A BreuerPress és a HetiTV hírei
Közösen emlékezik meg Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor magyar miniszterelnök augusztus 19-én a Páneurópai Piknik 30. évfordulójáról Sopronban. A tervek szerint a két vezető, valamint a meghívott német és magyar vendégek ökumenikus istentiszteleten vesznek részt a soproni belvárosi evangélikus templomban, ahol Angela Merkel és Orbán Viktor beszédet is mond a történelmi évforduló kapcsán.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hollik István tartotta meg a 140. Kormányinfót, amelyet a kormány nyári szabadsága előtt tartottak. A tájékoztatón a miniszter ismertette a legutóbbi kormányülésen elhangzottakat, majd válaszolt a kérdésekre, a Heti Tv is több témában faggatta a politikust.
A Heti Tv ismételten rákérdezett a Liszt Ferenc Repülőtéren tapasztalható áldatlan állapotokra, az elhanyagolt illemhelyekre, a drága parkolásra, megkérdezve, hogy mit tud tenni a kormány a helyzet javítása érdekében. Gulyás Gergely válaszában elmondta, Orbán Viktor még ellenzéki politikusként kérte meg Medgyessy Péter akkori kormányfőt 2004-ben, hogy az állam ne adja el a repteret, ám kérése süket fülekre talált. Ennek a hibás és rossz döntésnek a következményei most is érezhetők. Sajnálatos módon a kormánynak nincs beleszólása a Ferihegyen történtekre. A miniszter is elismerte, alapvető gondok vannak a repülőtér üzemeltetése körül, a kormány azt tudja tenni, hogy folyamatosan megbeszéléseket folytat a tulajdonosokkal, legközelebb szeptemberben kerül erre sor. Már átadtak az üzemeltetőnek egy 80 pontból álló hibalistát, kérve ezeknek az orvoslását. A politikus azt is megjegyezte, bár beleszólása nincsen a kormánynak, de mindezek ellenére folyamatosan igyekszik nyomást gyakorolni, hogy a jelenlegi helyzet érezhetően javuljon.
A Heti Tv kíváncsi volt arra is, hogy a miniszterelnök tusványosi beszédében említett tervezett két gazdaságvédelmi program mennyiben érinti a már elfogadott családtámogatási akciótervet. A miniszter leszögezte, ebben a ciklusban biztosan nem változik semmi a családvédelmi akciótervvel kapcsolatban, de reményét fejezte ki, hogy a későbbiek során sem. A tervezett gazdaságvédelmi program kapcsán elmondta, ezekről Azért is beszélt a miniszterelnök, mert Nyugat-Európában, így Németországban is érezhető egy gazdasági visszaesés, ami egyelőre nem érinti Magyarországot, de nem árt az óvatosság, hiszen eddig a magyar gazdaság mindig megérezte az európai válságokat, de ez most – ismételte meg, nem érezhető. A BMW tervezett debreceni gyárával kapcsolatban azt jelentette ki a kancelláriaminiszter, hogy a német autóipari csökkenés nem érinti ezt a beruházást.
A kedden megnyitott Maccabi Európa Játékokkal kapcsolatban a Heti Tv arra hívta fel a figyelmet, hogy a megnyitó és a játékok kapcsán is csak pozitív hírek jelentek meg az országról. A Heti Tv arra is rákérdezett, hogy lehet-e ezt a pozitív hangulatot, megítélést megtartani. A miniszter elmondta, nagy öröm, hogy a Maccabi Európa Játékokat Budapesten rendezik meg, amely során a kormány az ígért vállalásait betartja. Magyarország és Budapest pedig megmutatja, hogy ez egy biztonságos ország és város. Arra a felvetésre, hogy a játékok tekinthetők-e egy olimpiai rendezési főpróbának a miniszter azt válaszolta, ez a kérdés jelenleg nem aktuális. Ugyanakkor az is igaz, az eddig sikeres sportrendezvényekkel már az ország bizonyított.
Fokozódott a migránsok aktivitása az elmúlt időszakban a szerb határszakaszon – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Bakondi György elmondta: az idén már több mint 6300-an kísérelték meg illegálisan átlépni a magyar határt – közölte. A bevándorlók többsége pakisztáni, afgán és iráni állampolgár, de irakiak, szírek és fekete-afrikaiak is rendszeresen megsértik a határt – tette hozzá. Azzal kapcsolatban, hogy Frankfurtban egy eritreai bevándorló a vonat alá lökött egy nőt a gyermekével hétfőn, Bakondi György hangsúlyozta: a magyar kormány évek óta igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy az ellenőrizetlen illegális migráció veszélyt jelent a fogadó ország állampolgáraira.
Külföld:
Az Egyesült Államok pénteken hivatalosan kilép a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló, Oroszországgal kötött szerződésből (INF) – erősítette meg John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó. Bolton egy washingtoni diákkonferencián közölte ezt, és ismét Oroszországot vádolta az INF-egyezmény megsértésével. „Az Egyesült Államok túl régóta tartotta be a szerződést, miközben Oroszország folytatta a korszerű ballisztikus és hiperszonikus rendszerek fejlesztését a hadsereg korszerűsítése céljából, megszegve az egyezményt” – mondta Bolton. Hozzátette, hogy az egyezmény megkötötte Washington kezét, miközben Kína fejleszttette közepes hatótávolságú rakétáit, mert nem volt rá érvényes semmilyen egyezmény. „A nemzetbiztonságunk érdekében úgy döntöttünk, kiszabadítjuk a kezünket, hogy hatékonyan védjük az Egyesült Államokat a 21-ik században” – hangoztatta Bolton.
