A BreuerPress és a HetiTV hírei 

A BreuerPress és a HetiTV hírei 

Jogilag le kellene zárni az ügyet, minden jogi kérdést tisztázott, “nem volt kiabálás, európai dialógus volt”, de a bevándorláspárti erők boszorkányüldözése folyik Magyarország ügyében – ezt mondta Varga Judit igazságügyi miniszter hétfői brüsszeli meghallgatásáról, amit a 7-es cikkelyes eljárás keretében tartottak. Varga Judit a sajtótájékoztatóján azt mondta: ma a meghallgatáson minden, a Sargentini-jelentésben a bevándorláspárti erők, a liberális elit által már megfogalmazott “alaptalan, hazug, hamis vádat” tételesen cáfolt. Minden jogi kérdést tisztázott, kimerítő válaszokat adott, mindamellett a meghallgatáson a kettős mércét is elutasította – jelentette ki. A Varga Judit által elmondottakból az is kiderült: nincs új időpont egy következő meghallgatásra. Frans Timmermans, a leköszönő Juncker-féle Európai Bizottság jogállamiságért felelős alelnöke mondta a zárszót a meghallgatáson. Később a sajtójelentések szerint Timmermans azt mondta, hogy megítélése szerint szükség lenne újabb meghallgatásokra.

 

Július elseje óta már ötvenezernél többen igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik formáját – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Novák Katalin azt mondta, a legfeljebb tízmillió forintos, szabad felhasználású kölcsönként induló, majd a gyermekek születésével fokozatosan támogatássá váló babaváró támogatást eddig több mint 32 ezren igényelték, 22 ezernél többen pedig már szerződést is kötöttek. Tízből kilenc pár a maximális tízmillió forintot veszi igénybe – emelte ki.  Hozzátette: eddig 217 milliárd forintot folyósítottak az igénylőknek. A nagycsaládosok autóvásárlási támogatását 13 ezren kérvényezték, ami az államtitkár szerint azt mutatja, hogy a támogatás valós igényekre reagál. Felidézte: a legalább háromgyermekes családok a támogatással legfeljebb 2,5 millió forintot kaphatnak hétüléses új autó vásárlásához.

 

 

Karácsony Gergely azt ígéri, hogy főpolgármesterré választása után enyhít a fővárosi fiatalok lakhatási gondjain. Az ellenzéki főpolgármester-jelölt egy Fekete-Győr Andrással, a Momentum elnökével közösen tartott tájékoztatón úgy fogalmazott: az októberi választásnak bizonyos szempontból az a tétje, hogy a Fidesz és a kormánypárthoz kötődő hatalmi szereplők mennek-e el Budapestről, vagy pedig a fiatalok. A politikus hangsúlyozta, uniós viszonylatban kiemelkedően magas azoknak a magyar fiataloknak az aránya, akik nem hazájukban, hanem külföldön használják a képzettségüket és tudásukat. Ez elsősorban a kormány rossz politikájának köszönhető, de a fővárosi önkormányzat sem tett semmit annak érdekében, hogy a fiataloknak magasabb jövedelmeket és alacsonyabb lakhatási költségeket biztosítson – bírált Karácsony Gergely.

 

A Demokratikus Koalíció (DK) kezdeményezi a családi pótlék 50 százalékos emelését azoknál az egyszülős családoknál, ahol az egy főre jutó kereset nem éri el az országos átlag felét – mondta Arató Gergely, a párt országgyűlési képviselője. Az ellenzéki politikus a Demográfia című folyóirat egyik friss tanulmányára hivatkozott, amely szerint Magyarországon egyre rosszabb helyzetben vannak a gyermekeiket egyedül nevelő szülők, hiszen közülük négyszer annyian élnek szegénységben, mint a párban élők. Arató Gergely felhívta a figyelmet arra: míg 2010-ben az egyszülős családok alig több mint 10 százaléka volt szegény, most már minden ötödik egyedülálló szülő szegénynek számít. „A családról és a gyermekvállalás fontosságáról papoló Fidesznek” úgy tűnik, nem fontosak az egyszülős családok és az itt nevelkedő gyermekek, a DK ezért azonnali intézkedést követel a megsegítésük érdekében – jelentette ki.

