A BreuerPress és a HetiTV hírei
Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök élete és halála ünnepeken és hétköznapokon egyaránt figyelmeztet, mekkora érték az ország szabadsága és függetlensége – mondta Áder János köztársasági elnök az aradi vértanúk kivégzésének 170. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a Batthyány Mauzóleumnál. Az államfő emlékeztetett, a tragikus sorsú első magyar miniszterelnököt igaztalan vádak alapján, csupán bosszúból ítélték halálra, majd kétszer temették el: először titokban, méltatlanul, rejtekben; másodszor, huszonegy esztendő után, méltóságteljes tömeg kíséretében.
Tarlós István főpolgármester azt mondta, hogy az aradi vértanúk hazafias kiállásuk, egyenes jellemük, nemzethez való hűségük, szabadságvágyuk okán voltak készek elszenvedni az erőszakos halált. „Elszántság és szembeszegülés, ez a vértanúk életének tanúságtétele” – jelentette ki.
A közéletből való távozásra szólította fel a Fidesz egri elnöke a jobbikos Mirkóczki Ádám egri polgármester-jelöltet, mert vitatta az auschwitzi haláltábor áldozatainak számát. Martonné Adler Ildikó elképesztőnek nevezte az ellenzéki Egységben a Városért Egyesület színeiben induló jelölt most kiszivárgott üzenetváltását. Szerinte a 21. században nem elfogadható, ha valaki a holokauszton viccelődik, az áldozatok számát, családtagjaik szenvedését vitatja. Felháborító, hogy a jobbikosok egyenesen a holokauszt támogatására biztatják egymást e-mailjeikben. A kormánypárti politikus azt mondta: Eger zsidó közösségei nagyon sok kiváló mesterembert, tudóst, művészt és orvost adtak a városnak, amely tisztelettel és szeretettel ápolja az emléküket. Soha egyetlen hivatalban lévő polgármester sem engedett meg magának holokauszttagadó kijelentéseket – hangoztatta.
Az Országgyűlés elnöke szerint Székelyföldnek és a székelységnek történelmi kárpótlás jár Budapestről és Bukarestből egyaránt. Kövér László a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ felújított épületének avatóünnepségén úgy vélte: Székelyföld és népe ezer év alatt Magyarországnak, száz év alatt pedig Romániának adott többet, mint amennyit visszakapott tőlük.
Az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje szerint kizárólag a helyi közösségekre épülő önkormányzatok autonómiája jelenthet ellensúlyt a jelenlegi kormánnyal szemben. Karácsony Gergely egy budapesti rendezvényen úgy fogalmazott: a helyzetben a kormányoldal hatalmi koncentrációja nagyon nehezen szüntethető meg politikai eszközökkel, ezért a rendszert állampárti működésűnek lehet nevezni.
A legfőbb ügyészhez intéz kérdést a Demokratikus Koalíció az ügyben, hogy a vádhatóság miért nem vizsgálja a nyilvánvaló tömeges választási csalásokat. Arató Gergely frakcióvezető-helyettes az Index csütörtöki cikkére hívta fel a figyelmet, amelyben az áll: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Bizottság az MSZP panasza után megállapította: a rendeltetésszerű joggyakorlás elvébe ütközik, hogy Záhonyban egyes lakóházakba sok ember van bejelentve.
Puzsér Róbert szerint a Sétáló Budapest képviselői az elmúlt 30 év alternatíváját kínálják az önkormányzati választáson, mert a Fidesz és a Nemzeti Együttműködés Rendszere csak az ellenzékével együtt bukhat meg. Hangsúlyozta: meg kívánják győzni a budapestieket, hogy dugók nélkül is van élet.
Külföld:
A párizsi rendőr-főkapitányságon két nappal ezelőtt négy áldozatot követelő késes ámokfutó az iszlám radikális nézeteit vallotta, a szélsőséges szalafista iszlamista mozgalomhoz tartozó emberekkel állt kapcsolatban, és tudatosan tervezte meg mostani tettét – mondta Jean-Francois Ricard, a francia terrorelhárítási ügyészség vezetője. A 45 éves támadó – akit a helyszínen agyonlőttek – 2003 óta dolgozott a rendőrség hírszerzési igazgatóságán, konyhakésekkel gyilkolt csütörtökön. Eleinte a párizsi ügyészség még szándékos emberölés és emberölési kísérlet ügyében indított vizsgálatot, a francia terrorelhárítási ügyészég csak pénteken vette át az ügyet a bűnügyi nyomozók által addig gyűjtött bizonyítékok alapján. Tette ezt azután, hogy kihallgattak a támadó környezetéből több személyt, köztük felségét is, illetve megvizsgálták mobiltelefonját. Az első vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a 45 éves Michael Harponról környezete tudta, hogy egyetértett a muzulmán vallás nevében elkövetett egyes bűntettekkel, azt állította, hogy „megérti” a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége ellen 2015 januárban elkövetett, 12 áldozatot követelő dzsihadista támadás elkövetőit.
A jelenlegi kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) győzelme várható az október 13-ai lengyel parlamenti választáson az előrejelzések szerint – mondta Rosonczy-Kovács Mihály, a Nézőpont Intézet elemzője. A PiS magas támogatottságát elsősorban szavahihetőségének köszönheti. Négy évvel ezelőtti ígéreteit nagyrészt beváltotta: például a családtámogatások terén, már minden gyermek után jár a havi mintegy 37 ezer forintos támogatás. Így már nem csak a keresztény nemzeti elkötelezettségű ideológiával azonosuló polgárok állnak a kormánypárt mögé – magyarázta a szakember. A jelenlegi lengyel kormánypárt jó eséllyel egyedül is megszerezheti az újabb kormányzáshoz szükséges választói felhatalmazást.