Mexikóban ismét megöltek egy újságírót. A Guerrero Al Instante hírportál igazgatójának holttestét egy elhagyott autó csomagtartójában találták meg. Rogelio Barragán arcán és fején külsérelmi nyomok voltak. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi jogvédő szervezet bejelentette: saját vizsgálatot indít az ügyben, hogy kétséget kizáróan tisztázhassák: Barragán meggyilkolása újságírói tevékenységével állt-e összefüggésben. Ez már a hetedik újságíró-gyilkosság idén a közép-amerikai országban. Az RSF szerint Mexikó a harmadik legveszélyesebb hely a világon a sajtómunkások számára a fegyveres konfliktus dúlta Szíria és Afganisztán után. 2000 óta a szakma több mint száz képviselőjét gyilkolták meg, csupán tavaly tízet.
Szerdára virradóra ellopták a kilenc napja felavatott zimonyi Hunyadi János-szobor kardját, a hatóságok azonban már el is kapták a tolvajokat. A kard hamarosan visszakerül a helyére. A bronzszobor kardját három férfi és egy nő lopta el, a nőt a rendőrség szabadon engedte, két férfit őrizetbe vett, egy után pedig körözést adott ki. Hunyadi János egész alakos zimonyi szobrát a múlt hétfőn, az 1456-os nándorfehérvári csata 563. évfordulóján avatta fel Áder János magyar és Aleksandar Vucic szerb államfő. Madarassy István Kossuth-díjas szobrászművész alkotása a Thuróczi-krónikában fennmaradt ábrázolás alapján készült. Hunyadi János egyik kezében kardot, a másikban pajzsot tart.
Az izraeli biztonsági erők razziák során letartóztattak 14 körözött személyt Júdea és Szamária (Ciszjordánia) Palesztin Hatóság irányítása alatt álló területein, közölték az Izraeli Védelmi Erők. Az akciót az izraeli hadsereg a Sabak (Sin Bét) belbiztonsági szolgálattal, a határrendészettel és az izraeli rendőrséggel együttműködésben hajtotta végre. A 14 gyanúsítottat terrorista tevékenységért és izraeli civilek és katonák ellen irányuló erőszakos tüntetéseken való részvétel miatt körözték. A letartóztatott személyek mindegyikét átadták a biztonsági szolgálatoknak kihallgatásra. Khalil al-Hayya a Gázai övezetet irányító Hamász terrorszervezet egyik vezető tisztviselője felszólította a Palesztin Hatóságot, hogy adjon zöld utat az ellenállási szervezetek júdeai és szamáriai intézkedéseire, hogy reagálhassanak a „megszálló bűncselekményeire” és tetteire „a megszállt al-Kudszban” (Jeruzsálemben).
Gazdaság:
Újabb 3,5 milliárd forint munkahelyteremtő támogatásra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások, a pénzből 1500 új álláshely is létrejöhet Magyarországon – mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszter elmondta, az augusztustól elérhető kiírás is az egyik eleme annak az intézkedés-sorozatnak, amellyel még tovább csökkenhet a munkanélküliség, és Magyarország közelebb kerülhet a teljes foglalkoztatottsághoz. A tárcavezető a program részleteit ismertetve elmondta: a munkahelyteremtő beruházási támogatás a még meglévő munkaerő-tartalék aktivizálása mellett a hátrányosabb helyzetű térségek felzárkóztatását is elősegíti. Közölte, a vissza nem térítendő támogatás egy munkahelyre jutó legmagasabb összege – a kiegészítő támogatást is figyelembe véve – 2019-ben már elérheti a 3,6 millió forintot. A kkv-szektor versenyképessége ezzel érdemben javulhat, hiszen egyebek mellett új eszközök, gépek beszerzése, ingatlanvásárlás, bérleti díjak, vagy akár lízingköltségek is elszámolhatók az összegből – tette hozzá.
Időjárás:
Hazánkban csütörtökön délelőtt sok napsütésre számíthatunk, csak kevés fátyol- és gomolyfelhő lesz az égen. Csapadék nem valószínű. Délután folytatódik a napos, nyári idő. A gomolyfelhőkből elsősorban északon, északkeleten lehet néhol helyi zápor, zivatar. A szél napközben élénk északnyugati lesz. Hajnalban 16, 21 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 27, 32 fok között alakul. Késő este 19, 26 fok lesz. Csütörtökön front ugyan továbbra sem érkezik, de a tartósan meleg, időnként fülledt időben egyesek enyhébb fejfájást, illetve nehézlégzést is tapasztalhatnak. A szabadban magas hőérzetre kell készülni, az arra érzékenyeknél keringési panaszok, illetve koncentrálási problémák jelentkezhetnek. A déli órákban fennáll a napszúrás veszélye, és ügyelni kell a fokozott folyadékbevitelre. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció alacsony, alig változik. A légnyomás alig változik.
Sport:
Az európai Maccabi játékok első versenynapján máris megszületett az első magyar érem : A díjugrató csapat az USA-t megelőzve ezüst érmet szerzett. Aranyérmesek a svájciak lettek.
Garam Nóra vívásban címvédőként lett újra aranyérmes Garam Nóra kardvívónk, 15-5-re nyert.
Junior kardvívásban Szűcs Benjámin 8 közé jutott és nyert Bondar V. (Németország) ellen.
Majd 4 közé jutásért vívott Bondar S. (Németország) ellen, ahol kikapott 15:3-ra Férfi kosárlabda openben Izrael 75-69-re nyert Magyarország ellen.
A játékokra a legnagyobb küldöttség, Németországból érkezett: a háromszáz fős delegáció — amelynek egyik díszvendége Dárdai Pál, a magyar válogatott volt játékosa és szövetségi kapitánya, korábbi Hertha Berlin játékos — közvetlenül a stadionbelépés előtt az izraeli himnusszal hangolt az eseményre.