Erre a témára mind a bal-, mind pedig a jobboldali szavazók is érzékenyek

Erre a témára mind a bal-, mind pedig a jobboldali szavazók is érzékenyek

Farkas Örs politikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában az európai zöldfordulatról beszélt.

Az elemző által vezetett intézet legutóbbi kutatásában arra világít rá, hogy miként váltja fel Európában a közbeszédet a zöld gondolkodás, ez miként váltja le a jogállamisági vitát. Hozzátette azt is, a kutatásuk szerint abban az országban, ahol egy jobboldali kormány kerül hatalomra, ot előbb-utóbb Brüsszel egy jogállamisági, a fékek és egyensúlyok mentén zajló vitát kezdeményez. Mindez teljesen független az éppen aktuális Európai bizottságtól, sokkal inkább parlament-specifikus, netán éppen valamilyen intézményhez köthető, mint például a Velencei Bizottság. Ezek valamilyen vizsgálata begyűrűzik valamelyik európai intézménybe, majd ezt követően indul el egy beszélgetés ebben a témában. Ezt lehetett látni a lengyeleknél, Magyarország esetében, de akkor is, amikor az olasz kormány belügyminisztere éppen Salvini volt. Ezek a viták teljesen mentesek a konkrétumoktól, sokkal inkább szubjektívek, érzelmeken alapulnak. Farkas Örs szerint Európának az elmúlt kilenc-tíz évben lett volna sokkal fontosabb feladata, mint ezek a vizsgálatok. Az elemző példaként hozta fel, hogy 2006-ban nem indult eljárás Magyarország ellen a rendőri fellépések ügyében, amikor is bejelentett tüntetéseket vertek szét.

Ugyanakkor az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatásai azt is világosan megmutatták, ezeknek a jogállamisági vizsgálatoknak semmilyen hatása sem volt Magyarországon, Lengyelországban és Olaszországban a választásokra, mert a jobboldali szavazókat ezekkel a vizsgálatokkal se lehetett eltántorítani. Éppen ezért kellett egy olyan témát megtalálni, ami a jobboldali választókat is érdekli, ez pedig a környezetvédelem ügye, mert ez mindkét oldalnak fontos. Ennek kapcsán azt jegyezte meg az elemző, hogy az EU-ban minden olyan erőforrás, ami eddig a jogállamiságra fókuszált, most átfordult a zöld kérdésekre. Nem véletlen – tette hozzá, hogy Frans Timmermans az előző Európai Bizottságban az alapjogokért volt felelős, most ő a környezetvédelmet viszi. Megemlítette azt is Farkas Örs, hogy az EU most tárgyalja a következő időszak költségvetését, a tervezetben a legnagyobb mértékben a környezetvédelmi programokra fordítható összeg emelkedett, sőt van olyan terv, amely szerint bárki bármilyen témában nyújt be támogatást egy programhoz, azt akkor nem támogatják, ha azt nem a környezetvédelem szempontjainak megfelelően bonyolítják le.

Farkas Örs idézte a kutatásukból azokat az adatokat is, amelyek szerint Magyarországon az egy főre jutó széndioxid kibocsátás mértéke egyes nyugati országokénak csupán a harmada, ami nagyon jó eredmény. Ugyanakkor az biztos, a környezetvédelem ügye lesz a legtöbb vitát kiváltó ok az európai közösségben, erre a témára mind a bal-, mind pedig a jobboldali szavazók is érzékenyek.

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatása szerint az Európai Parlament országaiban az elmúlt öt évben a migráció volt a legfontosabb kérdés a választásokon, mellette természetesen a helyi gazdasági, korrupciós és más ügyek is szerepeltek a közbeszédben. Ez képzett egy csomagot, ami alapján a választó meghozta a döntését. Ebben a csomagban a környezetvédelem eddig jóval kisebb volt, ez most meg fog változni a következő öt évben, a következő ciklusban. Hozzátette, a sikerhez az egész világ szemléletváltására van szükség, de az is igaz, hogy most a zöld téma sláger lett, Európa például sok intézkedést hoz, amik azonban látszatintézkedések, amelyek érdemben nem befolyásolnak semmit. Mellette – véleménye szerint – most is az fog történni, hogy a kisebb tagállamokon kérik számon a megállapodásokat, pedig Európában és a világban is a nagyhatalmak a legnagyobb károsanyag-kibocsátók.

Európában is az a baj, hogy a közösség minden tagja azonos módon részesül a döntésekből, ám ezek befolyásolására már nem egyenlő mértékben kerül sor. A nagyállamok erősebbek, főleg úgy, hogy ők igyekeznek egyéb kisebb államokat is befolyásolni.