 

Az ellenzék által meghirdetett összefogás nem érte el a célját, mert nem teljesült az az elképzelésük, hogy minden olyan helyen, „ahol érdemes”, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje ellen csak egy ellenzék által támogatott jelölt induljon, – jelentette ki Kósa Lajos Győrben. A Fidesz-KDNP önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke elmondta, hogy míg a Fidesz-KDNP-nek 828, az ellenzéknek csak 128 polgármesterjelöltje van a 3177 magyarországi önkormányzat élére. Százhatvan olyan tízezer lakosúnál nagyobb település van, ahol a választás miatt érdemes összefogni, ebből az ellenzéknek 53 településen sikerült az összefogás, és csak 31 olyan település van, ahol a Fidesz-KDNP jelöltje ellen egyetlen egy ellenzék által támogatott jelölt indul. Ez húsz százalék alatti teljesítmény az ellenzék részéről – mondta.

Külföld:

 

Szenvedélyesen hisz az alku lehetőségében, de nem akarja az ír határgaranciát a brit kormányfő. Boris Johnson megválasztása óta most először találkozott Jean-Claude Junkcerrel, az Európai Bizottság elnökével. Uniós források szerint túlzás, hogy előreléptek volna a felek. Boris Johnson brit miniszterelnök – aki hétfőn Luxemburgban, kormányfővé válása óta első ízben találkozott Jean-Claude Junckerrel, a brüsszeli Európai Bizottság elnökével – bombasztikusan fogalmazott: „szenvedélyesen hiszek egy új alku lehetőségében”. Ugyanakkor egy újságcikkben figyelmeztetett is: válási paktum nélkül is kivezeti hazáját az Európai Unióból október végén. A munkaebéden Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke mellett Michel Barnier, az EU brexit-ügyi főtárgyalója is részt vett Luxembourgban. A tájékoztatás szerint Juncker rámutatott, hogy a brüsszeli testület nyitott a politikai bénultság fő okának számító ír-északír pótmegoldás (backstop) kiváltását célzó, működőképes javaslatok tanulmányozására, de eddig nem érkeztek ilyenek, márpedig London felelőssége lenne ezek kidolgozása. A brit miniszterelnöki hivatal arról számolt be, Johnson és Juncker egyetértett abban, hogy növelni kell az egyeztetések intenzitását, hangsúlyozván, hamarosan napi szintű találkozók kezdődnek a felek képviselői között, főtárgyalói szinten is.

 

Az érdekeivel ellentétes eredményt ér el Oroszország azzal, ha Ukrajnában folytatja a háborút, a Donyec-medencei területek megszállását, ezért Kijev, valamint az Egyesült Államok, Németország és Franciaország kész segítséget nyújtani neki a visszavonulásban és a térség békéjének helyreállításában, amikor majd készen áll erre – jelentette ki Kurt Volker ukrán ügyekben illetékes amerikai külügyi különmegbízott. A politikus – aki részt vett a múlt hét végén Kijevben megrendezett Jaltai Európai Stratégia (YES) konferencián – az 1+1 ukrán televíziónak nyilatkozva kifejtette: szerinte Oroszország nem érdekelt abban, hogy továbbra is fenntartsa jelenlétét a Donyec-medencében.