Oroszország meg fogja találni a módját annak, hogy segítsen Kubának biztosítani a kőolaj- és kőolajtermék-ellátást – jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök. Medvegyev ígéretet tett a kubai energiaágazat fejlesztésének elősegítésére a szigetországban a héten tett látogatása során, ám nem jelentett be semmilyen rövid távú intézkedést, amely a szigorúbb amerikai szankciók miatt kialakult kubai üzemanyaghiányon segítene. A Reuters hírügynökség megjegyzi: bár a venezuelai olajszállítmányok jelentettek némi segítséget, két legközelebbi szövetségesének támogatása aligha oldja meg Kuba égető üzemanyag-problémáját, amely miatt a kormány kiterjesztette az elmúlt hónapban bevezetett számos energiatakarékossági intézkedést.
Törökország csapatokat és fegyvereket vont össze a Szíriával szomszédos határra azt követően, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette, országa hadműveleteket indít az Egyesült Államok által támogatott kurd fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellen. A török államfő azt is mondta, hogy befejezték a katonai műveletek kidolgozását, kiadták a megfelelő parancsokat. Hozzátette, hogy a Szíria északi részén végrehajtandó hadműveletben szárazföldi és légi erőket is bevetnek. A török katonai erők célja egy ütköző övezet, egy biztonsági zóna megteremtése, ahol elhelyeznék a Törökország területén lévő szíriai menekülteket, illetve hogy a területről kiszorítsák a kurd fegyveres koalíciót. Erdogan korábban többször is arra figyelmeztetett, hogy ha az úgynevezett biztonsági zónát nem hozzák létre szeptember végére, akkor Törökország kénytelen lesz a saját katonai terveit végrehajtani. Korábban az SDF képviselője, Musztafa Bali bejelentette, hogy a kurd erők felveszik a harcot a török katonákkal, ha azok behatolnak Szíria északkeleti részébe.
Nagyra értékelte a Kína és Észak-Korea közötti „tartós, egészséges és stabil” barátságot Hszi Csin-ping kínai elnök, a kínai-észak-koreai diplomáciai kapcsolatok 70. évfordulója alkalmából – jelentette a Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szintén üzenetet küldött a kínai elnöknek, amelyben kijelentette, hogy a két ország közötti „legyőzhetetlen” barátság halhatatlan a szocializmus ügye beteljesülésének útján” – írta a KCNA észak-koreai hírügynökség. Észak-Korea azon első országok közé tartozott, amelyek 1949-ben történt kikiáltása után elsimerték a Kínai Népköztársaságot.
Az izraeli 12-es csatorna riportja forrás nélkül arról számolt be, hogy Izrael egy megnemtámadási szerződés aláírására törekszik az Öböl-államokkal, a közös ellenség, Irán egyre agresszívabb fenyegetései közepette. A riport szerint a megállapodás-tervezetben foglaltak célja a barátságos kétoldalú kapcsolatok fejlesztése az ENSZ alapokmányával és a nemzetközi joggal összhangban, a különféle területeken folytatott együttműködés – köztük a terror elleni harc és a gazdasági érdekek előlendítése -, valamint a háború és a felbujtás elkerülése. Jiszráel Katz izraeli külügyminiszter szeptember 23-án Twitteren közölte, hogy tárgyalásokat folytatott egy olyan arab ország külügyminiszterével, amellyel Izraelnek nincsen hivatalos kapcsolata, és akivel az „iráni fenyegetés kezelésének módjairól” és a „polgári együttműködés” előlendítésének folyamatáról beszélgettek. A TV-riport szerint Katz New-York-i látogatása során az Öböl-menti államok beszélgetőpartnereivel folytatott találkozókon megállapodtak, hogy munkacsoportokat állítanak fel a megnemtámadási paktum előmozdítására.
Gazdaság:
Kétféle címen kapnak pluszpénzt a nyugdíjasok novemberben: az egyik a nyugdíjprémium, amely maximum 22 ezer forint lehet, a másik pedig az emelési különbözet, vagy nyugdíj-kiegészítés – mondta Farkas András nyugdíjszakértő. A szakértő elmondta, akkor tud az állam nyugdíjprémiumot fizetni, ha a magyar gazdaság növekedése meghaladja a 3,5 százalékot. Az efölötti GDP-növekedés mértékének megfelelő összeggel szorozzák meg a nyugdíjak egyheti összegét. Számításaik szerint idén 4,6 százalékkal fog nőni a magyar GDP. A várakozások szerint jövőre is kaphatnak ilyen prémiumot a nyugdíjasok – tette hozzá. A nyugdíj-kiegészítés azt jelenti, hogy minden évben a tervezett inflációnak megfelelő mértékben emelik a nyugdíjakat. Januárban 2,7 százalékkal emelték meg a nyugdíjakat, a 3,4 százalékos éves várható infláció miatti különbözetet pedig utólag biztosítják a jogosultaknak.
Időjárás:
Hétfőn Az ország nyugati felén, délelőtt még felhős idő a valószínűbb, majd délután várhatóan csökken, szakadozik a felhőzet, átmeneti időszakokra kisüt a nap is. Egész nap gyenge marad a légmozgás.Keleten már délelőtt is a napsütés ígérkezik jellemzőbbnek, a déli területeken lehet eleinte mérsékelt vastagságú felhőzet. Mérsékelt, olykor kissé élénk északkeleti szél fúj.
A jellemző hőmérséklet átlaga hétfő reggel nyugaton 6, keleten 4, északkeleten 0 – 3, hétfő délután északon 10, délen 14 fok körül alakul.