatt.
Mesterházy Attila a NATO Parlamenti Közgyűlés elnöke a Közel-Keleten kialakult, a régió stabilitását veszélyeztető helyzet kapcsán levélben fordult Dr. Bashir Khalil Al-Haddadhoz, az iraki Képviselők Tanácsának alelnökéhez az iraki parlament nem kötelező erejű döntését illetően, amely felszólítja az iraki kormányt, hogy dolgozza ki az összes külföldi csapat azonnali kivonásának módját Irakból. Mesterházy angol nyelvű közleményében kifejezte súlyos aggodalmát a térségben kialakult biztonsági helyzet kapcsán, valamint jelezte, hogy levélben kereste meg iraki partnerét, hogy további információkat kapjon az iraki parlament döntéséről. Közleményében, összhangban a NATO tagországok nyilatkozatával, önmérsékletre és de-eszkalációra szólította föl az érintett feleket. Kitért arra is, hogy a NATO Parlamenti Közgyűlés számos alkalommal tárgyalt meg, fogadott el olyan jelentéseket és határozatokat, amelyek súlyos aggályokat tartalmaztak Irán, a térségben betöltött destabilizáló szerepével, rakéta programjával, nukleáris fegyver programjával kapcsolatban. |
Az Ukraina International Airlines – ukrán nemzeti légitársaság képviselői szerint az Iránban szerda reggel lezuhant utasszállító repülőgépük jó állapotban volt, és a járat jól képzett személyzete sem követhetett el hibát. „Ez volt az egyik legjobb repülőgépünk kiváló, megbízható személyzettel” – jelentette ki Jevhenyij Dihne, a MAU elnöke kijevi sajtótájékoztatóján. Ihor Szosznovszkij repülési műveleti alelnök hozzátette: mivel a gép elérte a 2400 méter magasságot, minimális az esélye annak, hogy a személyzet hibát követhetett el. A gépet 2016-ban gyártották, közvetlenül a Boeing üzeméből szerezték be, korábban sehol sem üzemeltették. Utoljára január 6-án esett át műszaki ellenőrzésen. A MAU nem kapott semmilyen jelzést a pilótáktól sem Teherán felé repülve, sem onnan a felszállás előtt arról, hogy műszaki meghibásodást észleltek volna. A cég vezetése ugyanakkor ígértet tett arra, hogy tüzetes vizsgálatot indítanak, amelybe bevonják Ukrajna és Irán légiközlekedési hatóságait, a Boeing gyártóvállalatot, a légitársaság képviselőit, valamint az Ukrajnában működő, polgári repülőgépekkel kapcsolatos balesetek és események kivizsgálásával foglalkozó nemzeti irodát is. Volodimir Zelenszkij elnök ezzel egy időben utasította az ukrán főügyészséget, hogy indítson büntetőeljárást a katasztrófa körülményeinek kivizsgálására. Hangsúlyozta, hogy a katasztrófa minden lehetséges okát ki kell vizsgálni. Hozzátette: attól függetlenül, hogy mi okozta a katasztrófát, „ellenőrzik a teljes polgári flotta légi alkalmasságát”.
Andrzej Duda lengyel elnök lemondta a részvételt a január 23-án Jeruzsálemben, a Jad Vasemben megrendezésre kerülő Holokauszt Világfórumon, mivel a szervezők nem tették lehetővé, hogy beszédet mondhasson a megemlékezésen, Vlagyimir Putyin orosz elnöknek viszont, igen. Az idén választások előtt álló lengyel vezetés egyrészt politikai döntése, másrészt a hűvös izraeli-lengyel diplomáciai kapcsolatok, de leginkább az alig egy hónapja Putyin elnök nyilatkozatai nyomán kipattant II. Világháborús parázs vitával a háttérben, nem okozott túlzott meglepetést. A zsidó állam és Varsó közötti diplomáciai kapcsolat megromlása a két évvel ezelőtti lengyel Holokauszt törvény beiktatásával kezdődött majd tavaly a lengyel fővárosban Benjamin Netanjahu, az egyik izraeli sajtóban rosszul értelmezett nyilatkozatával folytatódott. A kétoldali diplomáciai kapcsolat végleges megromlásának utolsó cseppje a pohárban a tavaly februárban frissen kinevezett megbízott külügyminiszter, Jiszrael Katz beszólása volt egy televíziós nyilatkozat kapcsán, amikor azt állította: “a lengyelek az anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust“. Az auschwitzi náci haláltábor felszabadításának 75. évfordulójára szervezett megemlékezésre, negyvenkét ország kapott meghívást, beszédet azonban csak az izraeli vezetők és a II. világháborús szövetséges hatalmak képviselői, valamint a német elnök tart.
A Kék-Fehér vezetője, Beni Gánc ex-vezérkari főnök az amerikai bázist célzó iráni megtorlótámadásról azt mondta: „Az amerikai katonai bázisra mért iráni támadás ismét bizonyítja, hogy Irán veszélyt jelent az egész világra, valamint a Közel-Kelet stabilitására és biztonságára. Az Izraeli Védelmi Erők a régió legerősebb hadserege, és nem ajánlanám senkinek, hogy belerángassa Izraelt egy olyan összecsapásba, amelyhez nincs köze, és tesztelje. Ha megpróbálnak belerángatni minket, meggyőződésem, hogy a válasz erőteljes, kemény, fájdalmas és döntő lesz.”
Gazdaság:
Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök felavatta Isztambulban az oroszországi Anapából érkező Török Áramlat földgázvezeték 935 kilométer hosszú fekete-tengeri szakaszát, amely két párhuzamos csövön futva Kiyiköy településnél éri el Törökország európai partjait. A két államfő az isztambuli Halic kongresszusi központban tartott ünepélyes eseményen avatta fel a vezetéket, videolinkkel kapcsolódva az anapai Russzkaja kompresszor-, illetve a kiyiköyi fogadóállomáshoz, ahol üzembe helyezték a vezetéket. Az egyik cső kizárólag Törökországot, míg a másik Törökországon keresztül Délkelet- és Közép-Európa országait, köztük Magyarországot látja majd el orosz földgázzal.
Időjárás:
Csütörtökön borongósabbra fordul az idő egy tőlünk északra elhaladó frontfelhőzetnek köszönhetően. A déli országrész fölé várható valamivel vékonyabb felhőzet. Az északi országrészben egész nap előfordulhat szitálás, mely Nógrádtól keletre helyenként tartós ónos szitálást eredményezhet! Este, éjszaka is felhős marad az ég, de a felhőtakaró kissé vékonyodhat, itt-ott szakadozhat. Párásság, kisebb ködfoltok is előfordulhatnak. Már nem valószínű szitálás. Nyugaton gyengébb, keleten erősebb fagy várható.
A jellemző hőmérséklet átlaga csütörtök reggel északnyugaton +1, délkeleten -6,
csütörtök délután +2 – +4, északkeleten -2, fok körül alakul.