 

Haszan Róháni iráni elnök nem fog találkozni amerikai hivatali partnerével az ENSZ-közgyűlés idei ülésszakán New Yorkban – szögezte le Abbász Muszavi iráni külügyi szóvivő. „Nincs ilyen tervünk, és nem hiszem, hogy ilyen megtörténhet” – szögezte le a szóvivő a Teheránban tartott sajtótájékoztatóján, amelyet az állami televízió is közvetített. Ali Rabiei teheráni kormányszóvivő kijelentette: Irán kész együttműködni az ENSZ-szel a jemeni rendezés és a térség békéjének az érdekében. Donald Trump amerikai elnök korábban többször is késznek mondta magát a találkozóra iráni vezető politikusokkal, köztük Róhánival is. Az elnök kérésére szeptember 10-én lemondott John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó, aki korábban az Irán elleni keményebb fellépést sürgette. Ezt a washingtoni döntést elemzők ugyancsak kedvezőnek ítélték meg a két ország közti kapcsolatok szempontjából.

 

Benjamin Netanjahu miniszterelnök egy nappal a választások előtt ígéretet tett arra, hogy annektálni fogja Kirját Arbát és Hebron zsidó területeit, ha a keddi szavazáson ismét elnyeri a választók bizalmát. Az ígéret a katonai rádió Jó reggelt, Izrael műsorában hangzott el. A Hebron-megállapodás két részre osztotta Júdea és Szamária (Ciszjordánia) legnépesebb városát: A miniszterelnök szeptember 4-én Hebronban tett látogatása során szintén megígérte, hogy a zsidókat soha nem fogják kiűzni a városból. „Sor kerül Kirját Arbá és a hebroni zsidó közösség annektálására?” kérdezte Efi Triger a hétfő reggeli interjúban Netanjahutól. „Természetesen. Izraelhez fognak tartozni, de a terv megvalósításához szükségem van a választók megbízására.”

 

Gazdaság:

A várakozások felett teljesít a Magyar Állampapír Plusz, június óta mintegy 2000 milliárd forintért vásárolt a lakosság az új megtakarítási formából – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter. A Magyar Állampapír Plusszal (MÁP+) az egész ország jól jár, a magyar emberek számára kiemelkedő hozamot kínál, egyúttal Magyarország stabilitását is erősíti – mondta el Varga Mihály kiemelve, hogy a legfrissebb adatok szerint a júniusi bevezetése óta több mint 1981 milliárd forintot jegyeztek az új állampapírból. Mint mondta: a lakossági állampapíroknak köszönhetően a központi költségvetés adósságának a devizaaránya – az Államadósság Kezelő Központ nyilvántartása szerint – 2011. évi 52 százalékról 2019. július végére már 18,4 százalékra csökkent, így jelentősen mérséklődött az ország külső sérülékenysége. A kedvező folyamat – miszerint a magyar emberek ilyen nagy mennyiségben vásárolják az új állampapírt – azt jelenti, hogy bizalommal vannak az ország jövője iránt – tette hozzá a tárcavezető.

 

Időjárás:

 

Hazánkban kedden délelőtt az ország nagy részén borult vagy erősen felhős lesz az ég, a déli határ mentén lehet szakadozottabb a felhőzet. A felhős tájakon esőre, záporesőre számíthatunk, de néhol egy-egy zivatar is előfordulhat. Délután többnyire erősen felhős lesz az ég, helyenként pár órára előbújhat a nap. Elszórt jellegel alakulhat ki eső, záporeső, néhol zivatar. A szél napközben eros nyugati lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 19, 26 fok között alakul. Késő este 13, 18 fok lesz. Kedden markáns hidegfront érkezik térségünkbe. Az arra érzékenyek görcsös fejfájást, izom- és hasi görcsöt tapasztalhatnak, emellett a változékony időben vérnyomás-ingadozás is felléphetnek. Az infarktus kialakulásának kockázata megnő, a krónikus betegeknek ajánlott kerülni a terhelést. A megerősödő légmozgás fokozza a tüneteket, valamint nyugtalanságot és ingerlékenységet okoz. A felhős és szeles időben a hő-és komfortérzet romlik. A közlekedést az erős szél és a csapadék nehezíti. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A porkoncentráció alacsony, alig változik. A légnyomás alig változik.